KONTAKT

Lassan éledezik a blog facebook-csoportja is, aki kedvet érez a csatlakozáshoz, kommenteléshez, megosztáshoz, kérdezgetéshez, válaszolgatáshoz, vitatkozáshoz, az erre a zavarba ejtően szuggesztív képre kattintva meg is teheti!

WARdrobe szekrény: 1956, Budapest

Tudom, egyáltalán nem ma van az évfordulója, vagy egyáltalán, miköze sincs a dübörgő nyárhoz, de a légoltalmi gyűjtemény fejlesztésével felszabadult bőrkabátot egy alakuló 1956-os képhez használtam fel. Nem mintha előtte ne lett volna ötletem, egészen pontosan egy 1953-as pufajkát használtam hozzá, de annak úgy fest új küldetése lesz, így jött az 1940-es évekből ránk maradt bőrkabátom, ami már volt minden, csak még akasztott ember nem. 
Az alapot a kutakodáshoz most is Romsics Ignác professzor úr remek könyve, a Magyarország Története A XX. Században című átfogó munka adta. Emellett jó hasznát vettem a Szalay Hanna által összeállított 1956 Sajtója október 23-november 4 című forráskiadványnak, mely többek között röplapok, újságok, felhívások, közlemények releváns részleteit, és a Kossuth Rádió napi adásainak teljes szövegét is leközli, egyszóval nagyon alapos, és semmit nem kommentál. Használtam még bizonyos fokig a Győri László által összeállított Piros a Vér a Pesti Utcán című verseskötetet is, ezekből a korszellemet, az utca hangulatát jól ki lehet bogozni. Mindenkinek fokozottan ajánlom itt is, hogy nézzen utána mindennek, mielőtt belekezdene akár egy olyan zűrzavaros és "egyszerű" összeállításba is, mint az 1956-os.
A képanyagot az internet szolgáltatta nekem, és Nektek is.
Indításképp egy érdekes kép: az itt látható forradalmár fegyverzete némiképp eltér a "megszokottól", hiszen a derekára fűzött két darab 42/48M "Vécsey" támadó (nyeles-) kézigránát mellett egy szovjet AK-47-es gépkarabély 48M karabély van a kezében. 
Nem sokan tudják, vagy gondolnak bele, de az 1947-ben kifejlesztett, a Vörös Hadseregben 1949-ben rendszeresített, mára pedig legendássá lett eszközt Budapest utcáin vetették be először a beavatkozó szovjet csapatok. Hogy mégis miért nem ez a fegyver 1956 szimbóluma? Egyszerűen azért, mert a lőszere nem felcserélhető a Magyarországon is használt 1948M géppisztolyéval, ami a szovjet PPS 41 géppisztoly hazai variánsa, amihez szó szerint hegyekben állt a lőszer a különféle raktárakban, legyenek azok rendőrségi, üzemi őrségi, vagy katonai raktárak. Az biztos, az öreg Kalasnyikov nem ebbe betegedett bele. 
A felkelőn a civil ruha és a katonai elemek érdekes keveréke figyelhető meg, nagy divatja volt a szintén katonai raktárakból összegyűjtött pufajkáknak, amelyek megint csak szovjet mintájúak, mint akkoriban a Magyar Néphadseregben nagyjából minden és bármi. A karján kötést visel.

UPDATE: Többen is jeleztetek a fenti kép kapcsán érdekességeket. Az egyik Olvasóm azt emelte ki, hogy a fegyveren behajtható döfőszurony látható, ami a szovjet M44 karabélyok, és a róluk másolt magyar 48M karabélyok jellegzetessége. 

A másik jelzést a karon viselt "kötés" ügyében kaptam, és valóban, az, amit én jó ideje kötésnek láttam, kinagyítva vízszintesen elég szabályosan hármas osztatúnak tűnik, még ha a színek nem is különülnek el rajta élesen, így valószínű, hogy ez is egy vékony nemzetiszínű karszalag, olyan fajta, amit a továbbiakban bemutatok majd. Minden esetre az igaz, hogy nem ez a kép a legjobb arra, amire használtam, ezért AK-47-ügyben jobban ajánlom a következő képet:

Itt két másik kép, ahol egy másik forradalmár kezében jobban valóban látható a fegyver:

Valamint egy harmadik, amin a Széna téri felkelőcsoport parancsnoka, Szabó János, a legendás "Szabó bácsi" megcsókolja az AK-47-esét emberei körében. Visszaemlékezések szerint nem kifejezetten a fegyvernek szól a hódolat, sokkal inkább "Szabó bácsi" jellemében keresendő a kulcs, mert szeretett az emberei előtt teátrálisan viselkedni, nagy hatású beszédeket mondani, mai szóval kicsit "showman" is volt. Ennek (is) köszönhette, hogy egyike volt azoknak a csoportparancsnokoknak, akik megválasztásuktól kezdve a forradalom bukásáig a posztjukon maradtak, ha nem is konfliktusok nélkül, ami egy 900-1400 fős csoport esetén nem kis teljesítmény, hiszen a "Szénatérieknél" csak a "Corvinközieknek" volt nagyobb a befolyása és a létszáma. 

A következő képen számomra több dolog is érdekes. Első sorban karszalag-ügyben szeretnék néminemű mítoszt eloszlatni: a felkelők nagy többsége NEM hordott széles piros-fehér-zöld karszalagot, ahogyan azt sokan elképzelik. Legalábbis a forradalom kezdeti szakaszában biztosan nem, utána pedig leginkább a Nemzetőrség tagjai, akiknek a karszalagjaira visszatérek még. Egyszerűen azért nem, mert a forradalommá terebélyesedő tüntetések sodrában sokszor nem volt idő ilyen karszalagok legyártására. Éppen ezért a karszalag-viselés erősen esetleges, egyéni ízléstől függő dolog. Ez alól kivételt képeznek a katonák, és a Nemzetőrök, mivel ők egy hivatalos fegyveres testület tagjaként a hadijog vonatkozó szabályai szerint kötelesek voltak magukat jól láthatóan megkülönböztetni a fegyvertelen tömegtől, ez pedig egyenruhák híján (vagy éppen a szemben álló felek egyenruháinak hasonlósága miatt) karszalagokkal lett megoldva. Ekkor kerültek elő a II. világháború alatt fel nem használt légós, vagy munkaszolgálatos karszalagok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a felkelők ne igyekeztek volna ezerféle módon jelölni a nemzeti hovatartozásukat, főleg a nyomasztóan sok vörös csillag után.

A képen látható két forradalmáron magyar pufajkakabátok vannak, amikhez tiszti derékszíjakat szereztek, valamint a középen álló lány (a forradalom egyik leggyönyörűbb arca!) egy kis egészségügyi oldaltáskát is magára akasztott, talán kötszerekkel, talán lőszerrel teli. Érdekes a bal szélső felkelő "karszalagja", ami szerintem megegyezik a méteráruboltban ma is kapható nemzetiszínű szalaggal, és a lány sapkarózsája, ami szerintem egy Kossuth-címer lehet. A képen látható fegyverek mind 48M géppisztolyok.

Ezen a képen egy másik "sapkajelvény" látható: a magyar katona lecserélte az ismert és gyűlölt Rákosi-címert a sapkáján egy nemzetiszínű anyagdarabra.

Szintén magyar katona látható ezen a képen Kossuth-címeres kitűzővel, és hatágú rendfokozati jelzésekkel. Az 1956-os Honvédség tagjai ebben is igyekeztek visszanyúlni egy régi hagyományhoz.

Ez a fénykép nagy kedvencem, nem sűrűn látni ugyanis rohamsisakos felkelőt eredeti fényképeken, főleg nem az egyenruha többi része nélkül. A civilek többre becsülték a sapkákat, mint a nehéz 50M rohamsisakokat. Találjátok ki ezek vajon melyik hadsereg sisakjai alapján készültek?

Látszik még egy érdekesség, a géppuskaheveder, jelen esetben a derékon átvezetve. Ez volt az a motívum, amit az 1956 utáni megtorlások során csak gúnyosan "zsiványszokásnak" neveztek, ám gyakorlati haszna volt. A felkelők nagy része nem tudott patrontáskát, tártartót szerezni a fegyveréhez, hacsak nem volt katona, mint vélhetően a jobb oldali férfi (itt jól látható a katonák által viselt karszalag is), így zsebükben, zsákmányolt gázálarctáskákban, vagy pedig a géppuskákhoz hevederekben kiadott lőszert tekerték magukra.

Egy kép a hevederek viseléséről:

A sok fekete-fehér után itt van maga a gyűjtemény, lássuk, mire használtam el a fekete bőrkabátot:

Számomra legértékesebb darabja a legkisebb: a bal gallérhajtókán látható piciny, öreg szalagdarab. Ezt ugyanis nagymamám hordta 1956 vérzivataros napjaiban, és Tőle maradt rám. Azt hiszem méltó helyet találtam neki.

A gyűjtemény egyébként közel 100%-ig eredeti, egyedül a Kossuth-címeres sapkajelvényből vettem másolatot, nekem így pont tetszik.

Fontos elem még az 1950M sisak, ami 1953-as gyártású. Láttam belőle olyan darabot, amire fehér Kossuth-címert festettek, de én meghagyom ilyennek.

A két kézigránát a már emlegetett 42/48M Vécsey támadó kézigránát, mindkettő hatástalanított, gyűjteményi darab. A bal oldali darab 1949-es, a jobb oldali 1951-es gyártású.

Ezen a képen nyújtott töltetként működnek az összecsavart fejek, ezt a kis gonoszságot két-három gránátfejjel érdemes játszani, úgy képes egy harckocsi lánctalpának leszerelésére is. Több fejet nem éri meg összecsavarni, mértéket kell tartani itt is. 

A nekünk bal alsó zsebből egy fegyverolajozó készlet kandikál ki, az "O" jelű szelencébe megy az olaj, a "Zs" jelűbe pedig a zsír. A fegyverek karbantartásával kapcsolatban nem találtam forrást 1956-ra vonatkozóan, csak gyanítom, hogy a fiatal felkelők számára nem ez volt a legfontosabb elfoglaltság, kivéve, ha akadt katonaviselt ember a csoportban, az építőleg hathatott a fegyelem gyors kialakulására, ami nem feltétlenül gond ha az ember tizenéveseket és fegyvereket ereszt össze, MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség: katonai előképzést, és sokféle egyébként is hasznos tudást és vizsgát, pl. jogosítványt, ejtőernyős képesítést, pilótavizsgát, rádiós gyakorlatot, búvárvizsgát stb. széles rétegek számára elérhetővé tevő félkatonai szervezet) ide, vagy oda.

Van itt még egy 1953-as datálású (eszméletlen mennyi mindent gyártottak abban az egy évben) sebkötöző csomagom is, szerintem végszükség esetén még használható is lenne, én legalábbis ismerek olyat, aki nem is egyszer használta, és egyben van.

A derékszíj a korabeli rendszeresített katonai darab, ez tartja egyben az egész vándorcirkuszt.

A nekünk jobb oldali mellzsebre egy korabeli katonakönyv került, ez nevelőapám édesapjáé volt.

Érdekes még a megsárgult, eredeti röplap, ezt szereztem az elemlámpa helyett. Címe: NAGY IMRÉBEN BIZALMUNK és az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság adta ki, dátum nincs rajta. Így szól:

"NAGY IMRÉBEN BIZALMUNK!"

Ez volt a jelszó még kedden, október 23-án.

Ez a bizalom két-három napra megingott, de most erősebb, mint valaha!

Kiderült, hogy Nagy Imre két napig az ávó foglya volt.

Géppisztolyokkal a háta mögött mondta el első rádióbeszédét.
Legújabb nyilatkozatából kiderült, hogy a statáriumot és a szovjet csapatok beavatkozását nem ő rendelte el.

Ezt csak a Rákosi—Gerő-féle gazemberek fogták rá, hogy megbuktassák.

Mi tehát hiszünk Nagy Imrének. De féltve intjük, vigyázzon a nép bizalmára!

Azonnal különítse el magát a hazaárulóktól!

Azonnal takarítsa ki a kormányból a régről itt maradt szemetet,
azokat, akiket joggal vet meg és gyűlöl a nép.

Intézkedjék, hogy a szovjet csapatokat vonják ki az országból!

Intézkedjék, hogy az ávósok ne furakodjanak be az új rendőrségbe!

Nagy Imre helytállását már eddig is sok helyes intézkedés igazolja! Sürgetve várjuk a többit is. Amilyen mértékben Nagy Imre teljesíti a nép jogos követeléseit, bizalmunk oly mértékben fog benne növekedni.

EGYETEMI

FORRADALMI

DIÁKBIZOTTSÁG

Mivel dátum nincs, így csak a szövegkörnyezetből sejthető, hogy valamikor 1956 október 26-28 között íródhatott. Írtam erről az elmúlt pár órában egy kisregénnyi agyalást, korabeli idézetekkel megtámogatva, csak úgy magamnak, vázlatszerűen, de kitöröltem, mert egyszerűen nem tudok ennél közelebbi dátumot adni Nektek az események tükrében, ez a három nap az, amire le tudom szűkíteni a lehetőségeket. Ha van Köztetek olyan, aki közelebbit tud mondani a röplappal kapcsolatban, annak a segítségét nagyon szívesen veszem!

A gyűjteményből vitathatatlanul hiányzik egy 48M géppisztoly, vagy 48M puska, esetleg 48M karabély, csak hogy az 1956-ban legelterjedtebb fegyvereket említsem. Az igazsághoz közelebb áll ha azt mondom, lőttek mindennel, míg akadt lőszer, én viszont szeretnék egy "tipikus" forradalmárt bemutatni, ahhoz pedig nem illik jól az AK-47, vagy a Mannlicher kurtály. Igyekszem majd ahogy lehetőségem engedi beszerezni egy megfelelő, és hatástalanított "vasat" a képhez, lehetőleg olyat, ami más összeállításokban is "újrahasznosítható".

Végszónak itt egy nóta az amerikai Ignite együttestől, annak is magyar származású frontemberétől, Téglás Zolitól. Punk-rock, így nem feltétlenül lesz mindenki ínyére, de én imádom, hogy némelyik számukban magyarul is megszólalnak:

Évpördülők - Szabadságharcok, forradalmárok

Az utóbbi napokra kettő is jutott a rendszerellenes megmozdulások nagy alakjaihoz köthető dátumok közül, melyekben csupán annyi a közös, hogy egy-egy nemzet életét mindenképp felforgatták.
Térben sokkal közelebb esik hozzánk, bár időben messze jár már az első versenyző, Magyarország vezérlő fejedelme, II. Rákóczi Ferenc és az ő szabadságharca, mely ma 310 éve vette kezdetét. Itt is ő látható, egy kései reprinten, melynek forgalmi értéke valahová a 499 és 501 forint közötti tartományba esik:

Az úriember igen hosszú pedigrével, és komoly rebellis hajlamú családfával rendelkezett, édesapja I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, édesanyja pedig Zrínyi Ilona, Munkács védője volt. II. Rákóczi Ferencünkről érdemes tudni, hogy remek politikai ízléssel házasodott, mivel udvari engedély nélkül elvette a szépen csengő nevű Sarolta Amália hessen–wanfried–eschwegei és hessen–rheinfels–rotenburgi hercegnőt, akinek kiterjedt rokonsága révén XIV Lajos francia királlyal is rokonságba került. Itt látható a hölgy, szubjektíve azt mondom, hogy nagyot dobhatott a kapcsolatukon az a tény, hogy járt vele némi birtok, és főleg kapcsolati tőke, bár az is lehet, lehet, hogy verhetetlen volt a savanyú káposztás frankfurti bordája.

Már a párválasztás körüli önállóságából érezhetjük, hogy a hősünk egy virtigli rebellis volt, amit az oszmán csöbörből Habsburg vödörbe került magyar rendek szorosan megkötött kezeikkel lelkesen megtapsolhattak. Külpolitikailag is érlelődött a helyzet egy közepesen komoly Közép-Európai vérfürdőhöz, mert a Habsburg-ház spanyol ága a peches és főleg gyermektelen (pedig két hölggyel is próbálkozó) II. Károly spanyol király 1700. november 1-i távozásával az árnyékvilágból, fogta magát és kihalt. Ez a körülmény felkeltette a már emlegetett XIV. Lajos, cimborái által csak Le Roi-Soleil azaz a Napkirály néven emlegetett uralkodó figyelmét is, aki úgy érezte, hogy egy felkelés Habsburgék már így is elégedetlenkedő kiskertjében, sokat lendítene a frissen megüresedett (és számára nyilván lényegesen érdekesebb) spanyol királyi trónért folyó verseny előnyös végkimenetelén, így a lehető legnagyobb sunyiban megüzente a távoli kedves rokonnak, II. Rákóczi Ferencnek, hogy lesz szíves a magyarok élére állva odacsapni az asztalra, amit hősünk némi gondolkodási idő és kötelező kéretés után vállalt, cserébe a francia anyagi támogatásért. Ő itt a francia anyag:

 A "covert operation" lebukott amikor a futár feladta magát a Habsburgoknál, így II. Rákóczi Ferencet elfogták (a fáma szerint lett volna ideje menekülni, de beteg feleségével maradva várta be a császári katonákat... nem gyenge frankfurti sertésbordát tudhatott a hölgy) és Eperjesre, majd Bécsúlhelyre hurcolták, ahonnan a francia király emberei álruhában megszöktették a feltehetően igen sértődött, heveny sertésborda-megvonásban is szenvedő hősünket (tegyük hozzá: minden oka megvolt a duzzogásra, mivel a tárgyalása előtt hat hétig parkoltatták egy feltehetően nem összkomfortos cellában, majd ezt követően egy all-österreicher törvényszék elé citálták, ahol egy deka magyar nemes sem fordult elő, még véletlenül sem, nehogy elmaradjon a közfelkiáltás) akinek így végre lehetősége adódott besegíteni a francia rokon nagypolitikai terveibe, ráadásul mély meggyőződéssel.

1703. május 12-én kezdődött minden Brezán várában (itt fönt ez a szép) az itt kiadott kiáltvánnyal, melyben Rákóczi és Bercsényi Miklós így írnak:

"Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Gróff Székesi Bercsényi Miklós. Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós igaz magyaroknak Istentől minden jót kívánunk. Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését, portiózó s képtelen adóztató zaklatásait, szabados törvényeinknek szakgatásit, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csúfolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna…
(…)
Azt mindazonáltal előre is nagy tilalommal tilalmazzuk, hogy Istennek áldása rajtunk maradhasson s az országnak minden rendi irtózás nélkül való bizodalmat vehessenek és az szegénységnek teljes nyomorúságinak megváltása, nem változása következzék: senki, sem külön, sem csoporttal, sem sereggel, akármeily vallású egyházi személyt, templomot, cintermeket, klastromokat, nemesi lakos személyeket, nemesi házokat, kastélyokat, útonjárókat, kereskedőket ne háborgasson, falut, várost, malmot ne égessen, prédáljon; hanem az előljáróknak eleikben adott s vélek közlett mód szerént keresvén az ellenséget, mindenekben csendes istenes egyértelemmel legyenek, magok s hazájok javára.
Költ Lengyelországban Brzezán várában, 12. May 1703"

Ebben a szövegben jól látható, mire készülnek az nemes és nemtelen fegyverviselő és otthon lakós igaz magyarok: a Habsburgok hátsójának szétrúgására, keresztényi szellemben, agy elkerülve a kiátkozást, vagy ami még rosszabb, a rendek haragját a feldúlt birtokok miatt. Nézzük, hogyan sikerült ezt a gyakorlatba átültetni:

1703. május 21-én megkezdődött a parasztlázadás, ami (a brezáni kiáltvány szándéka ellenére) a rendek ellenállásába ütközött. Rákóczi lemaradt a nagy belépőről, ugyanis a francia pénzügyi mentőcsomagot és az azon lízingelt zsoldosokat várva hátramaradt, így erőit Károlyi Sándor főispán vezetésével Dolhánál 1703. június 7-én szétverték, ami nem a legszerencsésebb kezdete bármely fegyveres konfliktusnak.
Ez a pofon végül cselekvésre szánta el Rákóczit, aki 1703. június 15-én Esze Tamás parancsnoksága alatt egyesítette hadait, majd másnap, június 16-án átkelt a Vereckei-hágón. Erre emlékezünk ma.
Rákóczi terve a Felső-Tisza vidék megtisztítása után Észak-Magyarországon át Bécs felé történő előretörést irányzott elő, ahol a francia-bajor seregekkel egyesülve pontot tehettek volna a Habsburg-ház evilági regnálásának végére. Ebbe a szépen összeálmodott frankfurti levesbe a magyar nemesség köpött bele egy jó bőségeset azzal, hogy nem kívánt csatlakozni holmi koszos parasztok szedett-vedett csapatához (ők azokat akiket ma kurucokként ösmerünk) sőt, egy részük kifejezetten ellenségesen állt a 'zügyhöz. Ez az állapot 1703. július 14-ével változott, mikor a nemesi sereget Tiszabecsnél a felkelő hadak szétverték, így egyre több nemes látta be, hogy ez az oldal akár még a győztes oldal is lehet, amit a július 24-én kiadott gyulaji kiáltvány is megerősített, melyben Rákóczi (ismételten) megtiltotta seregének a nemesek elleni támadásokat. A szépen alakuló össznépi felhorgadást a vetési pátens bombázta szét, ebben ugyanis Rákóczi mentesítette a kuruc seregekben szolgáló jobbágyokat és családjukat mindennemű közteher és földesúri szolgáltatás alól, ezt viszont a frissen felsorakozó nemesség érezte enyhe túlzásnak, így Rákóczi húzd meg-ereszd meg játékának újabb felvonása után végül ez csak a kuruc seregben ténylegesen harcoló jobbágyokra vonatkozott.
A belső sikerek mellett a külvilágban is zajlott az élet, a mi történetünk szempontjából 1704. augusztus 13-a fontos, amikor a francia-bajor seregeket az egyesített Habsburg-haderő a höchstädti csatában rommá veri, aminek okán a Bécs elfoglalására szőtt ambiciózus tervek fénysebességgel gyűrődtek galacsinná és kerültek a történelem papírkosarába.

Ugyanez a helyzet a francia támogatással is, ami egyre gyorsabban apadt, így a szabadságharccá terebélyesedő felkelés gyorsan száguldott az anyagi csőd felé. Ennek megoldására Rákóczi (mivel adót nem vethetett ki úgy, hogy el ne veszítse ezzel népszerűségét a szélesebb néptömegek körében) jobb híján pénzt veretett. A fogyatkozó erőforrások másik jele volt az, hogy bár az első időkben győzelmet győzelemre halmozott, a kuruc sereg nem volt képes felvenni a versenyt a Habsburgok reguláris ezredeivel, és kiállítani olyan ellenerőt, mely szemtől-szemben vívott hagyományos csatában győzhetett volna. Ez különösen igaz volt az 1704. június 13-i koroncói vereség, majd a nagyszombati csatavesztés után, ahol a kuruc gyalogság és tüzérség legnagyobb része elpusztult. Ő egy kuruc lovas rajza, láthatóan nem elpusztult állapotban:

1704. július 6-án Rákóczit Erdély fejedelmévé, 1705. szeptember 20-án pedig egész Magyarország vezérlő fejedelmévé választják. Ezt követően kezdődhet meg a helyzet politikai rendezésének felvetése, ami végül a Habsburg-ház trónfosztásához vezetett az 1707. május 1-i ónodi országgyűlés feszültségektől sem mentes légkörében. Rákóczi Magyarországa azonban így két szék között a padlón maradt, mivel a franciák tervei eddigre füstbe mentek a spanyol örökösödési háború kapcsán, így a magyar "mellékhadszíntéren" sem állt érdekükben a szabadságharc támogatása. 

 

 A csatatéren éreztette elsőként a hatását ez a változás, ahol 1708. augusztus 3-án Trencsénnél egy ballépés után (Rákóczi lováról leesve eszméletét vesztette, vezérei pedig halottnak hitték) a sereg morálja a bányászbéka alfele alá zuhant, így a Habsburg-seregek győzelmet arattak. A döntő csatavesztés után az eddig Rákóczit támogató rendi nemesség képviselői sorra átpártoltak a Habsburgok oldalára, gyakran statégiailag fontos várakat elárulva. Ha ez nem lett volna elég Rákóczi seregében pestisjárvány tört ki, ami tovább apasztotta a harci kedv mellett a létszámot is. Rákóczi utolsó próbálkozásként I. (Nagy) Péter orosz cártól kért segítséget, ám az éppen a svédekkel vívott északi háborúval volt elfoglalva (aminek emlékezetére a Sabaton nevű svéd power-metal banda csudálatosan pörgős albumot dobott össze) így magasról lesajnálta a magyar helyzet alakulását.

Rákóczi így (jó vezérként mi egyebet tehetne?) átadta a parancsnokságot Károlyi Sándornak azzal a kikötéssel, hogy tartson ki a végsőkig, majd 1711. február 21-én határt váltott.  Lengyelországban, Angliában, és Franciaországban is élt, 1715-ig, amikor XIV. Lajos király halálát követően elfogadta a törökök meghívását, és haláláig, 1735. április 8-ig Rodostóban, visszavonultan élte életét.

A Rákóczi nevével fémjelzett szabadságharc végül az említett beleegyezése nélkül, 1711. május 1-én a szatmári béke szentesítésével ért véget, mely több engedményt is tett a magyar fél irányába, így mindkét oldalról előnyösnek volt mondható. Than Mór festményén Rákóczi épp nem ért egyet a blogszerkesztő véleményével és elutasítja a szatmári békét. Minden joga megvan hozzá:

Emellett 85 évvel ezelőtt, 1928 június 14-én született Argentinában Ernesto Rafael Guevara de la Serna, ismertebb nevén Ernesto "Che" Guevara a lázadó ifjúság pólóra-táskára-boxeralsóra-bögrére nyomtatott nem hivatalos reklámarca, valamint baloldali forradalmár, gerillaharcos, autodidakta széplélek, nem utolsó sorban orvos, Kuba ipari minisztere, a kubai Nemzeti Bank elnöke, a hadsereg kiképzője, valamint Kuba utazó nagykövete a Keleti Blokk országaiban. Ehun van két kép róla, mindkettő jól ismert, csak az elsőn virgoncabb:

Ellentmondásos életével, forradalmi romantikájával, és sztálinista munkatáborainak leírásával senkit nem kívánok itt terhelni, ahogy az is inkább csak érdekesség, hogy elítélte az 1956-os magyarországi, egyes elemeiben bizony mélyen baloldali forradalmat és szabadságharcot, de hát ő nem hallgatta a Szabad Kossuth Rádiót, vagy ha hallgatta is, azt fordítottak neki belőle amit akartak... Minden esetre biztos, hogy "el Che" a XX. századi történelem egyik legellentmondásosabb, és legnagyobb hatású alakja, egyszerű véleményt nem lehet róla mondani, és ez már önmagában eredmény. Kaptok helyette egy szép forradalmi dalt "Che" emlékére Nathalie Cardone művésznő ajkai közül: