Újra kinyílt a kis ruhásszekrényem, és kipottyant belőle egy olyan összeállítás, amit az egyik leglátványosabbnak és legösszetettebbnek tartok. Ez tulajdonképpen nem is egy, hanem két egyenruha, a módosításoktól függően, és még mindig hazai, bár tulajdonképpen nem egy, hanem két magyar hadsereg különleges alakulatához tartozik. Gyöjjön aminek gyönnie köll, lássuk mit is hordtak a mélységi felderítők a rendszerváltáson innen és túl:
A Néphadsereg mélységi felderítő-gyűjtemény (1987-1989)
Ez a ruházat a Néphadsereg egyik legfeltűnőbb darabja, mivel teljesen terepmintás. És barettes. És ejtőernyős. Egyszóval már a rendszeresítés idején, azaz 1987-ben is igen látványos jelenségnek számított, amellett, hogy igyekeztek új, praktikusabb megoldásokkal felhasználóbarátabbá tenni az egyenruhát. No de lássuk is miről van szó:
A 87M ejtőernyős barettsapka:
A világ összes különleges alakulatának megvannak a maga elit jelleget erősítő ruhadarabjai, a legtöbbjüknél ez általában a barettsapka valamilyen színben. Nálunk sem volt ez másképp, bár érdekesség, hogy a magyar viselettörténetben a barettnek csupán a II. világháborús Magyar Királyi Honvéd Légierő hajózóinál volt előzménye.
A mi barettünk színe a zöld lett, ami hagyományosan a lövész fegyvernemi színt jelöli itthon, bár az árnyalat talán utalhat némiképp az osztrák-magyar vadászalakulatok fegyvernemi színére is, a megfejtést tuti nem az amerikai "zöldsapkásoknál" keresem (editor's note: a felderítők fegyvernemi színe most a fehér - de nem hordanak fehér barettet).
A sapkát több részből varrták össze, és kétoldalt fém szellőzőgurtnik is akadnak. Méretre egy szűkítőzsinórral lehet állítani, ha kell. A sapkajelvényen a Magyar Néphadsereg címere látható, mely egy szárnyakkal ékesített ejtőernyőbe foglalva jelenik meg terepmintás háttér előtt. Létezik egy ennél sötétebb szín-összeállítású jelvény is ugyanezekkel a motívumokkal. Ő itt a jelvény:
A barett elég viseletes, látszik rajta, hogy nem egy irodai rohamosztag használta, számomra ez külön értéket ad a darabhoz. A barettek gyakorlati hasznáról itt már beszéltem, ezen aza tudat sem változtat, hogy most más jelvény van a darabon. A szenvedés minőségén annyit hangol, hogy a posztónak-filcnek van egy jellegzetes, a műszálastól eltérő szellőzési tulajdonsága, így ha választhatok, én inkább egy ilyen posztóbarettet részesítek előnyben. a fejet persze pont ugyanúgy védi mint a többi, de jobban szellőzik egy fokkal.
A 87M ejtőernyős egyenruha:
A zubbony mintája az M1949/82 azaz ismertebb nevén "rábaterep" álcaminta. Teljesen szubjektív véleményem szerint a kárpát-medencei éghajlati sajátosságokat remekül kiaknázó erdei terepminta, főleg ősszel. Az egyenruhát sokan és sokáig gyártották, az enyémet konkrétan 2002-ben. Színben lehetnek eltérések, de maga a minta változatlan, és gyártottak belőle sátorlaptól overálon át kísérleti barettsapkáig mindenféle hivatalos, és még több fajta utólagos "civil" darabot, főleg a természetjárók, és a fizikai munkát végzők körében mivel egyrészt nem koszolódik (a fenét nem, csak nem látod) és elég strapabíró anyagú, emelllett pedig olcsón elérhető... volt anno.
A zubbonyon két mellzseb található, melyek húzózárral (népiesen cipzárral) záródnak. Ez azért jó megoldás, mert nem akad bele semmilyen felszerelésbe, és szinte hermetikusan zárja a zsebet, és azért rossz, mert egy elromlott cipzárat nem lehet harctéri körülmények között javítani, míg a leszakadt gomb megreparálásához csak tű, és cérna kell. Valamit, valamiért.
A zubbonyon az ejtőernyős rendfokozati jelzésnek (nem tudtam eddig rájönni miért, de "lepkének" hívják...) a bal felkaron alakítottak ki helyet, tépőzárral lehet rögzíteni. Ez is lepke:
Meglepő módon (?) a tépőzárnak sem tesz jót az idő múlása, a sok fel-le pakolászás.
A tépőzár mindkét oldala, de különösen a "bolyhos" fele gyorsan kikopik, és ezen a folyamaton az eső, sár, természeti viszontagság csak gyorsítani tud. Itt egy közelebbi kép a mellzsebről és a "lepkefészekről":
A zubbony elöl
patentokkal záródik, valamint az ujjak végeit is így lehet méretre
állítani és a vállszalagokra is jutott egy-egy. A rézpatentok nem könnyen adják meg magukat, elég tartós
darabok, nem is nagyon tudnak útban lenni, viszont ugyanaz áll rájuk, mint a húzózárra: ha egyszer mégis
úgy döntenek, hogy elválnak az útjaink, igen nehéz lesz pótolni őket.
Egyébként a patentokat ehhez a darabhoz az olasz Fiocchi nevű cég szállította, a nevük biztosan nem lepkét jelent. Utánanéztem, pelyhet.
A nadrágról: Természetesen ez is passzoló rábaterep mintában készült, a legutolsó őszi divat szerint és csupa komfort: van neki két combzsebe, valamint két bevágott zsebe, melyek mind-mind húzózárral zárhatóak és tágasak. Ez itt az egyik combzseb. Tényleg nagy:
A nadrág szára gumis, így nem lobog körbe, vagy akad be mindenfélébe - míg a gumi tart. Nekem hiányzik a nadrágról a 65M gyakorlónadrágokon megszokott kanálgépzseb, de ez szerintem csak magánszívfájdalmam.
A nadrág kifejezetten nagy kényelmi találmánya a derékszűkítő, amivel a legénységi derékszíj mellett még egy esélyünk van a magunk képére és hasonlatosságára formálni a nadrágot. Ez a zöld madzag volna a csodafegyver amivel térdre kényszerítettük a NATO-t:
Ha már csodafegyver: volt egy valóban titokban tartott eszköze a Néphadsereg mélységi felderítőinek, amit egészen a 90-es évekig használtak, ám csak a '70-es '80-as években gyártottak (akkor sem sokat, csak pár ezer darabot két etapban), ez pedig a Magyar Néphadsereg tokból dobható felderítő rohamkése.
A kés teljes hossza 32 centiméter, ebből körülbelül húsz centi a penge. A kés markolata műanyagból készült, a fogásbiztonságot a recézett (inkább "bogyózott") markolatfelület adja. A kés maga egyélű, és a derékszíjról lekapcsolható. A pengében és a tokban is egyező fegyverszám szerepel, így nagyjából követhető, hogy mennyi készült belőle, hacsak nincs valami grimbusz a dologban. Én kétezer-valahányszáznál magasabb számozású darabot nem láttam, és a szám előtt általában vagy egy A, vagy egy B szokott állni, így legfeljebb 4-5 000 ilyen darabot gyárthattak le. Annyira titkos volt állítólag a létezése, hogy a katonáknak csak dobógyakorlathoz adták ki, ennek a legendának a hitelességét eddig nem tudtam kibogozni. Az biztos, hogy 1993-ban egy késekkel foglalkozó katalógusban Steven Dick cikket is közölt a tőrről. Igaz, hogy szerinte 1954-ben volt itt felkelés (volt több is, minden reggel legalább egy össznépi!), de legalább azzal zárja sorait, az amerikai katonáknak már nem kell többé rettegniük a magyar felderítők dobótőrjeitől, és a világ talán békésebb hely lesz. Ámen.
A penge elég rideg, rugalmatlan, és az élszalag remekül törik, így egy ideje nem használom célbadobásra a darabot, de gyakorlott kezekben veszélyes tud lenni, ezt egy nálam ügyesebb kezű szakember bemutatója alapján bizton állíthatom. Itt van szétszerelve. Nem a szakember, a tőr. A kis fémkampós fül megy a derékszíjra, a tok a késsel a kézbe, a kés meg a levegőbe. Nem összekeverendő:
Fontos felszerelési darab még a deszantos gyalogsági ásó, ami már többeknek ismerős. Ez nem volt sem titkos, sem tokból dobható, csak egyszerűen kompakt. Ilyen kinyitva...
...és ilyen becsukva, a tokban:
Eredendően egy fémhuzal tartja össze a nyél két részét, ez azonban az idők folyamán hihetetlen gyorsan elkopik, és a fotózás pillanata volt az a lélektani momentum, amikor az összesodort fémszálak G-mollban pendülve megadták magukat, így azóta még kompaktabb darab. Ettől eltekintve nagyon jól használható eszköz, a feje állítható, kapaként és ásóként is működik ha kell. a tok övre fűzhető, de belefér a következő darab, a 87M felderítő hátizsák első zsebébe is. Most, hogy beharangoztam, jöjjön ő:
A 87M felderítő hátizsák egy nagy, nehéz, és magát vízállónak képzelő tatyó. Hogy mégis miért szeretem? Mert nagy, nehéz, de jól oszlik el a súlya, és bizony előrelépést jelent a málhazsákos megoldáshoz képest. Ennél nagyobbat csak egyetlen másik, a továbbiakban bemutatott rendszer alkotott - a hazai viszonyok között.
Eredetileg volt neki fémváza is, de azt a felderítők olyan sebességgel hajigálták el (nyilván okkal) hogy ma már elég esélytelen találni. Szintén rendszeresítettek hozzá szép patyolatfehér téli álcahuzatot, azt sem találtam eddig emberi árban, csak hátizsákostól - sokért. Hogy miért ilyen drága az egész, arra majd még lejjebb kitérek.
A képen látható zsáknak van sok-sok már-már MOLLE-előképként is értelmezhető akasztó-bujtatófüle, fém D-gyűrűje, úgyhogy teret ad a kreativitásnak. Emellett az elején található zseben kívül (amiben elfér a deszantos gyalogsági ásó, vagy a csajka-kulacs-szett is akár) van egy jó nagy, ráadásul bővíthető "pocija" amibe ügyes rendszerzéssel belefér két szovjet gépesített lövészezred is.
A számomra nagy számot a párnázott hátrész adja ami mögé szintén lehet pakolni sátorlapot-pokrócot effélét) és azok a keresztpántok, amiket ha jól meghúzok, stabilan áll az egész rendszer a hátamon. Itt a zsák hátulja:
Én mondtam, hogy nagy. Fontosabb darab viszont az, ami most jön, hiszen a katona fegyveres szervrendszer, a fegyverhez való lőszert pedig valahol tárolni kell. Így most a sokak által ismert és kevesek által szeretett műbőr AK-tártartót mutatom be:
A tártartó anyaga nem narancsbőr, bár a kép ezt sugallja, hanem világosbarna műbőr. Van neki két zsebe a tisztítókészlet tárolására, és öt egymástól elválasztott rekesze a 30 darab lőszer befogadására képes íves szekrénytárak tárolására, amiből a magyar katona ötöt vitt magával ha nagyon muszáj volt neki, ebből egyet a fegyverben, úgyhogy igazából az öt rekeszből csak négyet használt ki a katona. Belül az egészet két műbőr fül teszi vízállóvá és nehezen használhatóvá.
Az egész szerkezetet övbujtatóval és vállszíjjal kell hordani, így biztos nem mozdul semerre... vagy mégis, ráadásul ha a derékszíj éppen nadrágszíj is (és szinte mindig az) akkor a tárakkal teli tártartó minden lépésnél-esésnél húzza a nadrágot lefelé. Nem szeretem. Viszont itt egy kép a belsejéről, én (az egyik kedves ismerősömmel ellentétben) még nem töltöttem fel tárakkal az egészet szép szabályosra, nem éreztem eddig sietősnek. Ebből kell még négy majd:
A katona a tűzharcon kívül a közfelfogással szemben sokkal több időt tölt várakozással, így a most következő, valamilyen mennyiségben minden magyar háztartásban megtalálható daraboknak vitathatatlan és örök helye van a folklórban. Ezek pedig a kanálgép, a 65M csajka, és a 70M kulacs.
A kanálgép a Magyar Néphadsereg azon kevés remek fejlesztése között van, ami világszínvonalú. Ezt biztosan állítom, miután elég ideig használtam amerikai étkészletet ahhoz, hogy értékeljem a magyar rivális erényeit. Ugyanez igaz a német és a cseh hadseregekre is, tudomásom szerint ők rendszersítették ezt az "étkezési multitoolt" még (bár láttam civil variánsokat is IBUSZ, MALÉV, meg egyéb jelzésekkel és jelzések nélkül is a mai napig felbukkanni). Az igen sokoldalú és praktikus eszköz négy fő elemből áll, van neki egy kanala, kése, villája, és egy ezeket összefogó, konzervnyitóval is felszerelt kerete. Ennél több talán nem is kell egy "remek" löncshúskonzerv felbontásához (bár kövezzetek meg: én szeretem...). Ja! Az enyémnek van még egy vízhatlan tokja is, ami szerintem munkásőrileg kerülhetett a szetthez, minden esetre hasznos darab az is.
A kulacs kerek, és nincs egy literes. Bevallom "éles" helyzetben nem szorultam eddig rá, hogy használjam, így nagy tapasztalatom még nincs vele, de amikor iszok belőle, kifejezetten zavaró a nagy szája. Van neki egy fém akasztója, amivel mindenre rá lehet aggatni, hogy szabadon lobogjon. A derékszíjra én nem szoktam, azt húzza már elég súly így is.
A csajka egy az egyben követi a II. világháborús szovjet csajka formavilágát, ami viszont a német csajkákról vett mintán alapul, így miután két vezető világhatalom hadseregének megfelelt, mi sem panaszkodtunk rá. Van egy alsó mélyebb edény a folyékony tápláléknak (ha hígabbra sikerül leves, ha összeáll főzelék), rajta drótból hajtott akasztó, felakasztásilag, és egy sekélyebb tálka szilárdabb halmazállapotú konyhaművészeti bűncselekmények szállítására. Jobb esetben pedig a kenyérnek. Ez utóbbin egy behajtható fül segíti a koordinációt. Külön érdekesség, hogy a kulacs szépen beleillik a csajkába, így együtt veszíthetjük el a kettőt ha akarjuk, ha nem. Itt épp azt hiszik nem látom őket, és suttyomban összebújnak, a szegény csajkafedél meg csak nézi a pajzánkodást:
Következő darabunk akkor hasznos, ha éppen szeretnénk megtalálni a frissen ledobott ellátmányt. Ez a darab ugyanis az R-255PP névre hallgató szovjet eredetű vevőkészülék, ami akkora, mint egy pár dingókutyavese. A teljes boldogsághoz szükség van hozzá az ejtőernyőn ledobott szeretetcsomagban eldugott R-255RP, vagy R-314 adóegységhez, ami periodikus jeleket kibocsátva egyfajta "military marco-polo" játékban csalogatja a gyűjtögető deszantost a helyes irányba. A szerkezet műanyag házban lakik, van rajta két tekerentyű és egy csavarantyú (Nem röhög! Ez szakkifejezés! Úgy tudom...), ezekkel lehet a megfelelő hullámhosszra tekerni-csavarni az okos kis gépet. Nekem kifejezetten tetszett, hogy a fülhallgató csak féloldalas, így miközben a teherkonténerrel bújócskázom, azért hallom a környezet más neszeit is. Az sem hátrány, hogy a fülhallgatót egy gumiszalaggal rögzíthetem a homlokomon, így mindkét kezem szabad a keresgélés közben. Hurcolni két bőrszíj segítségével lehet amiket én vállon és derékon vetek át, hogy ne verődjön ide-oda az erre feltételezéseim szerint igen érzékeny eszköz. A fedlapon ékes szovjet nyelven le van írva mindenféle, amit ha nagybátyám ráér és kedvet kap hozzá én is meg fogok tudni, vélhetően nem Dosztojevszkij-idézet, de csak abból gondolom, hogy nincs idézőjel.
Az érdeklődő Olvasóim itt találhatnak bővebb információt a darabról, férfiasan bevallom, nem akarok olyat leírni, amit én sem teljesen értek. Ez itt a masina oldalról:
És a "perifériák":
Fontos és jellegzetes még (itt azt hiszem már mindenre elsütöttem ezt a közhelyet, de mégsem írhatom, hogy "jelentéktelen" arra ami nem az) a magyar mélységi felderítők ejtőernyős ugróbakancsa, a 65M ejtőernyős bakancs.
Ez a szépség sokban hasonlít az alapját adó 65M gyalogsági bakancshoz, de mégis más. A fő eltérést a bokaszorító szíj adja, ami nem kínzásra lett kitalálva (eredetileg...) hanem az ugró lábfejét-bokáját hivatott védeni. Az, hogy mibe akadhat bele a szíj gépelhagyáskor, látható módon nem sokakat érdekelt.
Emellett a bakancs talpa jóval vastagabb és merevebb is mint a gyalogsági változaté, ez a földet éréskor hasznos legalábbis a tervezők szerint. A bakancs gyakorlati hasznán még mindig vitázunk-agyalunk nálam sokkal okosabb és több ugrást letudott emberekkel, ha Nektek van a téren tapasztalatotok-véleményetek, ne fogjátok vissza magatokat!
Az én darabjaimat (kettő pár is van) az 1970-es években gyártották és mindkettőn megtalálható a síléc felcsatolását elősegítő sarokvájat, és a szögletes orr, így még modulárisabb a darab. A családi legendárium szerint ezt az extrát egy hivatásos tisztként magas polcon szolgáló -egyébként igen joviális és kedves- rokon találta ki, aki szenvedélyes sífutó volt, és fontosnak tartotta azt, hogy a katonák télen képesek legyenek a körülményekhez alkalmazkodni. Én eddig senkit nem láttam, aki a 65M gyalogsági, vagy 65M ejtőernyős bakancsához próbálta volna ki a síléceket, de talán majd most!
Egy szó mint száz, ez a bakancs minden használhatatlansága ellenére mára keresett gyűjtői objektummá szelídült, így az ára is egyre borsosabb, mint minden olyan darabé, ami "elit", vagy "felderítő", vagy "deszantos".
Van még egy érdekes darab, mielőtt rátérnék a '90-es évek változásaira, ez pedig a Magyar Néphadsereg egyik legjobban eltalált ruhadarabja (szettje?) a 87M téli kabát:
Itt teljes pompájában, raktári állapotában látható, itt is főszerepet kaptak a húzózárak, és patentok, viszont nagyon jól lehet benne mozogni, és a kivehető (valamint berakható) téli vastag vattabélés műszőrme gallérral (és térképzsebbel) ideális téli viseletté teszi. Egyetlen fenntartásom a színével van, ami viszont érthetőnek mondható, ha a hideg őszre gondolunk, és kínál a kollekció megoldást erre is. Ám most jöttem rá, hogy nem fényképeztem ki Nektek a 82M Összfegyvernemi Védőkészlet pajkos nevet viselő darabot, amit mifelénk csak "hálózsákként ismernek. Ezért most elmesélem Nektek:
Ez a darab egy a fenti téli ruha steppelt bélésével megegyező anyagú-színű karos hálózsákból, és egy hozzá tartozó vízhatlan, kifordítható "susogós" huzatból állt. Ez utóbbit lehetett remekül poncsóként viselni végszükség esetén, ráadásul míg az egyik oldala "rábaterep", addig a másik hófehér, így télen is jól rejt. Annyi a baja neki, hogy igen zajos, zörög-susog, így tényleg csak vizuálisan álcáz, be azt jól. Senki nem jön rá, hogy a felderítő-csoport merről susogja össze a célpontot. Emellett elvileg szükségsátrat is lehet belőle építeni, úgyhogy univerzális "kis" darabja a gyűjteménynek.
A kép alján lévő két "légypiszok" a kabát zsebeiből került elő: egy 1975-ös egyforintos érme, és egy még bontatlan Algopyrin tablettát sikerült szereznem. Mint látható, a bélés raktári állapotú, címkézett, sosem használt. A kabát masszív jellegét elnézve azt hiszem, nem feltétlenül polcon pihen majd a darab, hordásra is kiváló.Ez remek végszó, így lássuk egyben a cuccot, egy 62M legénységi inggel, egy AMD-65/5 gépkarabéllyal (ami hatástalanított, erről igazságügyi fegyverszakértői igazolással is rendelkező darab, tartása nem engedélyköteles!) és egy szovjet deszantos "csuklóiránytűvel" amit a csuklón a legkényelmetlenebb hordani, így én a hátizsákra szoktam feltenni, ott kéznél van, de útban nincs.
A Magyar Honvédség mélységi felderítő-gyűjtemény (1990-199?)
Jó kis kérdőjellel indítok, mert a felszerelés egyes darabjai bizony máig sem koptak ki a használatból. Ígérem rövid leszek, mint a kígyó, mely a síneken át ment dolga után, és csak egy-két eltérést mutatnék be egy kép segítségével:
Mint talán látszik, itt akad pár új felszerelési darab. Első körben a legfeltűnőbb a tévesen "87M"-nek gondolt málhamellény, hiszen (bár mintája tényleg "rábaterep"), valójában az 1990-es években fejlesztik ki és kerül először a felderítőkhöz nagy számban. Nem akarom újra feltalálni a spanyolviaszt, itt MINDENT megtaláltok erről a málhamellényről amit tudni szeretnétek, vagy érdemes. Megéri áttúrni a kommenteket is.
A másik eltérést a barettsapka mutatja. Az új rendszerben új sapkajelvény került rá, ami (jellegzetesen magyaros helyzet) nincs rendszeresítve, ám mai napig előszeretettel hordják variánsait, és tulajdonképpen hivatalos sapkajelvénynek is tartják a felderítők. Ki mer szólni nekik, hogy tévednek?
Nekem is sok sörömbe került mire erre egy volt felderítő cimborával (ő többször fizetett az igaz...) rájöttünk, és kevés csúnyább dolog van a kocsmában veszekedő, szabályzatokat és évszámokat citáló hagyományőrzőknél.
Hovatovább maga a barett sem magyar, mivel a katonák közül sokan inkább saját zsebből military shop-okban vásároltak zömében használt német barettsapkákat, a szintén ott vásárolt felvarrókhoz. Az enyém is így lett magyar felderítő sapka, majd került hozzám. A "nem rendszersített" felvarrókból egyébként létezik legénységi (barna) tiszthelyettesi (ezüst) és tiszti (arany) kiadás is a képen látható "csökkentett láthatóságú" fekete-zöld darab mellett, és ez utóbbiból is láttam olyat amin a fekete "álcafoltok" már nem jelennek meg, csak a címeres ejtőernyő egy zöld háttér előtt... ennek oka az lehet, hogy mivel nem rendszersítették, így senki sem írta le hogyan is nézzen ki, milyen színekből kell álljon, jobbára a 87M sapkajelvény kapott új címert, így lesz még pár metamorfózisa a darabnak. Én kifejezetten várom a lila-pink gyerekjáték-osztály kamuflázsos kiadást... de nem akarok ötleteket adni senkinek.
A képen előkerül még az ejtőernyős rohamkések egy másik fajtája, abból is a gyakorló változat, ami tokját tekintve szabványos AK-bajonettokban kap helyet, és tulajdonképpen csupán abban tér el a bajonettől, hogy nem lehet fegyverre rögzíteni, valamint élszalagja két oldalról élezett. Fogásra és egyensúlyra a gyakorló darab azonnal belopta magát a szívembe, sajnos eredetihez eddig nem volt szerencsém, mert nem nagyon adják el az emberek. Addig is remekül lehet kenyeret kenni ezzel is, másra nem jó, csak szép.
Itt egy másik cikk a mai MH. 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj elődeiről, a magyar ejtőernyős fegyvernem kialakulásáról és II. világháborús fegyvertényeiről. Valamint két nóta, az első a II. világháborús ejtőernyős induló, a második meg manapság danolt verzió. (bár szerintem a "honvéd ejtőernyős-vadász" erősen a német hatás jeleit mutatja, így lehet, hogy a szöveg korábbi...) NÓTA!
Osztán ha tetszett amit itt láttatok, vagy főleg ha nem, szóljatok hozzá lentebb, és osszátok meg másokkal is a posztot!
