Kedves Barátok!
Mint bizonyára jól tudjátok, a hagyományőrző munkásságom nagy részét a Magyar Néphadsereg, illetve a Magyar Honvédség ejtőernyőseinek, felderítőinek, mélységi felderítőinek emléket állító Baráti Kör vezetése, csúf modern kifejezéssel élve "menedzselése" teszi ki. Mivel nem szeretném ezt a személyesebb hangvételű blogot is a Baráti Kör reklámfelületévé tenni, nem volt jellemző a bejegyzések özöne, úgy is mondhatnám, poszt-apokaliptikus állapotok uralkodtak... igyekszem ezen változtatni, akad néhány érdekes téma, amit már betáraztam menet közben.
Most mégis, mindennek ellenére megragadom az alkalmat, hogy az egyrészről általam szerkesztett és összeállított, tehát hozzám szorosan kötődő, más részről a Baráti Körünk által végrehajtott, tehát a csapatmunkát is bemutató 2014-es évét megörökítő videót osszak meg Veletek. Jó szórakozást kívánok hozzá, és remélem mindenkinek olyan remek esztendő kopogtat az ajtaján, mint amilyen számunkra volt a 2014-es!
https://www.youtube.com/watch?v=Q6ixWwEomBM&feature=youtu.be
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felderítő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felderítő. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 7., szerda
2014. szeptember 5., péntek
A II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag (SZECS-II.)
Valahol
valakinek az az ötletük támadhatott a Magyar Néphadsereg berkein belül, hogy remek
ötlet lenne az ejtőernyősöket egy kibővített elsősegély-csomaggal harcba vetni,
mint gépesített lövész társaikat. Az ötletet értem is, és nem is, hiszen a
sebesülés lehetősége mindkét fegyvernemre jellemző, így indokolt, hogy a gépesített
lövészeknek is bővebb választék álljon a rendelkezésére orvosi eszközökből, míg
az ejtőernyősöknek nyilván a lehető legtöbb mindent magukkal, és magukon kell
vinniük ahhoz, hogy önállóan, az utánpótlástól elvágva is a lehető legtovább
tudjanak harcolni. Összehasonlításul: egy mezei lövésznek egy kötéscsomag járt,
ilyen ni:
Ez
utóbbi koncepció végterméke az I. és II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag,
azaz a SZECS-I. és SZECS-II. Én most itt csak a II. típust tudom bemutatni,
mivel nagy szerencsémre egy baráton keresztül hozzájutottam egy ilyen szetthez.
A
SZECS-I. és SZECS-II. közötti legnagyobb különbséget az jelenti, hogy előbbiben
különféle gyógyszerek kapnak helyet (jód-párna, Sevenaletta-tabletta, stb.) míg
a SZECS-II-ben zömmel kötszereket talál, aki keres.
Míg
a SZECS-I. teljességi jegyzékét nem tudom rekonstruálni (mivel nekem ilyenem
nincs) a SZECS-II-ben ezek a jópofa játékszerek kaptak helyet:
- 100
lapos steril géz (1 csomag)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)
Az egészet egy nagyon praktikus, vízhatlan, műanyag védőfólia tartja össze, amit
egy rettenetes műbőr tokba csúsztathatunk be. Azért rettenetes, mert mint
minden korabeli műbőr, és a műanyagok általában, idővel ez is rigiddé,
törékennyé válik, és egyszerűen szétrohad majd, ha nem vigyázunk rája. A műbőr
tokot egy az egész szájat körbeérő füllel lehet lezárni, és egy egyszerű patenttal
rögzíteni. Ez a fül, remekül meggátolja a nedvesség, vagy más külső behatás
bejutását a bezacskózott cuccokig. A tartalomjegyzék a tok aljában kap helyet,
így a zacskó kibontása nélkül is láthatjuk, miből élünk.
Hogy mikor rendszeresítették a SZECS-eket, arról csak halvány fogalmam van,
én valamikor az 1960-as évek második felére, az 1965-ös egyenruha- és
felszerelés-reform idejére tenném a megjelenésüket. Ez persze nem akadályozza abban
a szettet, hogy akár 1953-as gyártású darabokat is tartalmazzon (1953-ról egyébként
érdemes megjegyezni, hogy a hadsereg szempontjából egy roppant termékeny év
volt, hihetetlen mennyiségű egyenruhát, fegyvert, katonai cikket sikerült akkor
legyártanunk Magyarországon, így azoknak a felhasználása bizonyos tételeknél
máig tart). Érdekesség, hogy ettől függetlenül a szettek elkísérték a mélységi
felderítő és ejtőernyős katonákat egészen az 1990-es évekig, változatlan
külsővel, viszont természetesen frissített belső tartalommal. Eredeti fényképen
eddig nem láttam előfordulni, gondolom M-zárolt (azaz mozgósítás idején
kiosztható) felszerelési darabnak számít.
Az én SZECS-II.-m a pecsétjei alapján 1966-ból származik, viselni a
derékszíjon lehet, egy széles, duplán szegett bújtató segítségével. Valaki már megdézsmálta, mert a vízhatlan fóliát feltépték, és a ragtapasz galád módon hiányzott is, azt utólag pótoltuk ki.
Ha tetszett a leírás, dobj egy lájkot, ha van sztorid, fényképed,
véleményed a SZECS-ekről írj egy kommentet bátran!
2014. április 28., hétfő
A Magyar Néphadsereg csapatfelderítője (1951-1956)
Sziasztok!
Igazán
pörgős napokon vagyunk túl, és a magánélet (az miaz?) is közbeszólt, de újra
itt vagyok egy ismeret-erjesztő cikkel, ami megint valamilyen formában
hadtörténeti, egyenruha-történeti vonalon fog megindulni, aztán érinti a
cserebogarak halhatatlanságának kérdését is, és lehet, hogy a végére semmihez
semmi köze nem lesz. Szóval nem vállalok felelősséget semmiért, ami most
következik!
A mai
témánkhoz sokat kellett várnom, hogy ilyen kerek legyen, mert nem egyszerű
összeállítani ezt a képet. Mondhatni ez a legrégebbi összeállításom, és ahhoz,
hogy ilyen, körülbelül 90%-ig eredeti állapotában sikerüljön, sok idő, türelem,
segítség, és persze némi pénz is kellett…
Egy szó,
mint száz, 2014. 04. 13-án Zsámbékon sikerült terepre vinnem az 1950-es évek első felét felidéző
magyar csapatfelderítő egyenruhámat egy rendezvény keretén belül. Hogy mi is az érdekessége a korszaknak?
Természetesen
a sztálinizmus magyarországi dübörgése, és a nukleáris III. világháború
víziója. ez a kettő együtt nagyban segítette az ejtőernyős és felderítő fegyvernemek
újraéledését, hiszen a világ proletárjainak szabadságát csak úgy lehetett
kivívni, ha a nyugati agresszorok atomtölteteit minél előbb lokalizálják,
megsemmisítik, a dolgozó nép szelíd, önvédelmi atomrakétái.
Ebben volt nagy
szerepe a felderítő, és ejtőernyős fegyvernemeknek, és ennek az alapjait
kezdték lefektetni az 1950-es években, és ebből a gondolatból fejlődött ki az 1980-as évekre
a mélységi felderítés hazai feladatrendszere és eszköztára is.
A Magyar
Népköztársaság számára Moszkvában aktuálisan kijelölt ellenség az 1950-es évek
elején (az állandó főgonosz Románia mellett) Tito Jugoszláviája volt, akik
okosan a nagy és dicső (1953-tól: -emlékű) Sztálin Szovjetuniója mellett azért
Truman, majd Eisenhower USA-jával is igyekeztek jóban lenni. Két segget egy
lóval pedig igazán nem egyszerű megülni, legalábbis nem egy totalitárius
rendszer kebelében, már csak ezért is megéri elismerően biccenteni Tito
partizánisszimusz merész hintapolitikájához.
Az már más
kérdés, hogy a ’90-es évek széthulló Jugoszláviájában éppen emiatt egyaránt
akadt nyugati és keleti ölőszerszám dögivel...
No de
visszakanyarodva az 1950-es évek csengőfrásztól terhes hazai légköréhez, a
csapatfelderítők feladata ellenségképtől függetlenül egy adott katonai alakulat
(ezred, hadosztály) frontszakaszán információt szerezni az ellenség
elhelyezkedéséről, szándékairól, gyenge pontjairól, amit aztán támadásban, és
védekezésben is remekül ki (vagy alá) lehet aknázni. Éppen ezért a
csapatfelderítők ritkán mennek be 100 kilométereket az ellenség vonalai mögé,
tehát számukra nem létszükséglet az ejtőernyős ugrás, mint kirakási mód,
viszont a többit (gépjárművel, gyalog, vízen, lovon, szamáron, öszvéren, csincsillán
stb.) igen komolyan megtanulják, mint ahogy még sok fontos különleges
tantárgyat, mint álcázás, túlélés, pusztakezes harc, és a többi közelebbről meg
nem nevezett ördöngösség.
A
csapatfelderítők egyik legizgalmasabb ruhadarabja vitathatatlanul az 1951M
álcázó kezeslábas, ami a korszakban három színösszeállításban volt elérhető,
erről már bővebben is írtam, de a lustábbak kedvéért ide is áthozom, hogy
létezett „őszi/zárt terep”, „tavaszi/nyári/nyílt terep” és fehér „hóálca”
kiszerelésben is. A pikáns az, hogy bár dübörgött a hadiipar, a mintás ruhákat
nem egységesen osztották ki, hanem alakulatonként fele-fele arányban, a raktári
anyag kímélése érdekében. Aztán a gyakorlatban úgyis mindenkinek jutott
mindenféle, de érdekes gondolat, hogy az egység fele csak mezőn bújhat el, míg
a többieknek az erdő maradt az igazi terepe.
Az
összeállításban én az 1951M „őszi/zárt terep” kezeslábast használtam, mert az
eddig nem került még elő, csak amikor bújócskáztam.
A ruha alá sunyiban
felvettem egy korabeli szovjet katonai nadrágot, ami kissé anakronisztikus (bár
szabásában megegyező), de roppant kevéssé látszott, valamint muszáj is volt,
mert nincs magyar gatyám.
A habtestemet felülről az 1950M legénységi ing ingzubbony (gimnasztyorka) fedte, ami már sokkal korhűbb megoldás. A lábamra felhúztam egy
olyan csizmát, amiről sokáig azt hittem, hogy magyar utászcsizma, de műveltebb
emberek kiigazítottak, hogy csehszlovák a csizmám. Cseréje pénzfüggő, de
folyamatban van!
A katona
ruházatának fontos része, eleme a fejfedő. Úgy is mondhatnám, hogy a katona
sapka nélkül nem sapka. Az én esetemben a fejfedő egyrészről egy magyar 1950M
legénységi sapkajelvénnyel korhűvé varázsolt szovjet pilotkát, azaz ködvágó
sapkát takart (nem véletlen a sok szovjet felszerelés, hiszen az 1950-es
években a Magyar Néphadsereg a Nagy Testvér divatját követve öltözködött, a „magyaros”
egyenruházati elemek szinte teljesen eltűntek), másrészt pedig egy 1950M
rohamsisakot, amit megint csak a szovjetek II. világháborús sisakja „ihletett”.
A
felszerelés része egy legénységi derékszíj, azon pedig mindenféle hasznos
eszköz, mint például az 1949M utásztőr. Vagy ejtőernyős tőr. Vagy napostiszti
tőr. Mindenre használták, jobbára körbejárt a seregben, mert túlélőkésnek
életképtelen, harci késnek pedig az anyaga miatt nem megfelelő. Formavilágát
tekintve pedig az I. világháborút idézi.
A
derékszíjon (ami varrott, és nem szegecselt, ahogy annak akkoriban lennie
kellett) helyet kapott még az 1950M gyalogsági ásó, ami megint csak a
szovjetektől kölcsön kapott dizájn mentén haladt. Kínosan ügyelve az
egyformaságra. Ez egyébként az összképben is annyira jól sikerült, hogy a zsámbéki rendezvényen többen is megkérdezték tőlem "Te! Neked nem oroszul kéne beszélned? Úgy lennél autentikus szovjet katona!"
Ugyanígy
a derékszíjra került az 1948M pisztoly (a
szovjet TT-33 hazai variánsának) tokja is, ami formavilágában a Horthy-korszak
pisztolytokjait idézi, és semmiféleképpen nem alkalmas a pisztoly tárolásán
kívül más gyors, taktikai mozgásra. Igaz, ekkor ez még nem is volt cél.
Jutott
még hely ott az 1948-ban a Magyar Néphadseregben (és a Rendőrségnél, és a Határőrségnél,
1956 október-novemberében a pesti srácoknál, majd később a Munkásőrségnél)
rendszeresített 1948M géppisztoly tártáskájának is, amibe a 71, vagy erősen
megtaposva akár 75 lőszer befogadására alkalmas csigatár kapott helyet.
Egy
gondolat a csigatárról: NEM DOBTÁR! Mertmivelhogy, a lőszerek heggyel előre,
csigavonalban elrendezve várják rövid földi pályafutásuk kirobbanó fénypontját,
innen a név.
Ha már
lőfegyverek: az 1948M géppisztoly egyenes magyar koppintása a szovjet PPS-41M
géppisztolynak, némi apró gyártási változtatással, amit csak nagyon avatott
szemek vesznek észre. Ilyen pl. a sátorvas kialakítása, a fatus anyaga, no meg
a származást jelölő beütők is. Egy gondolat a PPS-41M géppisztolyról: NEM PPSh!
Az angolszászok nyelvkészletében az „S” betű az „SZ” hanggal egyenértékű, míg
az „Sh” adja ki az „S” hangot. Ami a PPS nevében a tervezőt, Spagin bácsit
jelöli. Fegyverzetnyelvészeti félóránkat hallották.
Van még
egy felszerelési darab, amiről nem szóltam. Ő pedig nem más, mint az 1949M
ejtőernyős hátizsák. Egy csoda… az alapötlet nyilván az ejtőernyősök számára
fontos „sok hasznos dolog kis helyen is elfér” alapelv betartása lett volna, ezért
született meg ez a három részből összehajtható szörny. amibe kötszertől
sátorlapon át, kulacsig, kézigránátig mindennek be kell férnie. Párnázás sehol,
viszont ha összehajtom hurcoláshoz, akkor a kulacs óhatatlanul fejre áll benne.
Vagy ha széthajtom, mivel a zseb hordhelyzetben fejjel lefelé áll. Ehhez jön
még, hogy a csajkának nincs kialakítva rögzítési pont vagy zseb, így azt a
roppant ergonomikus vesetálat is pakolhatom a hátam mögé, hogy tuti leverje a
saját, igazi vesémet. Az irigy dög.
![]() |
| Hátulja |
![]() |
| Kinyitva |
Persze
igazságtalan lennék, ha nem írnám le, hogy eddig nem találtunk hivatalos
utasítást arra vonatkozóan, hogy mi hová kerül ebben a zsákban, így csak
találgatni tudunk az alapján, hogy mi hol "kényelmes".
Nagyjából
ennyi lenne az 1950-es évek első felének csapatfelderítő összeállítása,
igazából egy roppantul kényelmetlen, szokatlanul bumfordi összeállítás, aminek
gyűjteményként vannak még gyerekbetegségei, apróbb hiányosságai, de alapvetően
viselésre kész. Már ha valaki azt szereti, hogy rossz neki egy egyenruhában. Persze
ettől még vitathatatlanul látványos, egyedi felszerelés. Már ha valaki azt
szereti, hogy lépten-nyomon szovjetnek nézik.
Ha
tetszett az összefoglalóm, dobj egy lájkot, megosztást, ha nem, akkor
vitatkozzunk! Köszönöm, hogy elolvastad!
Címkék:
1951,
1956,
álcaruha,
álcázás,
csapat,
fegyver,
felderítő,
hagyományőrzés,
hagyományőrző,
katona,
katonai,
katonák,
Néphadsereg,
PPS,
szovjet
2014. március 18., kedd
Néphadsereg Mélységi Felderítő fotósorozat
Üdv
Néktek Cimborák!
Ismét
rászabadultam a hátsó kertre, kezemben öcsém nyakával, öcsém kezében pedig egy
fényképezőgéppel. Ez egyetlen dolgot jelenthet: ismét egy fotósorozat
következik, ezúttal az itt már bővebben is taglalt magyar mélységi felderítők egyenruhájában,
amihez hagyományőrző vonalon több gyengéd szál is fűz, mint azt már említettem.
A fényképek apropóját nem az egészégi állapotom javulása adta (valójában
romlott) hanem talán az a tény, hogy elkezdtek bepofátlankodni a tavasz első
félreérthetetlen napsugarai az ablakon, és ezek, szétment térd ide vagy oda, nem
hagyják nyugodni az embert. Közrejátszott egy másik tényező is, amit majd
idejekorán meg is osztok veletek, addig nyugodtan törjétek a fejeteket!
Nem
olyan rengeteg képet varázsoltam (szerintem) élvezhetővé, így szeretnék
átemelni néhány referenciafotót az MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör gyűjteményéből is, hogy lássátok, mi alapján
állítottam össze a gyűjteményt így.
A mostani
fényképek egyik nagy újdonsága a PBSz-1 hang-és fénytompító (pontosabban annak
másolata), amit ügyesen rácsavartam a hatástalanított AMD-65/5 gépkarabélyom
csövére. Itt jelezném az összes videojáték-készítőnek, hogy agyaljon el,
mielőtt lemodellez egy az AK-ra pikk-pakk felpattanó hangtörpítőt, mert nekem
alsó hangon is 25-30 másodperc volt rátekergetni a menetes csővégre az eszközt…
Mindemellett
nem vagyok fegyverügyben egy „geardo”, nekem ne legyen „okosgépkarabélyom”,
legalábbis ne okosabb mint én, elég ha kávét tud főzni, és megírja a cikkeimet
helyettem… komolyabbra fordítva, a PBSz-1 a legtöbb olyan extra, amit jó szívvel rápakolok a
vasra, minden plusz csak zavarba hozna.
Maga a
PBSz-1 ahogy azt már biztosan kitaláltátok egyaránt tompít hangot, és fényt is,
méghozzá igen jó hatásfokkal, a katonai felhasználók azt mondják róla, hogy a
rendszeresített, csökkentett lőportöltetű lőszerrel használva csak a zár
csattogása hallatszik a fegyverből. Civil felhasználó (szabadlábon) nincs, így
jobbnak látom elhinni.
Az
eszköz egyébként igen egyszerű, mintadarab alapján akár csapatszinten,
támaszponton is legyártható, valójában egy menetes végű acélcső és egy cserélhető
gumibetét kombinációja, aminek cseréjét 200 lövésenként megéri megejteni, mert
az acélmagvas lövedékek gyorsan szétnyírják a gumi lamellákat.
A
PBSz-1-et természetesen a testvéri Szovjetunióban találták ki, a különlegesen
csendes, többnyire igen rövidtávú, 50 méter alatti tűzharcok megvívására.
Elröpköd a lövedék messzebbre is, de a találati pontosság igen nagy mértékben csökken.
A szovjet felhasználók mellett a PBSz-1 (meg a többi variánsa) eljutott
mindenhová, ahol a megboldogult Kalasnyikov demográfiai korrekciós rendszerét használják. Ő itt például magyar:
![]() |
| A képre kattintva látjátok a forrását is! |
Ennyi
előjáték után jöjjenek is a képek arról, hogyan nézett ki egy mélységi
felderítő az 1980-as évek második felében!
Első körben így. Tulajdonképpen az 1987M ejtőernyős egyenruha- és felszereléscsalád tagjait hordja, olyan "régi motorosok" mellett, mint az 1965M ejtőernyős bakancs. Az ejtőernyős zsák fedőlapja alatt lezserül begyűrve lifeg az 1987M ejtőernyős téli kabát.Aztán meg így. Az AMD-65-höz nem csak a "halk" lőszer, és a PBSz-1 kell, hogy csendes legyen, hanem egy különleges, precíziós irányzék, hiszen mint írtam, csak viszonylag közeli célokra tüzeltek vele... logikus.
Tud így is kinézni. Ilyenkor látszik igazán, milyen hanyag volt, és hogy leengedte a 87M ejtőernyős hátizsák szíjait ahelyett, hogy jó szorosra húzta volna... bizony, így fogja lobogtatni maga után miközben imperialista agresszorokat kerget. Viszont jól látszik az összecsukható deszantos gyalogsági ásó, ami így kéznél van! Emellett valaki szólt neki, hogy hajtogassa már kisebbre a téli gyakorlókabátot is, mert ha azt is elhagyja, fázni fog.
A mélységi felderítő nem csak türelmes, de körültekintő is. Most is éppen körültekint, egészen pontosan oldalra néz. Miután előre látóan felvette a téli kabátját is, hogy ne fázzon, és ne hagyja szanaszét az erdőben.
Így néz ki tehát egy magyar mélységi felderítő az én megfogalmazásomban, a képek szintjén. Most pedig szeretnék mutatni egy-két eredeti fényképet, amik aztán hol alátámasztják amit gondolok, hol meg teljesen ellene mennek az elképzeléseimnek. Bár most átgondolva úgy döntöttem, hogy inkább csak azokat mutatom meg, amiből kitűnik, igazam van, és így kell hordani ezt a felszerelést...
Néhány komolyabb gondolat az eredeti fényképekről: kisebb csoda, hogy a Baráti Körünk közel 200 eredeti fénykép felhasználására kapta meg az engedélyt azok tulajdonosaitól, egy olyan fegyvernem esetében, ahol alapállásban is "öt év kötél" járt mindenféle fényképezős magánakcióért, főleg a Hidegháború során. Részben emiatt is, a fényképeink többsége a '90-es évek elejéről datálódik, ám bitrokunkban vannak korábbi felvételek is, melyek alapján észrevehetőek az egyenruhák terén megnyilvánuló egyéni beszerzések, szabálytalan darabok, és ami még fontosabb egyfajta "divat" az adott korszak felderítő egyenruházati és felszerelési lehetőségeinek tükrében. A fényképeket ITT tudjátok megtekinteni.
Itt egy PBSz-1 hangtompító
Téli "séta" teljes menetfelszerelésben
Egy másik menetgyakorlat, 1997-ből. Itt már felbukkannak a kötött "kommandós" sapkák is.
No meg ott a 87M ejtőernyős téli gyakorlókabát is a hátizsákokban.
No meg ott a 87M ejtőernyős téli gyakorlókabát is a hátizsákokban.
Összecsukható ejtőernyős gyalogsági ásó a hátizsákon
Teljes "díszben" hátulról.
Ha tetszett amit itt összehordtam, nyugodtan osszátok meg másokkal is! Hamarosan újra jelentkezem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















