Magyar bakák amerikai egyenruhában?

Kedves Barátok!

A cím alapján azt hihetitek, hogy elment az a kevés maradék eszem is, amit a lőporgázok és a csatazaj még nem tudott kiölni, vagy talán azt, hogy a mostani posztom valami új egyenruha-reformkísérletről fog szólni, és semmi köze nincs a hagyományőrzéshez. Esetleg azt, hogy a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj lesz a téma, akik szinte kizárólag amerikai, vagy legalább is nyugati felszerelést és egyenruhát használnak.

Sajnos az a rossz hírem, hogy észnél vagyok, és itt még mindig MINDEN a hagyományőrzésről szól – úgy, ahogyan én látom.

Bár 1990 óta, vagy még inkább Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta, az amerikai katonai felszerelések egyéni, vagy csapatszintű megjelenése nem okozhat nagy meglepetést, mégis kevesen gondolnák, hogy az amerikai egyenruhák hazai hatása sokkal korábbi, mint a Berlini Fal leomlása. Itt omlik.

Jól ismert tény, hogy a Magyar Néphadsereg 1950 és 1957 között kritikátlanul átvette a szovjet szabású egyenruhák, sisakok, fegyverek használatát. Annyira sikerült, hogy amikor az 1950-es évek elejének magyar csapatfelderítőjét bemutatva jelentem meg egy rendezvényen, többen tréfásan szovjetül oroszul igyekeztek szóba elegyedni velem, amit én ugye tréfásan nem voltam hajlandó megérteni…

Éppen ez a „szovjetizáló” vonal törik meg, amikor 1962-ben rendszeresítik az 1962M gyakorló egyenruhát, mely anyagában, kidolgozásában, formavilágában semmilyen közösséget nem vállal a szovjet vonallal, sokkal jobban hasonlít viszont az amerikai hadsereg(!) egyenruhájára(!)…

„Mi történhetett?” kérdezhetik joggal azok, akik szerint a Kádár-éra nem volt feltétlenül a nyugati típusú fogyasztói társadalom trendjeinek fő követője. A lázadásnak is beillő cselekedet mögött történelmi munkásmozgalmi indokok álltak.

1953-ban ugyanis egy maroknyi kommunista felkelő Kubában lerohanta a Moncada laktanyát, ezzel kezdetét vette az 1959-ig tartó kubai forradalom. Melynek legfőbb, ám nem túl lelkes szponzora (a jóval lelkesebb Szovjetunió mellett) az Amerikai Egyesült Államok lett, mindkét oldal számára, hiszen a kormányerőknek juttatott felszerelés jó része hamarosan a Fidel Castro által vezetett egyre növekvő számú felkelőknél kötött ki, nem is beszélve arról, hogy a kubai hadsereg szintén amerikai szabású egyenruhákat rendszeresített. Itt látható az öreg Fidel, amint éppen amerikai mintájú egyenruhában forr a dala:

Ezek a friss forradalmi hagyományok vezethették arra az elhatározásra a Magyar Néphadsereg agytrösztjeit, hogy a kubai harcosok hasonló ruházatát alapul véve legyártsanak egy új, megbízhatóbb egyenruhát, ami felülmúlja a korábbi, szovjet mintájú ruházatot. Azt viszont senki sem gondolhatta, hogy ez az egyenruha, több, mint 40 éven át szolgálja majd a magyar katonák tömegeit, és máig keresett cikk lesz nem csak mint szuvenír, de mint megbízható munkaruházat is. Ez az új egyenruha lett a 62M, majd később 65M egyenruha néven ismertté vált szett, melynek korai változatához a katonák által is csak „Castro-sapkának” nevezett fejfedő társult, ez is mutatja, már akkor is mindenki pontosan tisztában volt azzal, honnan fúj a szél. Itt látszik a fejfedő, magyar ejtőernyős katonákon, akik az egyenruha ejtőernyős változatát viselik: 

A 62M és a 65M egyenruha között nagy vonalakban nagyjából csak a nadrág szabásában, és a galléron viselt színes fegyvernemi jelzések eltűnésében van számottevő különbség, a mintát pedig az amerikai OG-107 kódjelű gyakorló egyenruha adta. Itt ni:

Ez pedig a jól ismert magyar 65M egyenruha, az 1970-es évek gépesített lövészkatonájának összeállításában, ahogyan sosem viseltem még eddig. A tökfödő már az elterjedtebb 65M „bocskai” sapka, igaz abból a korai, műanyag szemellenzős, lehajtható fülű változat.

A hasonlóság elsőre is látható, mindazok számára is, akik eddig kételkedtek. A ruhák zubbonyain két-két mellzseb található, elől műanyag gombokkal záródik (az amerikai változaton hat, a magyaron öt található, ezek a hazai kiadásban koszorúba foglalt keresztbe tett puskákkal díszítettek is), a nadrágokon kanálzseb és farzseb található (a magyar verzión pluszban még egy "kanálgépzseb" a honvédségi étkészlet tárolásához, amit az amerikai katonák egy az egyben zseniális találmánynak tartottak), a vállszalagok szintén gombosak. Eltérés még, hogy a magyar nadrágban egy plusz derékbehúzó segíti a méret beállítását, ilyet az amerikaiak nem használtak. Az OG-107-es ruha 1952-ben került az amerikai csapatokhoz, mint "általános munkaruha", azaz magyar fogalmak szerint "gyakorló egyenruha". Nevét a ruha festékének színkódjáról kapta, ami az olivzöld egy szürkés árnyalata volt, és melyet a hazai egyenruha-tervezők sikeresen le is másoltak. Az amerikai szett szintén hosszú karriert futott be, 1989-ben vonult nyugdíjba, míg a magyar megfelelőjével még a 2000-es évek elején is találkozhattak azok, akik sorkatonaként bevonultak. Mindkét ruhára az egyszerűség, a praktikum, és bizonyos fokú elegancia jellemző, amellett, hogy erős pamutvászon anyaguk nagyon strapabíró. 

Így amikor a magyar 65M egyenruhákra gondoltok, vagy éppen felveszitek egy-egy darabjukat, jusson eszetekbe, hogy a szálak néha messzebb vezetnek, mint hinnénk! Aki még mindig nem hisz nekem, keresse fel az angol nyelvű Wikipédia szócikket, ahol a felhasználók között minket is megtalálhat!

Viva la Revolución (del Uniforme!)

A II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag (SZECS-II.)

Valahol valakinek az az ötletük támadhatott a Magyar Néphadsereg berkein belül, hogy remek ötlet lenne az ejtőernyősöket egy kibővített elsősegély-csomaggal harcba vetni, mint gépesített lövész társaikat. Az ötletet értem is, és nem is, hiszen a sebesülés lehetősége mindkét fegyvernemre jellemző, így indokolt, hogy a gépesített lövészeknek is bővebb választék álljon a rendelkezésére orvosi eszközökből, míg az ejtőernyősöknek nyilván a lehető legtöbb mindent magukkal, és magukon kell vinniük ahhoz, hogy önállóan, az utánpótlástól elvágva is a lehető legtovább tudjanak harcolni. Összehasonlításul: egy mezei lövésznek egy kötéscsomag járt, ilyen ni:

Ez utóbbi koncepció végterméke az I. és II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag, azaz a SZECS-I. és SZECS-II. Én most itt csak a II. típust tudom bemutatni, mivel nagy szerencsémre egy baráton keresztül hozzájutottam egy ilyen szetthez.

A SZECS-I. és SZECS-II. közötti legnagyobb különbséget az jelenti, hogy előbbiben különféle gyógyszerek kapnak helyet (jód-párna, Sevenaletta-tabletta, stb.) míg a SZECS-II-ben zömmel kötszereket talál, aki keres. 

Míg a SZECS-I. teljességi jegyzékét nem tudom rekonstruálni (mivel nekem ilyenem nincs) a SZECS-II-ben ezek a jópofa játékszerek kaptak helyet:

- 100 lapos steril géz (1 csomag)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)

Az egészet egy nagyon praktikus, vízhatlan, műanyag védőfólia tartja össze, amit egy rettenetes műbőr tokba csúsztathatunk be. Azért rettenetes, mert mint minden korabeli műbőr, és a műanyagok általában, idővel ez is rigiddé, törékennyé válik, és egyszerűen szétrohad majd, ha nem vigyázunk rája. A műbőr tokot egy az egész szájat körbeérő füllel lehet lezárni, és egy egyszerű patenttal rögzíteni. Ez a fül, remekül meggátolja a nedvesség, vagy más külső behatás bejutását a bezacskózott cuccokig. A tartalomjegyzék a tok aljában kap helyet, így a zacskó kibontása nélkül is láthatjuk, miből élünk. 

Hogy mikor rendszeresítették a SZECS-eket, arról csak halvány fogalmam van, én valamikor az 1960-as évek második felére, az 1965-ös egyenruha- és felszerelés-reform idejére tenném a megjelenésüket. Ez persze nem akadályozza abban a szettet, hogy akár 1953-as gyártású darabokat is tartalmazzon (1953-ról egyébként érdemes megjegyezni, hogy a hadsereg szempontjából egy roppant termékeny év volt, hihetetlen mennyiségű egyenruhát, fegyvert, katonai cikket sikerült akkor legyártanunk Magyarországon, így azoknak a felhasználása bizonyos tételeknél máig tart). Érdekesség, hogy ettől függetlenül a szettek elkísérték a mélységi felderítő és ejtőernyős katonákat egészen az 1990-es évekig, változatlan külsővel, viszont természetesen frissített belső tartalommal. Eredeti fényképen eddig nem láttam előfordulni, gondolom M-zárolt (azaz mozgósítás idején kiosztható) felszerelési darabnak számít.

Az én SZECS-II.-m a pecsétjei alapján 1966-ból származik, viselni a derékszíjon lehet, egy széles, duplán szegett bújtató segítségével. Valaki már megdézsmálta, mert a vízhatlan fóliát feltépték, és a ragtapasz galád módon hiányzott is, azt utólag pótoltuk ki.

Ha tetszett a leírás, dobj egy lájkot, ha van sztorid, fényképed, véleményed a SZECS-ekről írj egy kommentet bátran!

A Magyar Néphadsereg csapatfelderítője (1951-1956)

Sziasztok!

Igazán pörgős napokon vagyunk túl, és a magánélet (az miaz?) is közbeszólt, de újra itt vagyok egy ismeret-erjesztő cikkel, ami megint valamilyen formában hadtörténeti, egyenruha-történeti vonalon fog megindulni, aztán érinti a cserebogarak halhatatlanságának kérdését is, és lehet, hogy a végére semmihez semmi köze nem lesz. Szóval nem vállalok felelősséget semmiért, ami most következik!

A mai témánkhoz sokat kellett várnom, hogy ilyen kerek legyen, mert nem egyszerű összeállítani ezt a képet. Mondhatni ez a legrégebbi összeállításom, és ahhoz, hogy ilyen, körülbelül 90%-ig eredeti állapotában sikerüljön, sok idő, türelem, segítség, és persze némi pénz is kellett…

Egy szó, mint száz, 2014. 04. 13-án Zsámbékon sikerült terepre vinnem az 1950-es évek első felét felidéző magyar csapatfelderítő egyenruhámat egy rendezvény keretén belül. Hogy mi is az érdekessége a korszaknak?

Természetesen a sztálinizmus magyarországi dübörgése, és a nukleáris III. világháború víziója. ez a kettő együtt nagyban segítette az ejtőernyős és felderítő fegyvernemek újraéledését, hiszen a világ proletárjainak szabadságát csak úgy lehetett kivívni, ha a nyugati agresszorok atomtölteteit minél előbb lokalizálják, megsemmisítik, a dolgozó nép szelíd, önvédelmi atomrakétái. 

Ebben volt nagy szerepe a felderítő, és ejtőernyős fegyvernemeknek, és ennek az alapjait kezdték lefektetni az 1950-es években, és ebből a gondolatból fejlődött ki az 1980-as évekre a mélységi felderítés hazai feladatrendszere és eszköztára is. 

A Magyar Népköztársaság számára Moszkvában aktuálisan kijelölt ellenség az 1950-es évek elején (az állandó főgonosz Románia mellett) Tito Jugoszláviája volt, akik okosan a nagy és dicső (1953-tól: -emlékű) Sztálin Szovjetuniója mellett azért Truman, majd Eisenhower USA-jával is igyekeztek jóban lenni. Két segget egy lóval pedig igazán nem egyszerű megülni, legalábbis nem egy totalitárius rendszer kebelében, már csak ezért is megéri elismerően biccenteni Tito partizánisszimusz merész hintapolitikájához. 

Az már más kérdés, hogy a ’90-es évek széthulló Jugoszláviájában éppen emiatt egyaránt akadt nyugati és keleti ölőszerszám dögivel...

No de visszakanyarodva az 1950-es évek csengőfrásztól terhes hazai légköréhez, a csapatfelderítők feladata ellenségképtől függetlenül egy adott katonai alakulat (ezred, hadosztály) frontszakaszán információt szerezni az ellenség elhelyezkedéséről, szándékairól, gyenge pontjairól, amit aztán támadásban, és védekezésben is remekül ki (vagy alá) lehet aknázni. Éppen ezért a csapatfelderítők ritkán mennek be 100 kilométereket az ellenség vonalai mögé, tehát számukra nem létszükséglet az ejtőernyős ugrás, mint kirakási mód, viszont a többit (gépjárművel, gyalog, vízen, lovon, szamáron, öszvéren, csincsillán stb.) igen komolyan megtanulják, mint ahogy még sok fontos különleges tantárgyat, mint álcázás, túlélés, pusztakezes harc, és a többi közelebbről meg nem nevezett ördöngösség.

A csapatfelderítők egyik legizgalmasabb ruhadarabja vitathatatlanul az 1951M álcázó kezeslábas, ami a korszakban három színösszeállításban volt elérhető, erről már bővebben is írtam, de a lustábbak kedvéért ide is áthozom, hogy létezett „őszi/zárt terep”, „tavaszi/nyári/nyílt terep” és fehér „hóálca” kiszerelésben is. A pikáns az, hogy bár dübörgött a hadiipar, a mintás ruhákat nem egységesen osztották ki, hanem alakulatonként fele-fele arányban, a raktári anyag kímélése érdekében. Aztán a gyakorlatban úgyis mindenkinek jutott mindenféle, de érdekes gondolat, hogy az egység fele csak mezőn bújhat el, míg a többieknek az erdő maradt az igazi terepe. 

Az összeállításban én az 1951M „őszi/zárt terep” kezeslábast használtam, mert az eddig nem került még elő, csak amikor bújócskáztam. 

A ruha alá sunyiban felvettem egy korabeli szovjet katonai nadrágot, ami kissé anakronisztikus (bár szabásában megegyező), de roppant kevéssé látszott, valamint muszáj is volt, mert nincs magyar gatyám. 

A habtestemet felülről az 1950M legénységi ing ingzubbony (gimnasztyorka) fedte, ami már sokkal korhűbb megoldás. A lábamra felhúztam egy olyan csizmát, amiről sokáig azt hittem, hogy magyar utászcsizma, de műveltebb emberek kiigazítottak, hogy csehszlovák a csizmám. Cseréje pénzfüggő, de folyamatban van!

A katona ruházatának fontos része, eleme a fejfedő. Úgy is mondhatnám, hogy a katona sapka nélkül nem sapka. Az én esetemben a fejfedő egyrészről egy magyar 1950M legénységi sapkajelvénnyel korhűvé varázsolt szovjet pilotkát, azaz ködvágó sapkát takart (nem véletlen a sok szovjet felszerelés, hiszen az 1950-es években a Magyar Néphadsereg a Nagy Testvér divatját követve öltözködött, a „magyaros” egyenruházati elemek szinte teljesen eltűntek), másrészt pedig egy 1950M rohamsisakot, amit megint csak a szovjetek II. világháborús sisakja „ihletett”.

A felszerelés része egy legénységi derékszíj, azon pedig mindenféle hasznos eszköz, mint például az 1949M utásztőr. Vagy ejtőernyős tőr. Vagy napostiszti tőr. Mindenre használták, jobbára körbejárt a seregben, mert túlélőkésnek életképtelen, harci késnek pedig az anyaga miatt nem megfelelő. Formavilágát tekintve pedig az I. világháborút idézi. 

A derékszíjon (ami varrott, és nem szegecselt, ahogy annak akkoriban lennie kellett) helyet kapott még az 1950M gyalogsági ásó, ami megint csak a szovjetektől kölcsön kapott dizájn mentén haladt. Kínosan ügyelve az egyformaságra. Ez egyébként az összképben is annyira jól sikerült, hogy a zsámbéki rendezvényen többen is megkérdezték tőlem "Te! Neked nem oroszul kéne beszélned? Úgy lennél autentikus szovjet katona!"

Ugyanígy a derékszíjra került az 1948M  pisztoly (a szovjet TT-33 hazai variánsának) tokja is, ami formavilágában a Horthy-korszak pisztolytokjait idézi, és semmiféleképpen nem alkalmas a pisztoly tárolásán kívül más gyors, taktikai mozgásra. Igaz, ekkor ez még nem is volt cél.

Jutott még hely ott az 1948-ban a Magyar Néphadseregben (és a Rendőrségnél, és a Határőrségnél, 1956 október-novemberében a pesti srácoknál, majd később a Munkásőrségnél) rendszeresített 1948M géppisztoly tártáskájának is, amibe a 71, vagy erősen megtaposva akár 75 lőszer befogadására alkalmas csigatár kapott helyet. 

Egy gondolat a csigatárról: NEM DOBTÁR! Mertmivelhogy, a lőszerek heggyel előre, csigavonalban elrendezve várják rövid földi pályafutásuk kirobbanó fénypontját, innen a név. 

Ha már lőfegyverek: az 1948M géppisztoly egyenes magyar koppintása a szovjet PPS-41M géppisztolynak, némi apró gyártási változtatással, amit csak nagyon avatott szemek vesznek észre. Ilyen pl. a sátorvas kialakítása, a fatus anyaga, no meg a származást jelölő beütők is. Egy gondolat a PPS-41M géppisztolyról: NEM PPSh! Az angolszászok nyelvkészletében az „S” betű az „SZ” hanggal egyenértékű, míg az „Sh” adja ki az „S” hangot. Ami a PPS nevében a tervezőt, Spagin bácsit jelöli. Fegyverzetnyelvészeti félóránkat hallották.

Van még egy felszerelési darab, amiről nem szóltam. Ő pedig nem más, mint az 1949M ejtőernyős hátizsák. Egy csoda… az alapötlet nyilván az ejtőernyősök számára fontos „sok hasznos dolog kis helyen is elfér” alapelv betartása lett volna, ezért született meg ez a három részből összehajtható szörny. amibe kötszertől sátorlapon át, kulacsig, kézigránátig mindennek be kell férnie. Párnázás sehol, viszont ha összehajtom hurcoláshoz, akkor a kulacs óhatatlanul fejre áll benne. Vagy ha széthajtom, mivel a zseb hordhelyzetben fejjel lefelé áll. Ehhez jön még, hogy a csajkának nincs kialakítva rögzítési pont vagy zseb, így azt a roppant ergonomikus vesetálat is pakolhatom a hátam mögé, hogy tuti leverje a saját, igazi vesémet. Az irigy dög. 

Eleje

Hátulja

Kinyitva

Persze igazságtalan lennék, ha nem írnám le, hogy eddig nem találtunk hivatalos utasítást arra vonatkozóan, hogy mi hová kerül ebben a zsákban, így csak találgatni tudunk az alapján, hogy mi hol "kényelmes".

Nagyjából ennyi lenne az 1950-es évek első felének csapatfelderítő összeállítása, igazából egy roppantul kényelmetlen, szokatlanul bumfordi összeállítás, aminek gyűjteményként vannak még gyerekbetegségei, apróbb hiányosságai, de alapvetően viselésre kész. Már ha valaki azt szereti, hogy rossz neki egy egyenruhában. Persze ettől még vitathatatlanul látványos, egyedi felszerelés. Már ha valaki azt szereti, hogy lépten-nyomon szovjetnek nézik.

Ha tetszett az összefoglalóm, dobj egy lájkot, megosztást, ha nem, akkor vitatkozzunk! Köszönöm, hogy elolvastad!

Néphadsereg Mélységi Felderítő fotósorozat

Üdv Néktek Cimborák!

Ismét rászabadultam a hátsó kertre, kezemben öcsém nyakával, öcsém kezében pedig egy fényképezőgéppel. Ez egyetlen dolgot jelenthet: ismét egy fotósorozat következik, ezúttal az itt már bővebben is taglalt magyar mélységi felderítők egyenruhájában, amihez hagyományőrző vonalon több gyengéd szál is fűz, mint azt már említettem. A fényképek apropóját nem az egészégi állapotom javulása adta (valójában romlott) hanem talán az a tény, hogy elkezdtek bepofátlankodni a tavasz első félreérthetetlen napsugarai az ablakon, és ezek, szétment térd ide vagy oda, nem hagyják nyugodni az embert. Közrejátszott egy másik tényező is, amit majd idejekorán meg is osztok veletek, addig nyugodtan törjétek a fejeteket!

Nem olyan rengeteg képet varázsoltam (szerintem) élvezhetővé, így szeretnék átemelni néhány referenciafotót az MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör gyűjteményéből is, hogy lássátok, mi alapján állítottam össze a gyűjteményt így.

A mostani fényképek egyik nagy újdonsága a PBSz-1 hang-és fénytompító (pontosabban annak másolata), amit ügyesen rácsavartam a hatástalanított AMD-65/5 gépkarabélyom csövére. Itt jelezném az összes videojáték-készítőnek, hogy agyaljon el, mielőtt lemodellez egy az AK-ra pikk-pakk felpattanó hangtörpítőt, mert nekem alsó hangon is 25-30 másodperc volt rátekergetni a menetes csővégre az eszközt… 

Mindemellett nem vagyok fegyverügyben egy „geardo”, nekem ne legyen „okosgépkarabélyom”, legalábbis ne okosabb mint én, elég ha kávét tud főzni, és megírja a cikkeimet helyettem… komolyabbra fordítva, a PBSz-1 a legtöbb olyan extra, amit jó szívvel rápakolok a vasra, minden plusz csak zavarba hozna.

Maga a PBSz-1 ahogy azt már biztosan kitaláltátok egyaránt tompít hangot, és fényt is, méghozzá igen jó hatásfokkal, a katonai felhasználók azt mondják róla, hogy a rendszeresített, csökkentett lőportöltetű lőszerrel használva csak a zár csattogása hallatszik a fegyverből. Civil felhasználó (szabadlábon) nincs, így jobbnak látom elhinni. 

Az eszköz egyébként igen egyszerű, mintadarab alapján akár csapatszinten, támaszponton is legyártható, valójában egy menetes végű acélcső és egy cserélhető gumibetét kombinációja, aminek cseréjét 200 lövésenként megéri megejteni, mert az acélmagvas lövedékek gyorsan szétnyírják a gumi lamellákat. 

A PBSz-1-et természetesen a testvéri Szovjetunióban találták ki, a különlegesen csendes, többnyire igen rövidtávú, 50 méter alatti tűzharcok megvívására. Elröpköd a lövedék messzebbre is, de a találati pontosság igen nagy mértékben csökken. A szovjet felhasználók mellett a PBSz-1 (meg a többi variánsa) eljutott mindenhová, ahol a megboldogult Kalasnyikov demográfiai korrekciós rendszerét használják. Ő itt például magyar:

A képre kattintva látjátok a forrását is!

Ennyi előjáték után jöjjenek is a képek arról, hogyan nézett ki egy mélységi felderítő az 1980-as évek második felében!

Első körben így. Tulajdonképpen az 1987M ejtőernyős egyenruha- és felszereléscsalád tagjait hordja, olyan "régi motorosok" mellett, mint az 1965M ejtőernyős bakancs. Az ejtőernyős zsák fedőlapja alatt lezserül begyűrve lifeg az 1987M ejtőernyős téli kabát.

Aztán meg így. Az AMD-65-höz nem csak a "halk" lőszer, és a PBSz-1 kell, hogy csendes legyen, hanem egy különleges, precíziós irányzék, hiszen mint írtam, csak viszonylag közeli célokra tüzeltek vele... logikus.

Tud így is kinézni. Ilyenkor látszik igazán, milyen hanyag volt, és hogy leengedte a 87M ejtőernyős hátizsák szíjait ahelyett, hogy jó szorosra húzta volna... bizony, így fogja lobogtatni maga után miközben imperialista agresszorokat kerget. Viszont jól látszik az összecsukható deszantos gyalogsági ásó, ami így kéznél van! Emellett valaki szólt neki, hogy hajtogassa már kisebbre a téli gyakorlókabátot is, mert ha azt is elhagyja, fázni fog.

A mélységi felderítő nem csak türelmes, de körültekintő is. Most is éppen körültekint, egészen pontosan oldalra néz. Miután előre látóan felvette a téli kabátját is, hogy ne fázzon, és ne hagyja szanaszét az erdőben.

Így néz ki tehát egy magyar mélységi felderítő az én megfogalmazásomban, a képek szintjén. Most pedig szeretnék mutatni egy-két eredeti fényképet, amik aztán hol alátámasztják amit gondolok, hol meg teljesen ellene mennek az elképzeléseimnek. Bár most átgondolva úgy döntöttem, hogy inkább csak azokat mutatom meg, amiből kitűnik, igazam van, és így kell hordani ezt a felszerelést...

Néhány komolyabb gondolat az eredeti fényképekről: kisebb csoda, hogy a Baráti Körünk közel 200 eredeti fénykép felhasználására kapta meg az engedélyt azok tulajdonosaitól, egy olyan fegyvernem esetében, ahol alapállásban is "öt év kötél" járt mindenféle fényképezős magánakcióért, főleg a Hidegháború során. Részben emiatt is, a fényképeink többsége a '90-es évek elejéről datálódik, ám bitrokunkban vannak korábbi felvételek is, melyek alapján észrevehetőek az egyenruhák terén megnyilvánuló egyéni beszerzések, szabálytalan darabok, és ami még fontosabb egyfajta "divat" az adott korszak felderítő egyenruházati és felszerelési lehetőségeinek tükrében. A fényképeket ITT tudjátok megtekinteni.

Itt egy PBSz-1 hangtompító

Téli "séta" teljes menetfelszerelésben

Egy másik menetgyakorlat, 1997-ből. Itt már felbukkannak a kötött "kommandós" sapkák is.
No meg ott a 87M ejtőernyős téli gyakorlókabát is a hátizsákokban.

Összecsukható ejtőernyős gyalogsági ásó a hátizsákon

Teljes "díszben" hátulról.

Ha tetszett amit itt összehordtam, nyugodtan osszátok meg másokkal is! Hamarosan újra jelentkezem!