Évpördülők - Szabadságharcok, forradalmárok

Az utóbbi napokra kettő is jutott a rendszerellenes megmozdulások nagy alakjaihoz köthető dátumok közül, melyekben csupán annyi a közös, hogy egy-egy nemzet életét mindenképp felforgatták.
Térben sokkal közelebb esik hozzánk, bár időben messze jár már az első versenyző, Magyarország vezérlő fejedelme, II. Rákóczi Ferenc és az ő szabadságharca, mely ma 310 éve vette kezdetét. Itt is ő látható, egy kései reprinten, melynek forgalmi értéke valahová a 499 és 501 forint közötti tartományba esik:

Az úriember igen hosszú pedigrével, és komoly rebellis hajlamú családfával rendelkezett, édesapja I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, édesanyja pedig Zrínyi Ilona, Munkács védője volt. II. Rákóczi Ferencünkről érdemes tudni, hogy remek politikai ízléssel házasodott, mivel udvari engedély nélkül elvette a szépen csengő nevű Sarolta Amália hessen–wanfried–eschwegei és hessen–rheinfels–rotenburgi hercegnőt, akinek kiterjedt rokonsága révén XIV Lajos francia királlyal is rokonságba került. Itt látható a hölgy, szubjektíve azt mondom, hogy nagyot dobhatott a kapcsolatukon az a tény, hogy járt vele némi birtok, és főleg kapcsolati tőke, bár az is lehet, lehet, hogy verhetetlen volt a savanyú káposztás frankfurti bordája.

Már a párválasztás körüli önállóságából érezhetjük, hogy a hősünk egy virtigli rebellis volt, amit az oszmán csöbörből Habsburg vödörbe került magyar rendek szorosan megkötött kezeikkel lelkesen megtapsolhattak. Külpolitikailag is érlelődött a helyzet egy közepesen komoly Közép-Európai vérfürdőhöz, mert a Habsburg-ház spanyol ága a peches és főleg gyermektelen (pedig két hölggyel is próbálkozó) II. Károly spanyol király 1700. november 1-i távozásával az árnyékvilágból, fogta magát és kihalt. Ez a körülmény felkeltette a már emlegetett XIV. Lajos, cimborái által csak Le Roi-Soleil azaz a Napkirály néven emlegetett uralkodó figyelmét is, aki úgy érezte, hogy egy felkelés Habsburgék már így is elégedetlenkedő kiskertjében, sokat lendítene a frissen megüresedett (és számára nyilván lényegesen érdekesebb) spanyol királyi trónért folyó verseny előnyös végkimenetelén, így a lehető legnagyobb sunyiban megüzente a távoli kedves rokonnak, II. Rákóczi Ferencnek, hogy lesz szíves a magyarok élére állva odacsapni az asztalra, amit hősünk némi gondolkodási idő és kötelező kéretés után vállalt, cserébe a francia anyagi támogatásért. Ő itt a francia anyag:

 A "covert operation" lebukott amikor a futár feladta magát a Habsburgoknál, így II. Rákóczi Ferencet elfogták (a fáma szerint lett volna ideje menekülni, de beteg feleségével maradva várta be a császári katonákat... nem gyenge frankfurti sertésbordát tudhatott a hölgy) és Eperjesre, majd Bécsúlhelyre hurcolták, ahonnan a francia király emberei álruhában megszöktették a feltehetően igen sértődött, heveny sertésborda-megvonásban is szenvedő hősünket (tegyük hozzá: minden oka megvolt a duzzogásra, mivel a tárgyalása előtt hat hétig parkoltatták egy feltehetően nem összkomfortos cellában, majd ezt követően egy all-österreicher törvényszék elé citálták, ahol egy deka magyar nemes sem fordult elő, még véletlenül sem, nehogy elmaradjon a közfelkiáltás) akinek így végre lehetősége adódott besegíteni a francia rokon nagypolitikai terveibe, ráadásul mély meggyőződéssel.

1703. május 12-én kezdődött minden Brezán várában (itt fönt ez a szép) az itt kiadott kiáltvánnyal, melyben Rákóczi és Bercsényi Miklós így írnak:

"Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Gróff Székesi Bercsényi Miklós. Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós igaz magyaroknak Istentől minden jót kívánunk. Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését, portiózó s képtelen adóztató zaklatásait, szabados törvényeinknek szakgatásit, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csúfolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna…
(…)
Azt mindazonáltal előre is nagy tilalommal tilalmazzuk, hogy Istennek áldása rajtunk maradhasson s az országnak minden rendi irtózás nélkül való bizodalmat vehessenek és az szegénységnek teljes nyomorúságinak megváltása, nem változása következzék: senki, sem külön, sem csoporttal, sem sereggel, akármeily vallású egyházi személyt, templomot, cintermeket, klastromokat, nemesi lakos személyeket, nemesi házokat, kastélyokat, útonjárókat, kereskedőket ne háborgasson, falut, várost, malmot ne égessen, prédáljon; hanem az előljáróknak eleikben adott s vélek közlett mód szerént keresvén az ellenséget, mindenekben csendes istenes egyértelemmel legyenek, magok s hazájok javára.
Költ Lengyelországban Brzezán várában, 12. May 1703"

Ebben a szövegben jól látható, mire készülnek az nemes és nemtelen fegyverviselő és otthon lakós igaz magyarok: a Habsburgok hátsójának szétrúgására, keresztényi szellemben, agy elkerülve a kiátkozást, vagy ami még rosszabb, a rendek haragját a feldúlt birtokok miatt. Nézzük, hogyan sikerült ezt a gyakorlatba átültetni:

1703. május 21-én megkezdődött a parasztlázadás, ami (a brezáni kiáltvány szándéka ellenére) a rendek ellenállásába ütközött. Rákóczi lemaradt a nagy belépőről, ugyanis a francia pénzügyi mentőcsomagot és az azon lízingelt zsoldosokat várva hátramaradt, így erőit Károlyi Sándor főispán vezetésével Dolhánál 1703. június 7-én szétverték, ami nem a legszerencsésebb kezdete bármely fegyveres konfliktusnak.
Ez a pofon végül cselekvésre szánta el Rákóczit, aki 1703. június 15-én Esze Tamás parancsnoksága alatt egyesítette hadait, majd másnap, június 16-án átkelt a Vereckei-hágón. Erre emlékezünk ma.
Rákóczi terve a Felső-Tisza vidék megtisztítása után Észak-Magyarországon át Bécs felé történő előretörést irányzott elő, ahol a francia-bajor seregekkel egyesülve pontot tehettek volna a Habsburg-ház evilági regnálásának végére. Ebbe a szépen összeálmodott frankfurti levesbe a magyar nemesség köpött bele egy jó bőségeset azzal, hogy nem kívánt csatlakozni holmi koszos parasztok szedett-vedett csapatához (ők azokat akiket ma kurucokként ösmerünk) sőt, egy részük kifejezetten ellenségesen állt a 'zügyhöz. Ez az állapot 1703. július 14-ével változott, mikor a nemesi sereget Tiszabecsnél a felkelő hadak szétverték, így egyre több nemes látta be, hogy ez az oldal akár még a győztes oldal is lehet, amit a július 24-én kiadott gyulaji kiáltvány is megerősített, melyben Rákóczi (ismételten) megtiltotta seregének a nemesek elleni támadásokat. A szépen alakuló össznépi felhorgadást a vetési pátens bombázta szét, ebben ugyanis Rákóczi mentesítette a kuruc seregekben szolgáló jobbágyokat és családjukat mindennemű közteher és földesúri szolgáltatás alól, ezt viszont a frissen felsorakozó nemesség érezte enyhe túlzásnak, így Rákóczi húzd meg-ereszd meg játékának újabb felvonása után végül ez csak a kuruc seregben ténylegesen harcoló jobbágyokra vonatkozott.
A belső sikerek mellett a külvilágban is zajlott az élet, a mi történetünk szempontjából 1704. augusztus 13-a fontos, amikor a francia-bajor seregeket az egyesített Habsburg-haderő a höchstädti csatában rommá veri, aminek okán a Bécs elfoglalására szőtt ambiciózus tervek fénysebességgel gyűrődtek galacsinná és kerültek a történelem papírkosarába.

Ugyanez a helyzet a francia támogatással is, ami egyre gyorsabban apadt, így a szabadságharccá terebélyesedő felkelés gyorsan száguldott az anyagi csőd felé. Ennek megoldására Rákóczi (mivel adót nem vethetett ki úgy, hogy el ne veszítse ezzel népszerűségét a szélesebb néptömegek körében) jobb híján pénzt veretett. A fogyatkozó erőforrások másik jele volt az, hogy bár az első időkben győzelmet győzelemre halmozott, a kuruc sereg nem volt képes felvenni a versenyt a Habsburgok reguláris ezredeivel, és kiállítani olyan ellenerőt, mely szemtől-szemben vívott hagyományos csatában győzhetett volna. Ez különösen igaz volt az 1704. június 13-i koroncói vereség, majd a nagyszombati csatavesztés után, ahol a kuruc gyalogság és tüzérség legnagyobb része elpusztult. Ő egy kuruc lovas rajza, láthatóan nem elpusztult állapotban:

1704. július 6-án Rákóczit Erdély fejedelmévé, 1705. szeptember 20-án pedig egész Magyarország vezérlő fejedelmévé választják. Ezt követően kezdődhet meg a helyzet politikai rendezésének felvetése, ami végül a Habsburg-ház trónfosztásához vezetett az 1707. május 1-i ónodi országgyűlés feszültségektől sem mentes légkörében. Rákóczi Magyarországa azonban így két szék között a padlón maradt, mivel a franciák tervei eddigre füstbe mentek a spanyol örökösödési háború kapcsán, így a magyar "mellékhadszíntéren" sem állt érdekükben a szabadságharc támogatása. 

 

 A csatatéren éreztette elsőként a hatását ez a változás, ahol 1708. augusztus 3-án Trencsénnél egy ballépés után (Rákóczi lováról leesve eszméletét vesztette, vezérei pedig halottnak hitték) a sereg morálja a bányászbéka alfele alá zuhant, így a Habsburg-seregek győzelmet arattak. A döntő csatavesztés után az eddig Rákóczit támogató rendi nemesség képviselői sorra átpártoltak a Habsburgok oldalára, gyakran statégiailag fontos várakat elárulva. Ha ez nem lett volna elég Rákóczi seregében pestisjárvány tört ki, ami tovább apasztotta a harci kedv mellett a létszámot is. Rákóczi utolsó próbálkozásként I. (Nagy) Péter orosz cártól kért segítséget, ám az éppen a svédekkel vívott északi háborúval volt elfoglalva (aminek emlékezetére a Sabaton nevű svéd power-metal banda csudálatosan pörgős albumot dobott össze) így magasról lesajnálta a magyar helyzet alakulását.

Rákóczi így (jó vezérként mi egyebet tehetne?) átadta a parancsnokságot Károlyi Sándornak azzal a kikötéssel, hogy tartson ki a végsőkig, majd 1711. február 21-én határt váltott.  Lengyelországban, Angliában, és Franciaországban is élt, 1715-ig, amikor XIV. Lajos király halálát követően elfogadta a törökök meghívását, és haláláig, 1735. április 8-ig Rodostóban, visszavonultan élte életét.

A Rákóczi nevével fémjelzett szabadságharc végül az említett beleegyezése nélkül, 1711. május 1-én a szatmári béke szentesítésével ért véget, mely több engedményt is tett a magyar fél irányába, így mindkét oldalról előnyösnek volt mondható. Than Mór festményén Rákóczi épp nem ért egyet a blogszerkesztő véleményével és elutasítja a szatmári békét. Minden joga megvan hozzá:

Emellett 85 évvel ezelőtt, 1928 június 14-én született Argentinában Ernesto Rafael Guevara de la Serna, ismertebb nevén Ernesto "Che" Guevara a lázadó ifjúság pólóra-táskára-boxeralsóra-bögrére nyomtatott nem hivatalos reklámarca, valamint baloldali forradalmár, gerillaharcos, autodidakta széplélek, nem utolsó sorban orvos, Kuba ipari minisztere, a kubai Nemzeti Bank elnöke, a hadsereg kiképzője, valamint Kuba utazó nagykövete a Keleti Blokk országaiban. Ehun van két kép róla, mindkettő jól ismert, csak az elsőn virgoncabb:

Ellentmondásos életével, forradalmi romantikájával, és sztálinista munkatáborainak leírásával senkit nem kívánok itt terhelni, ahogy az is inkább csak érdekesség, hogy elítélte az 1956-os magyarországi, egyes elemeiben bizony mélyen baloldali forradalmat és szabadságharcot, de hát ő nem hallgatta a Szabad Kossuth Rádiót, vagy ha hallgatta is, azt fordítottak neki belőle amit akartak... Minden esetre biztos, hogy "el Che" a XX. századi történelem egyik legellentmondásosabb, és legnagyobb hatású alakja, egyszerű véleményt nem lehet róla mondani, és ez már önmagában eredmény. Kaptok helyette egy szép forradalmi dalt "Che" emlékére Nathalie Cardone művésznő ajkai közül: