A Magyar Néphadsereg csapatfelderítője (1951-1956)

Sziasztok!

Igazán pörgős napokon vagyunk túl, és a magánélet (az miaz?) is közbeszólt, de újra itt vagyok egy ismeret-erjesztő cikkel, ami megint valamilyen formában hadtörténeti, egyenruha-történeti vonalon fog megindulni, aztán érinti a cserebogarak halhatatlanságának kérdését is, és lehet, hogy a végére semmihez semmi köze nem lesz. Szóval nem vállalok felelősséget semmiért, ami most következik!

A mai témánkhoz sokat kellett várnom, hogy ilyen kerek legyen, mert nem egyszerű összeállítani ezt a képet. Mondhatni ez a legrégebbi összeállításom, és ahhoz, hogy ilyen, körülbelül 90%-ig eredeti állapotában sikerüljön, sok idő, türelem, segítség, és persze némi pénz is kellett…

Egy szó, mint száz, 2014. 04. 13-án Zsámbékon sikerült terepre vinnem az 1950-es évek első felét felidéző magyar csapatfelderítő egyenruhámat egy rendezvény keretén belül. Hogy mi is az érdekessége a korszaknak?

Természetesen a sztálinizmus magyarországi dübörgése, és a nukleáris III. világháború víziója. ez a kettő együtt nagyban segítette az ejtőernyős és felderítő fegyvernemek újraéledését, hiszen a világ proletárjainak szabadságát csak úgy lehetett kivívni, ha a nyugati agresszorok atomtölteteit minél előbb lokalizálják, megsemmisítik, a dolgozó nép szelíd, önvédelmi atomrakétái. 

Ebben volt nagy szerepe a felderítő, és ejtőernyős fegyvernemeknek, és ennek az alapjait kezdték lefektetni az 1950-es években, és ebből a gondolatból fejlődött ki az 1980-as évekre a mélységi felderítés hazai feladatrendszere és eszköztára is. 

A Magyar Népköztársaság számára Moszkvában aktuálisan kijelölt ellenség az 1950-es évek elején (az állandó főgonosz Románia mellett) Tito Jugoszláviája volt, akik okosan a nagy és dicső (1953-tól: -emlékű) Sztálin Szovjetuniója mellett azért Truman, majd Eisenhower USA-jával is igyekeztek jóban lenni. Két segget egy lóval pedig igazán nem egyszerű megülni, legalábbis nem egy totalitárius rendszer kebelében, már csak ezért is megéri elismerően biccenteni Tito partizánisszimusz merész hintapolitikájához. 

Az már más kérdés, hogy a ’90-es évek széthulló Jugoszláviájában éppen emiatt egyaránt akadt nyugati és keleti ölőszerszám dögivel...

No de visszakanyarodva az 1950-es évek csengőfrásztól terhes hazai légköréhez, a csapatfelderítők feladata ellenségképtől függetlenül egy adott katonai alakulat (ezred, hadosztály) frontszakaszán információt szerezni az ellenség elhelyezkedéséről, szándékairól, gyenge pontjairól, amit aztán támadásban, és védekezésben is remekül ki (vagy alá) lehet aknázni. Éppen ezért a csapatfelderítők ritkán mennek be 100 kilométereket az ellenség vonalai mögé, tehát számukra nem létszükséglet az ejtőernyős ugrás, mint kirakási mód, viszont a többit (gépjárművel, gyalog, vízen, lovon, szamáron, öszvéren, csincsillán stb.) igen komolyan megtanulják, mint ahogy még sok fontos különleges tantárgyat, mint álcázás, túlélés, pusztakezes harc, és a többi közelebbről meg nem nevezett ördöngösség.

A csapatfelderítők egyik legizgalmasabb ruhadarabja vitathatatlanul az 1951M álcázó kezeslábas, ami a korszakban három színösszeállításban volt elérhető, erről már bővebben is írtam, de a lustábbak kedvéért ide is áthozom, hogy létezett „őszi/zárt terep”, „tavaszi/nyári/nyílt terep” és fehér „hóálca” kiszerelésben is. A pikáns az, hogy bár dübörgött a hadiipar, a mintás ruhákat nem egységesen osztották ki, hanem alakulatonként fele-fele arányban, a raktári anyag kímélése érdekében. Aztán a gyakorlatban úgyis mindenkinek jutott mindenféle, de érdekes gondolat, hogy az egység fele csak mezőn bújhat el, míg a többieknek az erdő maradt az igazi terepe. 

Az összeállításban én az 1951M „őszi/zárt terep” kezeslábast használtam, mert az eddig nem került még elő, csak amikor bújócskáztam. 

A ruha alá sunyiban felvettem egy korabeli szovjet katonai nadrágot, ami kissé anakronisztikus (bár szabásában megegyező), de roppant kevéssé látszott, valamint muszáj is volt, mert nincs magyar gatyám. 

A habtestemet felülről az 1950M legénységi ing ingzubbony (gimnasztyorka) fedte, ami már sokkal korhűbb megoldás. A lábamra felhúztam egy olyan csizmát, amiről sokáig azt hittem, hogy magyar utászcsizma, de műveltebb emberek kiigazítottak, hogy csehszlovák a csizmám. Cseréje pénzfüggő, de folyamatban van!

A katona ruházatának fontos része, eleme a fejfedő. Úgy is mondhatnám, hogy a katona sapka nélkül nem sapka. Az én esetemben a fejfedő egyrészről egy magyar 1950M legénységi sapkajelvénnyel korhűvé varázsolt szovjet pilotkát, azaz ködvágó sapkát takart (nem véletlen a sok szovjet felszerelés, hiszen az 1950-es években a Magyar Néphadsereg a Nagy Testvér divatját követve öltözködött, a „magyaros” egyenruházati elemek szinte teljesen eltűntek), másrészt pedig egy 1950M rohamsisakot, amit megint csak a szovjetek II. világháborús sisakja „ihletett”.

A felszerelés része egy legénységi derékszíj, azon pedig mindenféle hasznos eszköz, mint például az 1949M utásztőr. Vagy ejtőernyős tőr. Vagy napostiszti tőr. Mindenre használták, jobbára körbejárt a seregben, mert túlélőkésnek életképtelen, harci késnek pedig az anyaga miatt nem megfelelő. Formavilágát tekintve pedig az I. világháborút idézi. 

A derékszíjon (ami varrott, és nem szegecselt, ahogy annak akkoriban lennie kellett) helyet kapott még az 1950M gyalogsági ásó, ami megint csak a szovjetektől kölcsön kapott dizájn mentén haladt. Kínosan ügyelve az egyformaságra. Ez egyébként az összképben is annyira jól sikerült, hogy a zsámbéki rendezvényen többen is megkérdezték tőlem "Te! Neked nem oroszul kéne beszélned? Úgy lennél autentikus szovjet katona!"

Ugyanígy a derékszíjra került az 1948M  pisztoly (a szovjet TT-33 hazai variánsának) tokja is, ami formavilágában a Horthy-korszak pisztolytokjait idézi, és semmiféleképpen nem alkalmas a pisztoly tárolásán kívül más gyors, taktikai mozgásra. Igaz, ekkor ez még nem is volt cél.

Jutott még hely ott az 1948-ban a Magyar Néphadseregben (és a Rendőrségnél, és a Határőrségnél, 1956 október-novemberében a pesti srácoknál, majd később a Munkásőrségnél) rendszeresített 1948M géppisztoly tártáskájának is, amibe a 71, vagy erősen megtaposva akár 75 lőszer befogadására alkalmas csigatár kapott helyet. 

Egy gondolat a csigatárról: NEM DOBTÁR! Mertmivelhogy, a lőszerek heggyel előre, csigavonalban elrendezve várják rövid földi pályafutásuk kirobbanó fénypontját, innen a név. 

Ha már lőfegyverek: az 1948M géppisztoly egyenes magyar koppintása a szovjet PPS-41M géppisztolynak, némi apró gyártási változtatással, amit csak nagyon avatott szemek vesznek észre. Ilyen pl. a sátorvas kialakítása, a fatus anyaga, no meg a származást jelölő beütők is. Egy gondolat a PPS-41M géppisztolyról: NEM PPSh! Az angolszászok nyelvkészletében az „S” betű az „SZ” hanggal egyenértékű, míg az „Sh” adja ki az „S” hangot. Ami a PPS nevében a tervezőt, Spagin bácsit jelöli. Fegyverzetnyelvészeti félóránkat hallották.

Van még egy felszerelési darab, amiről nem szóltam. Ő pedig nem más, mint az 1949M ejtőernyős hátizsák. Egy csoda… az alapötlet nyilván az ejtőernyősök számára fontos „sok hasznos dolog kis helyen is elfér” alapelv betartása lett volna, ezért született meg ez a három részből összehajtható szörny. amibe kötszertől sátorlapon át, kulacsig, kézigránátig mindennek be kell férnie. Párnázás sehol, viszont ha összehajtom hurcoláshoz, akkor a kulacs óhatatlanul fejre áll benne. Vagy ha széthajtom, mivel a zseb hordhelyzetben fejjel lefelé áll. Ehhez jön még, hogy a csajkának nincs kialakítva rögzítési pont vagy zseb, így azt a roppant ergonomikus vesetálat is pakolhatom a hátam mögé, hogy tuti leverje a saját, igazi vesémet. Az irigy dög. 

Eleje

Hátulja

Kinyitva

Persze igazságtalan lennék, ha nem írnám le, hogy eddig nem találtunk hivatalos utasítást arra vonatkozóan, hogy mi hová kerül ebben a zsákban, így csak találgatni tudunk az alapján, hogy mi hol "kényelmes".

Nagyjából ennyi lenne az 1950-es évek első felének csapatfelderítő összeállítása, igazából egy roppantul kényelmetlen, szokatlanul bumfordi összeállítás, aminek gyűjteményként vannak még gyerekbetegségei, apróbb hiányosságai, de alapvetően viselésre kész. Már ha valaki azt szereti, hogy rossz neki egy egyenruhában. Persze ettől még vitathatatlanul látványos, egyedi felszerelés. Már ha valaki azt szereti, hogy lépten-nyomon szovjetnek nézik.

Ha tetszett az összefoglalóm, dobj egy lájkot, megosztást, ha nem, akkor vitatkozzunk! Köszönöm, hogy elolvastad!

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Drága feleim! 

Igencsak eltűntem ezekről a hasábokról, aminek egy jól körülhatárolható oka van. Mint itt már írtam, több (és egyre több) barátunkkal új katonai hagyományőrző projektbe kezdtünk, és nem akartam feltétlenül ezeket a hasábokat is csak és kizárólag a Baráti Kör reklámfelületévé változtatni, mert vannak még érdekes témák a világban, amik engem is feszítenek, és olyan gyűjtemények, amikről még nem írtam. Most mégis arról szeretnék beszámolni, merre jártunk az eddigiekben:

Tapolca, I. Hadikulturális Fesztivál - 2013. május 26.

Három korszak, egy képen

Az idén is nagy erőkkel megrendezésre kerülő (lásd: facebook-event) rendezvény volt az első olyan esemény, ahová még, mint „Alkalmi Felderítő Harci Kötelék” öten régi hagyományőrző barátok, ötféleképp öltözve kaptunk meghívást. Ekkor még mi sem láttuk igazán, hogy az a téma, amit bemutatunk, milyen lavinát indít el, és mennyi embert érdekelhet majd. Igazából azt sem tudtuk, hogy lesz-e jövője a kezdeményezésnek, csak nekiálltunk, mert érdekes, új dolognak láttuk (a nagyobb szerencse az, hogy ez máig sem változott!) és mert minket nagyon izgatott a téma.
Ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, volt Tapolcán minden, de leginkább nagy érdeklődés, sok kérdés, sok fotó, sétaharckocsikázás… egyszóval nem hiába mentünk el.

Emellé jött még a szervezők kedvessége, figyelmessége, az, hogy mindenben támogattak minket, legyen az egy tál meleg étel, vagy egy nagy éjszakai beszélgetés. Ilyen közegben nem csoda, hogy elhatároztuk: együtt maradunk, és igyekszünk fejlődni tudásban, és gyűjteményben is.

Egy "remekül" elkapott pillanat.

Dabas, II. Honvédelmi Nap – 2013. szeptember 14.

Eltévedt szovjet tanácsadóval

 Régi barátaink, a Dabas SAS és a Hidegháborús Gyűjtemény meghívására ekkor már „hivatalos” Baráti Körként jelentünk meg Dabason, ahol csak az időjárás volt ellenünk, a hangulat remek volt. A szakadó eső ellenére még látogatókkal is találkoztunk, és kihasználtuk a lehetőséget arra is, hogy megismerkedhessünk egymással, új tagokkal, érdeklődőkkel, valamint a Combat Gear Blog érdeklődésére bemutattuk felszereléseink egyes darabjait is. Nagy megtiszteltetés volt megőrzésre átvenni egy veterán barátunk nem is oly rég még port, homokot, és világot látott ejtőernyős barettsapkáját, és felvarróját, amit a Baráti Kör becsülettel megőriz!

Az emléklap, és a felvarró. Nem veszik, nem osztják, kiérdemlik!

Szeptember két rendezvényt is hozott, hiszen 21-én Szolnokon jártunk az Első Ejtőernyős Nap elnevezésű programon, amire a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége hívott meg minket. Ez olyan nagy megtiszteltetés volt számunkra, amivel éreztük, élni, és nem visszaélni kell, így olyan „mély vízben” mérettettünk meg, ahol maguk a fegyvernem veteránjai törhettek pálcát a működésünk felett. Nagy örömünkre a legtöbbjüknek elnyerte a tetszését a munkánk, és rengeteg támogató szót, elismerő pillantást sőt, néhány új darabot is kapott a gyűjteményünk.

Shihan Furkó Kálmán ezredessel. Még neki is okoztunk meglepetést!

Ezt követően, ahogy az lenni szokott, már a következő hétvégén, Tapolcán találtuk magunkat, amit immár a Baráti Kör bölcsőjének tekinthettünk (sőt! Tudtátok, hogy 1949. szeptember végén az 1. Honvéd Önálló Ejtőernyős Zászlóalj a tapolcai reptérre került? Igaz, hogy itt megszűntették, és beolvasztották egy lövészezredbe… Emellett itt állították fel 1950 júniusában az Ejtőernyős Kiképző Iskolát is, így az általunk bemutatott fegyvernemhez is szorosan köthető a hely). A rendezvény neve pedig Magyar Néphadsereg Retro Honvédelmi Nap volt, nem kérdés, hogy van-e ott helye a felderítőknek. Itt debütált a Baráti Kör nem csak mint „statikus” kiállító, hanem „dinamikus” bemutató végrehajtására képes egység, hiszen előre megírt forgatókönyv szerint rendben végrehajtottuk egy „saját páncélozott technika műszaki mentésének biztosítását”.

A megmentett fenevaddal. A zászlón a felirat: KIVÁLÓ SZAKASZ

Tapolca után egy nagyobb légvételű szünet következett, már ha nem számoljuk a kiképzéssel, gyűjtéssel töltött napokat, heteket, majd az OtherWorld Élménymagazin megtisztelő felkérésére kiállítókként jelentünk meg a Battlefield vs. Call of Duty Airsoft versenyen november 10-én, ahol a játékok bemutatói mellett airsoft csatában, „élesben” is megmérették magukat a versenyzők. Nagy élmény volt látni a fotelből felkelt, harctól kipirult arcú sok fiatalt, és tapasztalni, milyen gyorsan fogynak az általunk kivitt szórólapok, melyeken a hajdani ellenség elismerését is tolmácsoltuk, hiszen barátunk, Timothy Fredrikson nyugalmazott hírszerző törzsőrmester, aki a Hidegháború alatt az USA Hadseregének Hírszerző Központjában dolgozott (többek közt Magyarország haderejének megfigyelésén is) sok tanáccsal, érdekes meglátással segíti munkánkat a „másik oldal” szemszögéből.

Golyózáporban

Azt gondoltuk, hogy novemberre a levelek is lehullanak, rendezvény sem lesz már, készülhetünk a téli álmunkra, fejünkre húzva a 82M Összfegyvernemi Védőkészletet (parasztosan: hálózsákot) ám nem számoltunk saját nyughatatlan természetünkkel, és a Karácsony eljövetelével, egészen addig, míg egyik tagunk fel nem vetette, hogy mit gondolunk egy saját adakozási akció megindításáról. Hamarosan partnereket is találtunk, a csillebérci Tüskevár Iskola, és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola személyében, az előbbi fővárosi depóként, míg az utóbbi fogadó félként várt miket. Az ünnepre való tekintettel nem vártunk átütő sikert, mégis döbbenetes volt az a gyorsaság, amivel mindenki segíteni akarta a munkánkat, legyen az éppen egy rádióműsor, vagy egy gyűjtőtárs. Két kocsit pakoltunk meg, és nekivágtunk a közel 230 kilométeres útnak. Csak oda. Az élmény egyszerre volt elgondolkodtató, és felemelő, hiszen éppúgy belefért az utunkba a muhi csata emlékművénél végrehajtott gyertyagyújtás, mint a helyi diákok rögtönzött koncertje Sajókazán. Hihetetlenül nyitott, melegszívű diákokat, és önzetlen, a jó értelemben fanatikus szakembereket ismerhettünk meg, akik nem a szólamok szintjén örültek az adományoknak. Jó helyre került minden darabja.

Bemutatkozunk

Ezzel a karácsonyi adakozási akcióval zártuk a 2013-as évet, ám azóta is adódott már két rendezvényünk, egy videoklip-forgatás, ami új és érdekes feladat volt minden résztvevő számára, valamint egy remek hangulatú belső találkozó.

KATT és LINK!

 Ha tetszett a poszt, vagy ha nem, szóljatok hozzá, osszátok meg!

WARdrobe szekrény: Magyar Néphadsereg csapatfelderítő (1970)

Még mielőtt elmentem volna nyaralni lefotóztam ezt a gyűjteményt, hogy itthon már csak fel kelljen dobnom ide Nektek, úgyhogy mindenféle szószaporítás nélkül következzen az 1970-es évek magyar csapatfelderítő-gyűjteménye. Irodalomnak most Eric Bernard Kommandósok Ejtőernyősök és a Többiek c. 1991-es könyvét használtam, de ez csak mankó, a képeket pedig a Néphadsereg facebook-oldal gyűjteményéből emelem át szemléltető jelleggel.

No de mik is azok a csapatfelderítők pontosan? A felderítők feladata nem az ellenséges erők pusztítása különféle tűzeszközökkel, hanem az információgyűjtés a szemben álló fél létszámáról, tevékenységéről, állásainak elhelyezkedéséről, az ismeretlen terep adottságairól, a természetes és műszaki akadályokról, egyszóval arról mi is vár a bemerészkedőkre majd ha megkezdik a merészkedést. Ezt a feladatot felderítők nem hírszerzési módszerekkel (poloskázás, fizetett informátorok, kvázi: kémkedés) valósítják meg, hanem különböző felderítő eljárásokkal és eszközökkel, leginkább ipari mennyiségű csendes kúszással, várakozással, és rövid, velős rádióüzenetekkel. Offenzíva (parasztosan: támadás) előtt különösen sokat zargatják az ellenséget, igyekeznek a lehető legtöbb információt kipréselni belőle úgy, hogy a tervezők percre pontosan tudják mi is történik a másik oldalon. 
A mélységi felderítők emellett még zavarkeltéssel is remekül képesek segíteni egy induló támadást, hiszen ejtőernyős képességüknek köszönhetően gyorsan megjelenhetnek fontos hidak, kereszteződések, raktárak közelében, vagy éppen fontos célszemélyek lelövöldözésével, mintegy a lándzsa hegyének csúcsának végeként mérik a nulladik csapást. Itt éppen FUG-ról (Felderítő Úszó Gépkocsi) deszantolnak lándzsahegyileg:

Visszavonuláskor sem tétlenkednek, mert úgynevezett hátrahagyásos módszerrel remekül képesek jelenteni a felettük átvonuló ellenség összetételét, céljait, esetlegesen még partizáncsoportokat is képezhetnek és vezethetnek, ami megint nem feltétlenül tartozik a megszálló csapatok öt legszebb kívánsága közé nagyjából évezredek óta.

A fő különbséget a mélységi- és a csapatfelderítő között az adja, hogy előbbi mindezt az ellenség mélységében, mélyen a frontvonalak mögött műveli, és általában ejtőernyővel, vagy helikopteres kirakással érkezik meg a "munkahelyére", míg a csapatfelderítők "játszótere" maga a frontvonal, annak is az ellenségesebbik felén történő mocorgás, de semmiképpen sem 20-30 kilométerrel mögötte.

Magyarország hadtörténelmében a felderítő katona mint olyan igen mély és erős gyökerekkel rendelkező szereplő, hiszen a sztyeppei lovasnomád harcmodor alapját is a körültekintő alapossággal megtervezett, precízen és villámgyorsan végrehajtott akciók jelentették, melyek legalább annyi türelmet igényeltek, mint amekkora fizikai állóképességet, ez pedig ma is a két legfontosabb sarokköve a felderítő katonák működésének. Szóval ő egy proto-felderítő:

 

A magyar felderítők történetéhez zanzásítva elég az, hogy mikor már nem a Monarchia hadseregében működtek, akkor a feladatukat főként az éppen aktuális nagypolitika mentén a legközelebbi "Nagy Testvér" mintájára és árnyékában oldották meg, több-kevesebb önállósággal. 
A II. világháború alatt például (német "kérésre") a harcászati, de sokszor a hadászati felderítés fő terhét az első vonalban harcoló csapatok járőrei, és a légifelderítő osztályok viselték, a felderítő feladatok az úgynevezett "gyorsfegyvernem" (lovasság, gépkocsizó lövészek, stb.) felelősségévé váltak. Ezen a helyzeten az 1950-es évek változtatott, amikor (szovjet "kérésre") egyre fontosabbá vált a kis létszámú, jól képzett csapatok által nem feltétlenül "megszokott" módon szerzett információ, és innentől kanyarodunk a gyűjteményhez, ami az 1970-es évek csapatfelderítőinek felszerelését mutatja be. Itt egy amerikai gyűjtőn látható a felszerelés:

Elsőként a 65M Bocskai sapkát mutatnám be - már ha egyáltalán kell, hiszen a Magyar Néphadsereg egyik legismertebb ruhadarabjáról van szó.

A bocskai-sapka a magyar honvédek egyik legjellegzetesebb ruhadarabja. A fejfedő jellegzetessége, hogy a fülei lehajthatóak, bár én eddig nem láttam erre példát. A sild műanyagból készült, ami nem feltétlenül elég hajlékony, hogy a zsebbe gyűrhessük, ezen változtattak a továbbfejlesztett sapkán, ami már teljes egészében a gyakorló egyenruha zöld zsávoly anyagából készült. Itt a füle lehajtva:

Gyakorlati haszna a lehajtós füleknek alig van, mivel a vékony anyag nem melegít télen, viszont a portól, egyébtől sem igazán véd.

A következő darab az 51M álcázó kezeslábas, "nyári", azaz "nyílt terep" terepmintával. Ez a darab a mintázatát kivéve megegyezik a már bemutatott Komondor Terrorelhárító Szolgálat tölgylevélmintás overáljával. Ugyanolyan vékony, ugyanolyan nagy combzsebei vannak, és ugyanúgy kapucnis-álcahálós. Ja és 1954-es. Ez az eleje:

Ez meg a hátulja, a jól látható álcacsuklyával, archálóval:

Az ajtó nem része a ruhának, véleményem szerint így is elég randa. Mármint a kezeslábas. Most komolyan! Próbáltunk rájönni mi az a terep, ahol jól álcáz ez a kezeslábas, és rájöttünk, hogy a 87M háromszínnyomású rábaterep amit itt mutatok be, simán lenyomja, és ezzel a rikító, mentolos fogkrémet idéző alapszínnel esetleg a Teletubbies-ban arathatna sikert, amit fokoz ez a mustáros-bordós életidegen foltozás... Azért itt egy cimborám az egyenruhában, ahogy éppen megfelelő hátteret talált a rejtőzéshez... keresgéltünk egy ideig és még így is látszik a koma:

Fontos darab még a szintén minden katonának kiadott 70M sisakgázálarc és annak táskája, amit szerintem a kanálgéphez hasonlóan minden magyar háztartásban megtalálhatunk:

Ez a teljesen gumi, szado-mazo boltokban is biztos nagy sikert arató készlet (nem tudom, az enyém nem onnan van, én bolyhos bilincs-párti vagyok...) a nagy baráti Szovjetunió Vörös Hadseregében rendszeresített PMG gázálarc licensze alapján készült, és igen furfangos módja az emberkínzásnak, hiszen a gumi álarctest az izzadt emberi bőrrel gyors és szoros kapcsolatot alakít ki, ráadásul az álarctesten belülről kifelé sem mehet semmi, így az ember azonnal érzékletesen tapasztalja meg milyen amikor a saját levében fő... A szürke rettenethez jár még egy aktív szenes szűrőszelence, valamint páramentesítő szappan. Elvileg a teljes vegyvédelmi készletbe tartozik még egy csodás gumiruha, egy pár csizma és kesztyű is, ezeket még nem szedegettem össze. Minden esetre itt a csomag ahogy nálam konzerválódott. Atomtámadás ellen nem véd, mert nem a vízbűl veszi ki a zokszigént. Teccikérteni?

Az összfegyvernemi kínzókészlet után jöjjön a Néphadsereg büszke, műbőr térképtáskája. Igazából nem tudom büszke-e, lehet, hogy mániás-depressziós, vagy talán csak simán apakomplexusos pszichotikus, eddig elég jámboran tűrte a vegzatúrát. Külsőre egy bájos kistáska, ám ahogy egyre széjjelebb nyitja az ember, rájön, hogy nem kevés agyalás lehetett abban, hogy beleférjen mindaz a motyó és kütyü amit belepréseltek. Személy szerint nekem ezért (is) nagy szerelmem a military stílus: nagyon sok esetben (néha Magyarországon is) a végletekig praktikus, a használhatóságot szem előtt tartó eszközök, ruházati elemek jönnek össze. 
Persze az optimális keverék mindenkinél más, ezt ki kell tapasztalni, és persze az sem hátrány, hogy az ember nem "muszájból" veszi magára a kiadott felszerelést, hanem a saját zsebéből költ arra ami érdekli... a fenét nem hátrány, de a szabadság érzése mégis ott van... Ilyen a térképtáska csukva, rajta az állítható vállheveder, élek a gyanúperrel, hogy a kapcsokkal derékszíjra is rögzíthető:

Ilyen kinyitva, abban a nagy bőrből való zsebben lakik a 39/49M tájoló, ami a II. világháború óta nem változott (ahogy az égtájakat sem zavarta odébb az emberiség katonai-politikai öngyilkossági kísérleteinek hullámzása)

Ahogy ígértem: ott a tájoló ni: A zsineg rajta kiválóan alkalmas nyakba akasztáshoz, így csökkenthetjük a széthagyás lehetőségét. A benne lévő tükröt (bár nem arra való) én leginkább álcafesték felvitelekor használom. Az alsó zsebbe kerülnek a piros és kék színű irónok, vonalzók, körzők, egyszóval tolltartó (van is ehhez megszólalásig hasonló civil tolltartóm az 1970-es évekből, valószínűleg ugyanott készültek mint a térképtáska tolltartói... coccialista lelemény)

Itt már roppantul kifelé csomagolódik a nemzetközi helyzet, ezen a vízhatlan munkafelületen lehetett a lényegi munkát elvégezni, és a megszerkesztgetett, roppant titokzatosan összefirkált térképeket tárolni is.

Töredelmesen bevallom, hogy a térképek olvasásán kívül eddig másra nem volt szükségem, így írni elég egyedi stílusban, ellenség és barát, de még saját magam számára is megfejthetetlenül vagyok képes. Persze készen állok a fejlődésre:

No, de a nyilvánvaló gyengeségeimről és gyengéimről tovább ugorva szeretnék bemutatni egy másik hasznos jóbarátot, aminek a kezeléséhez még tán tanulni sem kell sokat: ez pedig az AK 47/59 bajonett.

Azt hiszem ez is egy igen ismerős darabja a gyűjteménynek, és be kell vallanom, tényleg hasznos is. Persze leginkább nem szuronyként jött jól, hanem sokkal inkább robusztus, masszív kialakítása miatt egyfajta túlélőkésként. A kés markolata bakelit, ahogy a hüvelyre is került egy gumi fogófelület, így pedig ha a pengén lévő hasítékba beakasztottuk a hüvely elején kiképzett kampót, egy olyan drótvágót kaptunk, amivel elvileg áram alatt lévő vezetékeket is elvághattunk. Így ni:

Ezt viszont a military boltokban drága pénzen vásárolt, vagy apu által a Néphadseregből hazamentett darabokkal sem feltétlenül ajánlom, mert 20-30 éve bizony csúnyán elöregíti a gumit, és fő a biztonság!

A késnek egyébként van egy vágóéle, valamint egy fűrészfogas kialakítású éle, bár én szintén az életkora okán, és a penge anyagának ridegsége miatt óvatosan fűrészelnék vele. Természetesen emellett fegyverre is lehet tűzni, kivételt képez ez alól a felderítők, ejtőernyősök által (is) használt AMD 65 gépkarabély. Hogy miért tartozik mégis a képhez? Mert a katonák függetlenül attól, hogy jó-é a fegyverükre, egységesen megkapták. Nincs kivételezés!

Így kivételezés nélkül eljutottunk a gyűjtemény végére, a lábbelihez. A csapatfelderítők mint már írtam (ugye írtam?) nem kaptak ejtőernyős kiképzést, és nem is helyezték ki őket légi úton, mert az ő feladatuk szorosan kötődött a frontvonalakhoz, hiszen ők a frontalakulatok szemei és fülei voltak és azok ma is. Éppen ezért ezek a katonák nem a 65M ejtőernyős bakancsot viselték, mint a mélységi felderítők (egyébként ők sem mindig, ez ízlés dolga volt...) hanem a gyalogsági 65M bakancsot, aminek a talpa kevésbé volt vastag, és hiányzott róla a lábfejpánt. Ez is ismerős lesz az obsitos sokatoknak, egy jól leharcolt, betört példány:

A gyűjtemény egyben viselve mondjuk a '80-as 90'-es évek mélységi felderítő felszereléséhez hasonlítva nagyságrendekkel kényelmetlenebb számomra, ami talán nem véletlen: a felszerelés legnagyobb része a harcos két oldalán kap helyet, a fegyverét a nyakába akasztva hordja, ráadásul maga a kezeslábas hiába vékony, nem szellőzik jól, és egyberuha jellegénél fogva mikor hív a természet, még férfiemberként sem egyszerű lehámozni a teljes harci díszt. Ha választhatok, akkor inkább a 87M ejtőernyős egyenruha köré épülő kócerájt rántom magamra.
A teljes képben helyet kapott még a legénységi derékszíj, a 70M kulacs, és a hatástalanított AMD-65/5 típusú gépkarabélyom is. Nem kis munka volt úgy tekeregnem a fotóapparáttal, hogy ilyen szar szögben kapjam el a cuccot, de rengeteg mindent próbáltam meg bepréselni a képre.

Ha tetszett a poszt, vagy ha nem, nyugodtan osszátok meg, velem pedig a gondolataitokat, sztorijaitokat a témában ha vannak!

KONTAKT

Lassan éledezik a blog facebook-csoportja is, aki kedvet érez a csatlakozáshoz, kommenteléshez, megosztáshoz, kérdezgetéshez, válaszolgatáshoz, vitatkozáshoz, az erre a zavarba ejtően szuggesztív képre kattintva meg is teheti!