A II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag (SZECS-II.)

Valahol valakinek az az ötletük támadhatott a Magyar Néphadsereg berkein belül, hogy remek ötlet lenne az ejtőernyősöket egy kibővített elsősegély-csomaggal harcba vetni, mint gépesített lövész társaikat. Az ötletet értem is, és nem is, hiszen a sebesülés lehetősége mindkét fegyvernemre jellemző, így indokolt, hogy a gépesített lövészeknek is bővebb választék álljon a rendelkezésére orvosi eszközökből, míg az ejtőernyősöknek nyilván a lehető legtöbb mindent magukkal, és magukon kell vinniük ahhoz, hogy önállóan, az utánpótlástól elvágva is a lehető legtovább tudjanak harcolni. Összehasonlításul: egy mezei lövésznek egy kötéscsomag járt, ilyen ni:

Ez utóbbi koncepció végterméke az I. és II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag, azaz a SZECS-I. és SZECS-II. Én most itt csak a II. típust tudom bemutatni, mivel nagy szerencsémre egy baráton keresztül hozzájutottam egy ilyen szetthez.

A SZECS-I. és SZECS-II. közötti legnagyobb különbséget az jelenti, hogy előbbiben különféle gyógyszerek kapnak helyet (jód-párna, Sevenaletta-tabletta, stb.) míg a SZECS-II-ben zömmel kötszereket talál, aki keres. 

Míg a SZECS-I. teljességi jegyzékét nem tudom rekonstruálni (mivel nekem ilyenem nincs) a SZECS-II-ben ezek a jópofa játékszerek kaptak helyet:

- 100 lapos steril géz (1 csomag)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)

Az egészet egy nagyon praktikus, vízhatlan, műanyag védőfólia tartja össze, amit egy rettenetes műbőr tokba csúsztathatunk be. Azért rettenetes, mert mint minden korabeli műbőr, és a műanyagok általában, idővel ez is rigiddé, törékennyé válik, és egyszerűen szétrohad majd, ha nem vigyázunk rája. A műbőr tokot egy az egész szájat körbeérő füllel lehet lezárni, és egy egyszerű patenttal rögzíteni. Ez a fül, remekül meggátolja a nedvesség, vagy más külső behatás bejutását a bezacskózott cuccokig. A tartalomjegyzék a tok aljában kap helyet, így a zacskó kibontása nélkül is láthatjuk, miből élünk. 

Hogy mikor rendszeresítették a SZECS-eket, arról csak halvány fogalmam van, én valamikor az 1960-as évek második felére, az 1965-ös egyenruha- és felszerelés-reform idejére tenném a megjelenésüket. Ez persze nem akadályozza abban a szettet, hogy akár 1953-as gyártású darabokat is tartalmazzon (1953-ról egyébként érdemes megjegyezni, hogy a hadsereg szempontjából egy roppant termékeny év volt, hihetetlen mennyiségű egyenruhát, fegyvert, katonai cikket sikerült akkor legyártanunk Magyarországon, így azoknak a felhasználása bizonyos tételeknél máig tart). Érdekesség, hogy ettől függetlenül a szettek elkísérték a mélységi felderítő és ejtőernyős katonákat egészen az 1990-es évekig, változatlan külsővel, viszont természetesen frissített belső tartalommal. Eredeti fényképen eddig nem láttam előfordulni, gondolom M-zárolt (azaz mozgósítás idején kiosztható) felszerelési darabnak számít.

Az én SZECS-II.-m a pecsétjei alapján 1966-ból származik, viselni a derékszíjon lehet, egy széles, duplán szegett bújtató segítségével. Valaki már megdézsmálta, mert a vízhatlan fóliát feltépték, és a ragtapasz galád módon hiányzott is, azt utólag pótoltuk ki.

Ha tetszett a leírás, dobj egy lájkot, ha van sztorid, fényképed, véleményed a SZECS-ekről írj egy kommentet bátran!

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Drága feleim! 

Igencsak eltűntem ezekről a hasábokról, aminek egy jól körülhatárolható oka van. Mint itt már írtam, több (és egyre több) barátunkkal új katonai hagyományőrző projektbe kezdtünk, és nem akartam feltétlenül ezeket a hasábokat is csak és kizárólag a Baráti Kör reklámfelületévé változtatni, mert vannak még érdekes témák a világban, amik engem is feszítenek, és olyan gyűjtemények, amikről még nem írtam. Most mégis arról szeretnék beszámolni, merre jártunk az eddigiekben:

Tapolca, I. Hadikulturális Fesztivál - 2013. május 26.

Három korszak, egy képen

Az idén is nagy erőkkel megrendezésre kerülő (lásd: facebook-event) rendezvény volt az első olyan esemény, ahová még, mint „Alkalmi Felderítő Harci Kötelék” öten régi hagyományőrző barátok, ötféleképp öltözve kaptunk meghívást. Ekkor még mi sem láttuk igazán, hogy az a téma, amit bemutatunk, milyen lavinát indít el, és mennyi embert érdekelhet majd. Igazából azt sem tudtuk, hogy lesz-e jövője a kezdeményezésnek, csak nekiálltunk, mert érdekes, új dolognak láttuk (a nagyobb szerencse az, hogy ez máig sem változott!) és mert minket nagyon izgatott a téma.
Ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, volt Tapolcán minden, de leginkább nagy érdeklődés, sok kérdés, sok fotó, sétaharckocsikázás… egyszóval nem hiába mentünk el.

Emellé jött még a szervezők kedvessége, figyelmessége, az, hogy mindenben támogattak minket, legyen az egy tál meleg étel, vagy egy nagy éjszakai beszélgetés. Ilyen közegben nem csoda, hogy elhatároztuk: együtt maradunk, és igyekszünk fejlődni tudásban, és gyűjteményben is.

Egy "remekül" elkapott pillanat.

Dabas, II. Honvédelmi Nap – 2013. szeptember 14.

Eltévedt szovjet tanácsadóval

 Régi barátaink, a Dabas SAS és a Hidegháborús Gyűjtemény meghívására ekkor már „hivatalos” Baráti Körként jelentünk meg Dabason, ahol csak az időjárás volt ellenünk, a hangulat remek volt. A szakadó eső ellenére még látogatókkal is találkoztunk, és kihasználtuk a lehetőséget arra is, hogy megismerkedhessünk egymással, új tagokkal, érdeklődőkkel, valamint a Combat Gear Blog érdeklődésére bemutattuk felszereléseink egyes darabjait is. Nagy megtiszteltetés volt megőrzésre átvenni egy veterán barátunk nem is oly rég még port, homokot, és világot látott ejtőernyős barettsapkáját, és felvarróját, amit a Baráti Kör becsülettel megőriz!

Az emléklap, és a felvarró. Nem veszik, nem osztják, kiérdemlik!

Szeptember két rendezvényt is hozott, hiszen 21-én Szolnokon jártunk az Első Ejtőernyős Nap elnevezésű programon, amire a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége hívott meg minket. Ez olyan nagy megtiszteltetés volt számunkra, amivel éreztük, élni, és nem visszaélni kell, így olyan „mély vízben” mérettettünk meg, ahol maguk a fegyvernem veteránjai törhettek pálcát a működésünk felett. Nagy örömünkre a legtöbbjüknek elnyerte a tetszését a munkánk, és rengeteg támogató szót, elismerő pillantást sőt, néhány új darabot is kapott a gyűjteményünk.

Shihan Furkó Kálmán ezredessel. Még neki is okoztunk meglepetést!

Ezt követően, ahogy az lenni szokott, már a következő hétvégén, Tapolcán találtuk magunkat, amit immár a Baráti Kör bölcsőjének tekinthettünk (sőt! Tudtátok, hogy 1949. szeptember végén az 1. Honvéd Önálló Ejtőernyős Zászlóalj a tapolcai reptérre került? Igaz, hogy itt megszűntették, és beolvasztották egy lövészezredbe… Emellett itt állították fel 1950 júniusában az Ejtőernyős Kiképző Iskolát is, így az általunk bemutatott fegyvernemhez is szorosan köthető a hely). A rendezvény neve pedig Magyar Néphadsereg Retro Honvédelmi Nap volt, nem kérdés, hogy van-e ott helye a felderítőknek. Itt debütált a Baráti Kör nem csak mint „statikus” kiállító, hanem „dinamikus” bemutató végrehajtására képes egység, hiszen előre megírt forgatókönyv szerint rendben végrehajtottuk egy „saját páncélozott technika műszaki mentésének biztosítását”.

A megmentett fenevaddal. A zászlón a felirat: KIVÁLÓ SZAKASZ

Tapolca után egy nagyobb légvételű szünet következett, már ha nem számoljuk a kiképzéssel, gyűjtéssel töltött napokat, heteket, majd az OtherWorld Élménymagazin megtisztelő felkérésére kiállítókként jelentünk meg a Battlefield vs. Call of Duty Airsoft versenyen november 10-én, ahol a játékok bemutatói mellett airsoft csatában, „élesben” is megmérették magukat a versenyzők. Nagy élmény volt látni a fotelből felkelt, harctól kipirult arcú sok fiatalt, és tapasztalni, milyen gyorsan fogynak az általunk kivitt szórólapok, melyeken a hajdani ellenség elismerését is tolmácsoltuk, hiszen barátunk, Timothy Fredrikson nyugalmazott hírszerző törzsőrmester, aki a Hidegháború alatt az USA Hadseregének Hírszerző Központjában dolgozott (többek közt Magyarország haderejének megfigyelésén is) sok tanáccsal, érdekes meglátással segíti munkánkat a „másik oldal” szemszögéből.

Golyózáporban

Azt gondoltuk, hogy novemberre a levelek is lehullanak, rendezvény sem lesz már, készülhetünk a téli álmunkra, fejünkre húzva a 82M Összfegyvernemi Védőkészletet (parasztosan: hálózsákot) ám nem számoltunk saját nyughatatlan természetünkkel, és a Karácsony eljövetelével, egészen addig, míg egyik tagunk fel nem vetette, hogy mit gondolunk egy saját adakozási akció megindításáról. Hamarosan partnereket is találtunk, a csillebérci Tüskevár Iskola, és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola személyében, az előbbi fővárosi depóként, míg az utóbbi fogadó félként várt miket. Az ünnepre való tekintettel nem vártunk átütő sikert, mégis döbbenetes volt az a gyorsaság, amivel mindenki segíteni akarta a munkánkat, legyen az éppen egy rádióműsor, vagy egy gyűjtőtárs. Két kocsit pakoltunk meg, és nekivágtunk a közel 230 kilométeres útnak. Csak oda. Az élmény egyszerre volt elgondolkodtató, és felemelő, hiszen éppúgy belefért az utunkba a muhi csata emlékművénél végrehajtott gyertyagyújtás, mint a helyi diákok rögtönzött koncertje Sajókazán. Hihetetlenül nyitott, melegszívű diákokat, és önzetlen, a jó értelemben fanatikus szakembereket ismerhettünk meg, akik nem a szólamok szintjén örültek az adományoknak. Jó helyre került minden darabja.

Bemutatkozunk

Ezzel a karácsonyi adakozási akcióval zártuk a 2013-as évet, ám azóta is adódott már két rendezvényünk, egy videoklip-forgatás, ami új és érdekes feladat volt minden résztvevő számára, valamint egy remek hangulatú belső találkozó.

KATT és LINK!

 Ha tetszett a poszt, vagy ha nem, szóljatok hozzá, osszátok meg!

Bréking Nyúz: Egy új hagyományőrző csapat a láthatáron!

Üdvözlet újra mindenkinek! 

Jól eltűntem az utóbbi időben, aminek egyetlen oka volt: Közös erővel, többen összefogva nekifogtunk egy olyan terv megvalósításának, aminek már most nagyon pozitív visszhangja kelt, ez pedig a Magyar Néphadsereg, később a Magyar Honvédség ejtőernyős, csapatfelderítő, mélységi felderítő katonái előtt tisztelgő, remekül csengő nevű MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör életre hívását jelenti. Ez a logónk:

Mint sejthetitek, a célunk az 1950-1990 között szolgált magyar katonáknak igyekszünk emléket állítani. Valamint annak az elit fegyvernemnek, amelyről máig sok legenda, tévhit, viszont nagyon kevés konkrét információ ismert, legalábbis ami a köztudatba került részt illeti. 
A Baráti Kör ötlete először 2013. május 26-án az I. Hadi Kulturális Fesztivál alatt, illetve után merült fel, amikor öten összeálltunk, megpróbálni, hogyan fogadják a rendezvény nézői, és a hagyományőrző cimborák egy ilyen formáció porondra lépését. Ekkor még természetesen magunkra is csak "alkalmi felderítő harci kötelékként" gondoltunk, ám a SZERVEZŐK és a RÉSZTVEVŐK (így csupa nagy betűvel, mert hihetetlen lelkesedéssel, aktivitással, és odaadással dolgoztak mind), és nem utolsó sorban a Közönség felől érkező pozitív visszajelzések után úgy döntöttünk, megnézzük mire megyünk egy szinttel feljebb. 

Így Tapolca után elkezdtünk ismerősöket, segítőket keresni, akik tanácsokkal, útmutatással, szakértelemmel segítették és segítik most is a munkánkat. Mivel a tapolcai "kísérleti keretből" mind az öten valamilyen szinten-formában benne voltunk már a katonai hagyományőrzésben, megvolt az az alap, amire építhettünk, és azok az ismeretségek, barátságok, amik megkönnyítették a kezdetet. Felsorolni is nehéz lenne, hányan hányféleképp segítették már a munkánkat önzetlenül, egészen eddig a pillanatig, amikor ezeket a sorokat írom. 
A "tanulás" folyamata most is tart, folyamatosan alakul a közös gyűjtemény, ám az első fokozaton túl vagyunk, hiszen augusztus 10-én, egy közös gyűlésen úgy döntöttünk, hivatalosan is megalakulunk. Már a helyszín is történelmi tartalommal bír, hiszen a Harminckettesek terén, Budapest 272 éves múltra visszatekintő, számtalanszor átszervezett háziezredéről elnevezett téren gyűltünk össze egy baráti hangulatú délutánra, ahol lefektettük azokat az alapelveket, melyek szerint most is fejlődünk.
A következő lépést a folyamatos szellemi és anyagi (gyűjteményi) gyarapodás mellett az jelentette, mikor a találkozó után szinte azonnal a nyilvánosság elé léptünk. Egy hete működik a Baráti Kör nyilvános Facebook-oldala, ahol nagy meglepetésünkre, és örömünkre, a hajdani felderítők voltak az elsők, akik üdvözölték a kezdeményezést. Máig tőlük kapjuk a legőszintébb kritikákat, és a legtöbb segítséget is.

A jelenlegi célunk annak a körülbelül négy évtizednek a minél alaposabb megismerése, és bemutatása, amit képviselünk, ehhez pedig mind tárgyi téren, mind pedig tudásban folyamatosan fejlődünk. Jelenleg azoknak a szakirodalmaknak az összegyűjtésén dolgozunk, amiknek a segítségével a lehető legpontosabban feleleveníthetjük az általunk képviselt korszakokat. Szerencsére ebben viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen mindenről létezik szabályzat, leírás, visszaemlékezés, csak meg kell találni. Egyszóval folyamatosan épülünk, szépülünk, sok ismerős képet is láthattok majd az albumokban, és sok újdonságot is!

Minden kedves Olvasómat szeretettel várjuk a jövőbeni rendezvényeinken, amikről a facebook-on adunk hírt. Osszátok meg a barátokkal is!

A hagyományőrzők típusai

Lelkierőt gyűjtöttem az egyik legnehezebb téma feldolgozásához. Az ember mindig nehezen néz őszintén tükörbe főleg akkor, ha másokról is véleményt alkot. Elkerülhetetlenek a viták, súrlódások, egyet-nem-értések, főleg ilyen esetben. Kényes az egyensúly, és nehéz meghatározni, kik is tartoznak a hagyományőrzők mely csoportjába, és van-e értelme egyáltalán ilyen megkülönböztetésnek egy olyan szabadidős tevékenységben-életformában, ahol az ember végül is a saját idejével-pénzével dolgozik. 
Szerencsére nem én találom fel a spanyolviaszt, valaki(k) már kategorizálták előttem a hagyományőrzőket, így nézzük, mik is a "törzsfejlődés" szakaszai egy katonai hagyományőrzőnél:

A Gagyizó (Farb)
Mint minden jó, ez a besorolás is az Egyesült Államokból ered, a feloldása pedig az idők homályába vész, de akad pár elmélet a megfejtésre.
Betűszó nr. 1: „Fast And Researchles Buying” azaz értelmi fordításban „Garantáltan Alaptalan GYors Invesztálás”. Oka a már említett eszeveszett felhalmozási vágy, tanulás és válogatás nélkül.
Betűszó nr. 2: „Far Be it from me to criticise” vagyis „Távol álljon tőlem, hogy kritizáljam…” ez az a mondat, amit az igényes, és vitázni vágyó kénytelen hagyományőrző egy átlagos rendezvényen ezermilliószor elkezd, majd egy hangsúlyos „DE”-vel folytat. Aztán felad.
Betűszó nr. 3: Farbe (német: szín): A hagyományőrzők ezen szegmensét máig arról lehet megismerni, hogy színpompásak, feltűnően csillognak-villognak, és hozzáértő szem számára kirívóan kellemetlen, már-már giccses látványt jelentenek.
Hogy őszinte legyek, a legtöbbünk itt kezdi, hacsak nem kerül elsőre olyan csapatba, vagy olyan tapasztaltabb hagyományőrzők keze közé, akik segítenek. Minden hagyományőrzőnek megvan a maga „első rendezvénye”, ahol tuti, hogy megkapja ezt a címkét. Van, aki utána sem tudja/akarja leszedni magáról és itt a baj. Miért is baj ez?
Gagyizó minden olyan figura, akinek a felszerelése, megjelenítése, vagy a viselkedése méltatlan ahhoz, amit képvisel és akarva, akaratlanul lejáratja a hagyományőrzést. Ékes magyar fordításban most tört be a halpiacra egy új szó, és ez a „Gagyományőrző”. Nem tudom jogdíjas-e, de ha igen, innen üzenem, hogy leisszuk.

A fő motívum (szerintem) ennél a brigádnál a hajthatatlanság és a nemtörődömség. Nagyon sokszor hiába jelzed akár ezerszer, hogy egyszerűen nem hiteles, amit alkotnak, és hiába mondanád, hogy van gyógymód, semmi pénzért nem válnának meg a szép műszóval csak anakronisztikusnak nevezhető kellékeiktől. Ennek pedig csak egy oka lehet: jól érzik magukat így, nem akarnak változtatni.

Természetesen vannak, akik látva, hogy lehet másképp is csinálni, és az nem feltétlenül drágább, kimásznak a gödörből. Ők azok, akik rosszkor voltak rossz helyen. Ha ez egy egész csapatot jelent, az még jobb. Az igényesség nem egyenlő a gazdagsággal, mert az ember mennyiségre kicsiny, de minőségileg támadhatatlan gyűjteménnyel is lehet elismert hagyományőrző. 
A minőség pedig nem egyenlő a magas árral. Például az "eredetivel megegyező anyagból eredeti eljárás alapján" készült repro felszerelési tárgyak nagy része, ugyanúgy pakisztáni, vagy kínai eredetű, csak van rajtuk egy címke, amitől az ember rögtön azt gondolja, hogy többet ér az adott termék. Pedig ez csak reklám, láttam szétesni "eredetivel egyező anyagú" felszerelést ott, ahol az olcsóbban vásárolt, "gagyi" darab még vígan muzsikált. Így számomra nem "gagyizó" az, aki az olcsóbb replikát veszi meg addig, míg az az olcsóbb másolat külső jegyeiben és minőségében, használhatóságában hozza azt, amit egy drágább másolat. Teljesen mindegy, hogy az amerikai M36-os hevederemet a Mil-Tec Sturm, vagy az At The Front gyártotta, attól még mindkettő M36-os heveder lesz.

Hogy mégis akkor miben károsak a "gagyizók"? Történelmet hamisítanak. Hozzáállásukkal, hiszen sokuknak ez a hobbi annyit tesz, hogy "villantsuk meg a cuccainkat hadd ámuljon a nép", (hiszen ehhez nem kell háttérmunka, dobozban készen kapható), és külső jegyeikben is, hiszen a kedvesdrágalátogató azt gondolhatja, tényleg így néztek ki a középkori lovagok:

 

 Avagy ez lenne a II. világháború előtti amerikai lovaskatona "abrakja":

editor's note: Én megértek mindent, ez egy drága hobbi. Én sem a saját hátsómból húztam ki a gyűjteményemet, de még csak nem is máséból. Viszont a legdrágább megoldás (megint csak szerintem) arra pénzt kiadni, ami aztán nem lesz jó. Nagyon nem. Ezért tartom fontosnak (és itt egy kis kitérő jön) egy új gyűjtemény összeállításakor a következő lépéseket:

1: Do your Homework! Ez nem azért van angolul, mert valami külföldi honlapról szedem az okosságot, hanem mert nem csak itthon kell körülnézni, számítanak a külföldi források is, főleg ma, amikor két kattintásnyira vagy mindentől. Mikor eldőlt belül, hogy nekilátsz egy történelmi korszak reprodukálásának (legalábbis megpróbálkozol vele), vedd elő a törikönyvet. Lehet középiskolai, vagy akár netes forrás is, de olvass utána a konfliktusnak, korszaknak. Mintha sosem hallottál volna róla előtte. Aztán áss mélyebbre. A már bemutatott Légoltalmi Liga-gyűjtemény lesz az állatorvosi ló, rajta mutatom be, mit hogyan csináltam:
A kedvemet egy itt meg nem nevezett budapesti muzeális kiállítóhely földalatti kazamatái hozták meg a kép összeállításához. Ez a motiváció, e nélkül ne is álljatok neki, nem fogjátok élvezni, és nem lendít semmi tovább a holtpontokon. 
Amint hazaértem, felcsaptam a könyveimet. Elsőként E. Davidson és D. Manning A II. világháború krónikája c. munkájához fordultam, ami az említett konfliktust napra pontosan szócikk-szerűen bemutatja. Emellett M. Szabó Miklós A Magyar Királyi Honvéd Légierő a Második Világháborúban című művét is lekaptam a polcról, és ott volt az 1939-ben a Légoltalmi Liga által kiadott Légoltalmi ABC is. Ezekből láttam mikorra tehetőek a nagy angolszász bombázások az ország felett nagyjából, és mi az amit ekkor hordhatott egy légós. 
Ezzel párhuzamosan kutatni kezdtem a felszerelések után. Ehhez a legjobb mindig eredeti forrást (naplót, katonai szabályzatot, fényképet, korabeli festményt, kódexábrázolást stb.) használni, és folyamatosan kételkedni, összehasonlítani. Én a fényképek mellett a Légoltalmi ABC-t használtam forrásként, és mivel a civilektől a légoltalmistákat sokszor csak a sisak és a karszalag különböztette meg, megnézegettem a korabeli civil fényképeket is, köztük a saját családi albumunkban lévőket is. A pancsolós-pöcsös-gumikacsásokat is.

Ha már viselet és háború: előttünk akárhányszáz évvel ezelőtt is csak emberek éltek, akik a lehetőségeikhez mérten választották meg a viseletüket, és ez akkor sem tűnt el, amikor a katonákat (és sokszor a civileket) egyenruhába bújtatták. Ezzel senkit nem arra bíztatok, hogy azonnal aggasson magára mindenfélét! Nagyon fontos, hogy térben és időben legyen hozzáférése az adott darabhoz, és meg tudja indokolni (nem kifogást keresni, indokolni), fényképekkel alátámasztani, miért azt hordja! Ezeket szem előtt tartva nem lehet gond és sok kötözködést gyorsan le lehet szerelni ha ismerd a korszakodat, és a felszerelésedet.

2. Gyűjtés: Ez a nagy pénzkidobálás szakasza: ahhoz, hogy minimális legyen a hibázás lehetősége, érdemes felvenni a kapcsolatot más, a területen már régebb óta mozgó hagyományőrzőkkel, akik tanácsokat tudnak adni, melyik beszállító, cég, mesterember készíti a legjobb másolatot a keresett darabból. Ha valakinek van szíve, vagy lehetősége eredeti darabokat nyúzni, akkor azzal nem lőhet mellé egyáltalán, csak vállalnia kell azt a kockázatot, hogy a viselés közben a darabok nem kifejezetten múzeumi körülményeknek lesznek kitéve. Ezt úgy mondom, hogy több majdnem teljesen eredeti gyűjteményem is van, amiket hordok is, bár nem feltétlenül kéne már…
Ha megkaptuk a tanácsokat, gyűjtsünk. Nem szabad fejjel a falnak menni, csak nyugodt körültekintéssel. 

Én mindig nagyon alaposan próbálom behatárolni azt az időintervallumot, amire felépítem a gyűjteményt. A légoltalmi gyűjtemény esetében ez leginkább az 1944-es hadiév nyarát, az angol-amerikai bombázások (korabeli nevükön „terrorbombázások” avagy „terrortámadások”) csúcspontját jelenti időben, míg térben Budapest székesfőváros I. kerületét. Ez persze egyéni ízlés dolga, de a példának okáért sokat számíthat az, hogy egy 1939-ben Lengyelországban szolgáló, vagy 1945-ben Berlinben harcoló német katonát mutatunk-é be. Vannak olyan hagyományőrzők, akik konkrétan egy-egy embert modelleznek le, és az ő viseletét, vagy épp viselkedését is beleviszik a megjelenítésbe. Róluk később.

3. Upgrade, upgrade, upgrade! Ne engedjük el a témát! Ha összeállt a kép, akkor is tartsuk az ujjunkat a kutatások verőerén. Hátha előjön némi új képanyag, sosem látott filmhíradó, feltáratlan lelet, ami alapján új lendületet kaphat a gyűjtemény, és tovább színesedhet… vagy épp fakulhat, mert kiderül, amit eddig igaznak hittünk, az valójában történelmi tévedés. Benne van a pakliban.

 
4. Emellett én mindig igyekszem az eddig kizárólag XX. századi katonai témájú (tehát uniformizált) gyűjteményeimet és képeimet egy kis személyes adalékkal perszonalizálni. Ez már a sokadik műszó, egyszer majd kigyűjtöm mindet. Ide tartozik mindaz, ami nem szabályos, de a katona a saját kényelme érdekében, vagy ízlése mentén beszerzi/átalakítja a felszerelésén.Benne van ebben a napló, a szótár, a fogkefe, a kedves/barátnő fotója, a zsákmányanyag, improvizált egyenruha-elemek, minden, amit nem a hadseregtől kap a katona, hanem civilből hoz, vagy a fronton felszed. Ezért fontos térben és időben észnél lenni, és tudni mi is az ami még belefér egy ilyen képbe (meglepően sok minden, ha ismered a korlátaidat).

Itt egy fotó az 1944-1945-ös ardenneki csatában egy katonáról. A sisakhuzata annyira eszelősen jó, és a fejszerkezete annyira hasonlít rám (egyesek szerint), hogy hülye leszek nem megcsinálni ezt az összeállítást (William Furia őrmester, 1944. telén valahol Belgiumban):

No de vissza is a lényeghez, a hagyományőrzők fajtáihoz. A következő típus elméletben a legszélesebb réteget adná, de szerintem legjobb esetben is holtversenyben állnak az előbb taglaltakkal, viszont hozzáállásukat fényévek választják el tőlük:


Mainstream avagy a középkemény-mag:

Ők azok, akik igyekeznek jól csinálni, ki is tesznek magukért, viszont nem mennek bele olyan "végleges" átalakításba, amit nem lehet a hétvégi rendezvény után levenni és elrakni, és nagyban befolyásolhatja az életüket. Ilyen például egy korhű hajviselet (egyes korszakokban bizony előfordultak döbbenetes frizurák) viselése:

Esetleg nem megfelelő arcszőrzet (a legtöbb hadsereg legtöbb fegyverneménél nem volt ildomos szakállat növeszteni, a bajusz is erősen opcionális, ha nagyon pontosak akartok lenni, mindig nézzetek utána gondosan, mi az a szőrzet ami belefér. A hölgyek is...).
Netán olyan testékszer, tetoválás. ami akkoriban még nem nagyon létezett, vagy nem volt elterjedt. Ezeket a legtöbben leragasztják/kiveszik/eltakarják.
Vagy akár lehet ez egy korhű szemüveg nem-viselése. Ez persze nem von le sokat egy igényes összeállítás képéből, számomra például mégis fontos. Sőt, hogy őszinte legyek, nekem a "100%-os" történelmi átéléshez kell a korhű alsónemű is. Ezzel persze magamnak nehezítem meg az életet kizárólag. Azért, hogy ne csak mások kapják az ívet képileg, itt egy nem-oly-régi fotó rólam, ahol éppen nem odaillő a szemüvegem (máris magyarázkodhatok, hiába 100% eredeti a rajtam lévő "eszközpark": az általam felvett '90-es évek-béli magyar mélységi felderítő-gyűjteményhez NEM LÉTEZIK korhű szemüveg, mivel az említett orvosi segédeszköz viselése kizáró okként szerepel. Kontaktlencsét nem vettem, ez az első olyan gyűjteményem, ahol a szemüveg anakronisztikus. Lesz szemműtét, aztán meglátjuk látunk-e)

Nagyon nehéz beskatulyázni ki is a "mainstream", mert végső soron külsőleg jól néz ki, egyben van a cucca, de mégis valami nem kóser. Ez nem hiba, ezzel még nem lehet félrevezetni senkit, mert senki sem várhatja el, hogy mindenki aki belevág, a teljes életét alárendelje a hagyományőrzésnek (bár láttam olyan mozgássérült srácot, aki például a lehetőségeit alkalmazta a gyűjteményére és csodálatosan látványos amerikai polgárháborús hadirokkant-képet állított össze), és emiatt ne csináltasson tetoválást, piercinget, vagy ne hordjon szemüveget. Minden ilyen helyzetre megoldást lehet találni, legrosszabb esetben el lehet (és kell!) magyarázni, mi az ami nem hiteles... alakult már ki ebből nagyon jó tetoválás-történeti beszélgetés a közönséggel...
Egy szó, mint száz, a mainstream-hagyományőrzők "kasztja" értékes része a hagyományőrző társadalomnak, ők az a középréteg, akik nem túl őrültek, és nem túl lusták ahhoz, hogy hitelesen jelenjenek meg, és a legtöbb esetben előbb lesz egy gagyizóból mainstream-hagyományőrző, mint fordítva, tehát egyfajta igény kialakulásával jár együtt a dolog, ami már önmagában nagyon nagyra becsülendő.
Végül, de nem utolsó sorban itt vannak azok, akik ezzel kelnek, ezzel fekszenek. Ők azok az őrültek, akiknek az egész életük a történelemről szól, és gyakran a hivatásuknak is ezt választják, bár nem feltétlenül:

Progresszív hagyományőrzők:

Ők egyáltalán nem "normálisak", majdnem azt mondanám, hogy a gagyizók (avagy gagyományőrzők) tökéletes ellentétei. egy progresszív hagyományőrző számára a korhű egyenruha mellett elvárás szintű a korhű alsóruházat, korhű szemüveg, korhű hajviselet, sőt a korhű nyelvezet is. Én magam is úgy gondolom, hogy az élmény csak így lesz teljes, ha és amennyiben a lehetőségeinkhez mérten tökéletesen felépítjük a korszak képét, és mi is "benne élünk", így van pofám ide sorolni magam, ami rengeteeeeg áldozattal jár, és nem midnig sikerül. 
Ide kívánkozik annak a hagyományőrzőnek a története, aki barátságot kötött egy általa mélyen tisztelt veteránnal, és hihetetlen mennyiségű háttérmunkával a rendezvények idejére felvette a szokásait, legyen szó egyéni öltözködési jellegzetességekről, vagy szófordulatokról, vagy bármilyen apróságról. Ezt a szóban forgó veterán az őszinte barátságával és tiszteletével hálálta meg, hiszen az említett hagyományőrző ezzel egy igen személyes módját találta meg a megemlékezésnek, és az emlékeztetésnek. Jobb oldalon a veterán, bal oldalt pedig a hagyományőrző látható.

Ez egy nagyon nagy odafigyelést és aprólékosságot követelő szint, ahol az ember könnyen csúszik át a sznobizmusba, amikor már mindenki mást gagyinak tart maga körül. Én (bár igyekszem a lehető legaprólékosabban bemutatni egy-egy korszakot a lehetőségeim mentén) a magam gyűjteményében tartok olyan összeállításokat, melyek még csupán "mainstream"-szintűek, kívülről tehát tök jól néznek ki, de én tudom róluk, hogy a zokni még nem eredeti, és vannak amiket kifejezetten progresszív szinten űztem évek hosszú munkája után. Ez is ilyen a hajviselettől  a szemüvegig:

 

Most, hogy többféle gyűjteményem is alakul, nem egyszerű ugyanazt a szintet tartani, amit egy gyűjtemény esetében tudtam. Ám a több gyűjtemény, többféle lehetőséget is jelent, amiket szeretnék a lehető legalaposabban kiaknázni, ennek pedig egyedüli módja az, ha mindenbe csak a lehető legaprólékosabb szinten, progresszív szemlélettel vágok bele. 

Ezzel együtt nem tisztem megmondani ki mit és hogyan csináljon, főleg nem egy olyan területen, ami mindenki számára csak anyagi befektetéssel és szabadidős áldozatvállalással működik.Csupán szerettem volna bemutatni a hagyományőrzés három egymástól eltérő szintjét, amik egyetlen kivétellel nem minősítenek semmit és senkit. Az az egy kivétel viszont nagyon komolyan kerülendő szint. Szerintem.

Ha tetszett, vagy csak vitatkoznátok, ne fogjátok vissza magatokat! Megosztani ér!