Néphadsereg Mélységi Felderítő fotósorozat

Üdv Néktek Cimborák!

Ismét rászabadultam a hátsó kertre, kezemben öcsém nyakával, öcsém kezében pedig egy fényképezőgéppel. Ez egyetlen dolgot jelenthet: ismét egy fotósorozat következik, ezúttal az itt már bővebben is taglalt magyar mélységi felderítők egyenruhájában, amihez hagyományőrző vonalon több gyengéd szál is fűz, mint azt már említettem. A fényképek apropóját nem az egészégi állapotom javulása adta (valójában romlott) hanem talán az a tény, hogy elkezdtek bepofátlankodni a tavasz első félreérthetetlen napsugarai az ablakon, és ezek, szétment térd ide vagy oda, nem hagyják nyugodni az embert. Közrejátszott egy másik tényező is, amit majd idejekorán meg is osztok veletek, addig nyugodtan törjétek a fejeteket!

Nem olyan rengeteg képet varázsoltam (szerintem) élvezhetővé, így szeretnék átemelni néhány referenciafotót az MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör gyűjteményéből is, hogy lássátok, mi alapján állítottam össze a gyűjteményt így.

A mostani fényképek egyik nagy újdonsága a PBSz-1 hang-és fénytompító (pontosabban annak másolata), amit ügyesen rácsavartam a hatástalanított AMD-65/5 gépkarabélyom csövére. Itt jelezném az összes videojáték-készítőnek, hogy agyaljon el, mielőtt lemodellez egy az AK-ra pikk-pakk felpattanó hangtörpítőt, mert nekem alsó hangon is 25-30 másodperc volt rátekergetni a menetes csővégre az eszközt… 

Mindemellett nem vagyok fegyverügyben egy „geardo”, nekem ne legyen „okosgépkarabélyom”, legalábbis ne okosabb mint én, elég ha kávét tud főzni, és megírja a cikkeimet helyettem… komolyabbra fordítva, a PBSz-1 a legtöbb olyan extra, amit jó szívvel rápakolok a vasra, minden plusz csak zavarba hozna.

Maga a PBSz-1 ahogy azt már biztosan kitaláltátok egyaránt tompít hangot, és fényt is, méghozzá igen jó hatásfokkal, a katonai felhasználók azt mondják róla, hogy a rendszeresített, csökkentett lőportöltetű lőszerrel használva csak a zár csattogása hallatszik a fegyverből. Civil felhasználó (szabadlábon) nincs, így jobbnak látom elhinni. 

Az eszköz egyébként igen egyszerű, mintadarab alapján akár csapatszinten, támaszponton is legyártható, valójában egy menetes végű acélcső és egy cserélhető gumibetét kombinációja, aminek cseréjét 200 lövésenként megéri megejteni, mert az acélmagvas lövedékek gyorsan szétnyírják a gumi lamellákat. 

A PBSz-1-et természetesen a testvéri Szovjetunióban találták ki, a különlegesen csendes, többnyire igen rövidtávú, 50 méter alatti tűzharcok megvívására. Elröpköd a lövedék messzebbre is, de a találati pontosság igen nagy mértékben csökken. A szovjet felhasználók mellett a PBSz-1 (meg a többi variánsa) eljutott mindenhová, ahol a megboldogult Kalasnyikov demográfiai korrekciós rendszerét használják. Ő itt például magyar:

A képre kattintva látjátok a forrását is!

Ennyi előjáték után jöjjenek is a képek arról, hogyan nézett ki egy mélységi felderítő az 1980-as évek második felében!

Első körben így. Tulajdonképpen az 1987M ejtőernyős egyenruha- és felszereléscsalád tagjait hordja, olyan "régi motorosok" mellett, mint az 1965M ejtőernyős bakancs. Az ejtőernyős zsák fedőlapja alatt lezserül begyűrve lifeg az 1987M ejtőernyős téli kabát.

Aztán meg így. Az AMD-65-höz nem csak a "halk" lőszer, és a PBSz-1 kell, hogy csendes legyen, hanem egy különleges, precíziós irányzék, hiszen mint írtam, csak viszonylag közeli célokra tüzeltek vele... logikus.

Tud így is kinézni. Ilyenkor látszik igazán, milyen hanyag volt, és hogy leengedte a 87M ejtőernyős hátizsák szíjait ahelyett, hogy jó szorosra húzta volna... bizony, így fogja lobogtatni maga után miközben imperialista agresszorokat kerget. Viszont jól látszik az összecsukható deszantos gyalogsági ásó, ami így kéznél van! Emellett valaki szólt neki, hogy hajtogassa már kisebbre a téli gyakorlókabátot is, mert ha azt is elhagyja, fázni fog.

A mélységi felderítő nem csak türelmes, de körültekintő is. Most is éppen körültekint, egészen pontosan oldalra néz. Miután előre látóan felvette a téli kabátját is, hogy ne fázzon, és ne hagyja szanaszét az erdőben.

Így néz ki tehát egy magyar mélységi felderítő az én megfogalmazásomban, a képek szintjén. Most pedig szeretnék mutatni egy-két eredeti fényképet, amik aztán hol alátámasztják amit gondolok, hol meg teljesen ellene mennek az elképzeléseimnek. Bár most átgondolva úgy döntöttem, hogy inkább csak azokat mutatom meg, amiből kitűnik, igazam van, és így kell hordani ezt a felszerelést...

Néhány komolyabb gondolat az eredeti fényképekről: kisebb csoda, hogy a Baráti Körünk közel 200 eredeti fénykép felhasználására kapta meg az engedélyt azok tulajdonosaitól, egy olyan fegyvernem esetében, ahol alapállásban is "öt év kötél" járt mindenféle fényképezős magánakcióért, főleg a Hidegháború során. Részben emiatt is, a fényképeink többsége a '90-es évek elejéről datálódik, ám bitrokunkban vannak korábbi felvételek is, melyek alapján észrevehetőek az egyenruhák terén megnyilvánuló egyéni beszerzések, szabálytalan darabok, és ami még fontosabb egyfajta "divat" az adott korszak felderítő egyenruházati és felszerelési lehetőségeinek tükrében. A fényképeket ITT tudjátok megtekinteni.

Itt egy PBSz-1 hangtompító

Téli "séta" teljes menetfelszerelésben

Egy másik menetgyakorlat, 1997-ből. Itt már felbukkannak a kötött "kommandós" sapkák is.
No meg ott a 87M ejtőernyős téli gyakorlókabát is a hátizsákokban.

Összecsukható ejtőernyős gyalogsági ásó a hátizsákon

Teljes "díszben" hátulról.

Ha tetszett amit itt összehordtam, nyugodtan osszátok meg másokkal is! Hamarosan újra jelentkezem!

Légoltalmi Liga fotósorozat

Általam előre nem látott okok miatt (a fenét nem láttam előre, hogy ide vezet a porckopás…) egészségügyi dögrováson vagyok itthon. Nyomom az ágyat, és ő is nyom engem… Ennek is megvan a maga bája, bár lassan kifogyok a megnézhető háborús filmekből (jelzésértékű, hogy ma már Kisváros-epizódokat fogyasztottam…) és a könyvespolcom minden lakóját kívülről ismerem lassan (a sarokban éldegélő pók viszont még mindig okoz meglepetést)… egy szó, mint száz, be vagyok zárva. 
Ma viszont bűnöztem egy kicsit…
 

Mint biztos emlékeztek rá, több ízben is (volt málnás, epres, csokis, meg vaníliás, a sztracsatellát meg nem tudom leírni nem szeretem) említettem szépen terebélyesedő, de nagyjából parlagon heverő II. világháborús Légoltalmi Liga-gyűjteményemet. Azért csak nagyjából kihasználatlan, mert az öncélú fotózáson kívül volt már rajtam legalább egy alkalommal kiállítóként is.
Na ez a mai, nem ilyen alkalom volt, ismét csak a magam örömére (és a kistestvéreim foglalkoztatására) ugrottam neki egy fotósorozatnak. No meg azért, mert a "kolompos marhákat", azaz a légoltalmi szolgálat méltatlanul elfelejtett hőseit alig egy maréknyi ember eleveníti fel, és sajnos ők is sokszor csak jobb híján, mintegy mellékesen, hiszen ez a brigád nem "elit", nem "Rambó", még csak fegyverük sincs, hovatovább nem is katonák. Mégis részesei és részei voltak a háborúnak, és számukra csak egy számított: az emberi élet, és a javak megóvása. Az ő szélmalomharcuk pedig ha irigylésre nem is, megemlékezésre mindenképp méltó.
A vérgőzös sminket a húgomnak, a képeken az utómunkát meg az öcsém szakmai útmutatásainak köszönhetitek.

Jöjjön tehát a Légoltalmi Liga (1937-1944) egészségügyi szolgálatos hordágyvivője. 100%-ig eredeti összeállításban. 

Ami a képeken lesz:

-Magyar 1935M Légó/B munkavédelmi sisak
-Olasz T-35 gázálarc tokkal, szűrővel
-M39 Krankenträger - német katonai hordágy
-Légoltalmi szolgálatos karszalag
-Egészségügyi szolgálat zománcjelvény
-Legénységi bőr derékszíj
-Légoltalmi igazolvány (képen nem látszik)
-Légoltalmi ABC (képen nem látszik)
-Velünk az Isten a légiveszélyben
-Óvóhely zománctábla
-Korabeli civil ruházat

Felkerül a karszalag

 "Velünk az Isten a légiveszélyben"

 

Kóbor cica, Tenki barátomnak ajánlom szeretettel!

 

 A megfáradt légós

 Menni kell tovább, gázálarcban is

"Madarak jönnek, madarak jönnek, halál-esőt permeteznek"

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Hagyományőrzős-visszatekintős poszt

Drága feleim! 

Igencsak eltűntem ezekről a hasábokról, aminek egy jól körülhatárolható oka van. Mint itt már írtam, több (és egyre több) barátunkkal új katonai hagyományőrző projektbe kezdtünk, és nem akartam feltétlenül ezeket a hasábokat is csak és kizárólag a Baráti Kör reklámfelületévé változtatni, mert vannak még érdekes témák a világban, amik engem is feszítenek, és olyan gyűjtemények, amikről még nem írtam. Most mégis arról szeretnék beszámolni, merre jártunk az eddigiekben:

Tapolca, I. Hadikulturális Fesztivál - 2013. május 26.

Három korszak, egy képen

Az idén is nagy erőkkel megrendezésre kerülő (lásd: facebook-event) rendezvény volt az első olyan esemény, ahová még, mint „Alkalmi Felderítő Harci Kötelék” öten régi hagyományőrző barátok, ötféleképp öltözve kaptunk meghívást. Ekkor még mi sem láttuk igazán, hogy az a téma, amit bemutatunk, milyen lavinát indít el, és mennyi embert érdekelhet majd. Igazából azt sem tudtuk, hogy lesz-e jövője a kezdeményezésnek, csak nekiálltunk, mert érdekes, új dolognak láttuk (a nagyobb szerencse az, hogy ez máig sem változott!) és mert minket nagyon izgatott a téma.
Ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva, volt Tapolcán minden, de leginkább nagy érdeklődés, sok kérdés, sok fotó, sétaharckocsikázás… egyszóval nem hiába mentünk el.

Emellé jött még a szervezők kedvessége, figyelmessége, az, hogy mindenben támogattak minket, legyen az egy tál meleg étel, vagy egy nagy éjszakai beszélgetés. Ilyen közegben nem csoda, hogy elhatároztuk: együtt maradunk, és igyekszünk fejlődni tudásban, és gyűjteményben is.

Egy "remekül" elkapott pillanat.

Dabas, II. Honvédelmi Nap – 2013. szeptember 14.

Eltévedt szovjet tanácsadóval

 Régi barátaink, a Dabas SAS és a Hidegháborús Gyűjtemény meghívására ekkor már „hivatalos” Baráti Körként jelentünk meg Dabason, ahol csak az időjárás volt ellenünk, a hangulat remek volt. A szakadó eső ellenére még látogatókkal is találkoztunk, és kihasználtuk a lehetőséget arra is, hogy megismerkedhessünk egymással, új tagokkal, érdeklődőkkel, valamint a Combat Gear Blog érdeklődésére bemutattuk felszereléseink egyes darabjait is. Nagy megtiszteltetés volt megőrzésre átvenni egy veterán barátunk nem is oly rég még port, homokot, és világot látott ejtőernyős barettsapkáját, és felvarróját, amit a Baráti Kör becsülettel megőriz!

Az emléklap, és a felvarró. Nem veszik, nem osztják, kiérdemlik!

Szeptember két rendezvényt is hozott, hiszen 21-én Szolnokon jártunk az Első Ejtőernyős Nap elnevezésű programon, amire a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége hívott meg minket. Ez olyan nagy megtiszteltetés volt számunkra, amivel éreztük, élni, és nem visszaélni kell, így olyan „mély vízben” mérettettünk meg, ahol maguk a fegyvernem veteránjai törhettek pálcát a működésünk felett. Nagy örömünkre a legtöbbjüknek elnyerte a tetszését a munkánk, és rengeteg támogató szót, elismerő pillantást sőt, néhány új darabot is kapott a gyűjteményünk.

Shihan Furkó Kálmán ezredessel. Még neki is okoztunk meglepetést!

Ezt követően, ahogy az lenni szokott, már a következő hétvégén, Tapolcán találtuk magunkat, amit immár a Baráti Kör bölcsőjének tekinthettünk (sőt! Tudtátok, hogy 1949. szeptember végén az 1. Honvéd Önálló Ejtőernyős Zászlóalj a tapolcai reptérre került? Igaz, hogy itt megszűntették, és beolvasztották egy lövészezredbe… Emellett itt állították fel 1950 júniusában az Ejtőernyős Kiképző Iskolát is, így az általunk bemutatott fegyvernemhez is szorosan köthető a hely). A rendezvény neve pedig Magyar Néphadsereg Retro Honvédelmi Nap volt, nem kérdés, hogy van-e ott helye a felderítőknek. Itt debütált a Baráti Kör nem csak mint „statikus” kiállító, hanem „dinamikus” bemutató végrehajtására képes egység, hiszen előre megírt forgatókönyv szerint rendben végrehajtottuk egy „saját páncélozott technika műszaki mentésének biztosítását”.

A megmentett fenevaddal. A zászlón a felirat: KIVÁLÓ SZAKASZ

Tapolca után egy nagyobb légvételű szünet következett, már ha nem számoljuk a kiképzéssel, gyűjtéssel töltött napokat, heteket, majd az OtherWorld Élménymagazin megtisztelő felkérésére kiállítókként jelentünk meg a Battlefield vs. Call of Duty Airsoft versenyen november 10-én, ahol a játékok bemutatói mellett airsoft csatában, „élesben” is megmérették magukat a versenyzők. Nagy élmény volt látni a fotelből felkelt, harctól kipirult arcú sok fiatalt, és tapasztalni, milyen gyorsan fogynak az általunk kivitt szórólapok, melyeken a hajdani ellenség elismerését is tolmácsoltuk, hiszen barátunk, Timothy Fredrikson nyugalmazott hírszerző törzsőrmester, aki a Hidegháború alatt az USA Hadseregének Hírszerző Központjában dolgozott (többek közt Magyarország haderejének megfigyelésén is) sok tanáccsal, érdekes meglátással segíti munkánkat a „másik oldal” szemszögéből.

Golyózáporban

Azt gondoltuk, hogy novemberre a levelek is lehullanak, rendezvény sem lesz már, készülhetünk a téli álmunkra, fejünkre húzva a 82M Összfegyvernemi Védőkészletet (parasztosan: hálózsákot) ám nem számoltunk saját nyughatatlan természetünkkel, és a Karácsony eljövetelével, egészen addig, míg egyik tagunk fel nem vetette, hogy mit gondolunk egy saját adakozási akció megindításáról. Hamarosan partnereket is találtunk, a csillebérci Tüskevár Iskola, és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola személyében, az előbbi fővárosi depóként, míg az utóbbi fogadó félként várt miket. Az ünnepre való tekintettel nem vártunk átütő sikert, mégis döbbenetes volt az a gyorsaság, amivel mindenki segíteni akarta a munkánkat, legyen az éppen egy rádióműsor, vagy egy gyűjtőtárs. Két kocsit pakoltunk meg, és nekivágtunk a közel 230 kilométeres útnak. Csak oda. Az élmény egyszerre volt elgondolkodtató, és felemelő, hiszen éppúgy belefért az utunkba a muhi csata emlékművénél végrehajtott gyertyagyújtás, mint a helyi diákok rögtönzött koncertje Sajókazán. Hihetetlenül nyitott, melegszívű diákokat, és önzetlen, a jó értelemben fanatikus szakembereket ismerhettünk meg, akik nem a szólamok szintjén örültek az adományoknak. Jó helyre került minden darabja.

Bemutatkozunk

Ezzel a karácsonyi adakozási akcióval zártuk a 2013-as évet, ám azóta is adódott már két rendezvényünk, egy videoklip-forgatás, ami új és érdekes feladat volt minden résztvevő számára, valamint egy remek hangulatú belső találkozó.

KATT és LINK!

 Ha tetszett a poszt, vagy ha nem, szóljatok hozzá, osszátok meg!

WARdrobe-szekrény: A szovjet R-392A adó-vevő "Akkor és most" rovattal

Az a szerzeményem, amit ma mutatok be Nektek, nem ma került a birtokomba, de valahogy csontom velejéig lusta voltam írni róla, pedig minden készen állt hozzá. Nincs mentségem, vagyis van, de azt keresni is lusta vagyok :-)

Jöjjön hát inkább a szovjet R-392A rádió adó-vevő bemutatása!

Egy kedves barátomtól jött el a darab, aki nagyon lelkiismeretesen fel is újította, így nagy örömömre a rádió működőképes állapotban került hozzám. Ez azért is nagy előny, mert magam a rádióelektronikához annyit értek, amennyi az autórádión a műsorkereséshez-hangerőszabályzáshoz épphogy elegendő. Szerencsére van nekem egy ezen a téren nagyon jó érzékkel megáldott öcsém, úgyhogy ő segített letesztelni a gépet, tényleg búg-é ha delejre kötjük. Jelentem, búg.

A rádióról csak annyit tudok mondani teljesen sötétben tapogatózva, amit a forrásaim tudnak, így bármiféle technikai pontatlanság az ő lelkükön szárad, feltéve, (de nem megengedve) hogy az én kritikátlan fordításommal van a baj.

Most, hogy kimagyarázkodtam magamat, elkezdhetünk foglalkozni magával a rádióval. 
Jellegét tekintve háti rádió, egyetlen katona elég a hurcolásához a szovjetek éppen ezért járőr-rádióként rendszeresítették, de eljutott még sokfelé a Keleti Blokkon belül - ide is. A szett részét képezi gyárilag egy rohamzsák, abban lehet kényelmesen (?) hurcolni az adó-vevőt és az összes mellékletét. A zsák vászonból készült, két zsebe van, egyikbe fér a készülék, másikba az alkatrészek. Én személy szerint hiányolok róla egy harmadik, kisebb zsebet a jegyzettömb részére, de ez egyéni szociális szívfájdalmam. Ezen a képen egy derék szovjet katona hurcolja Afganisztán azóta sem sokkal barátságosabb lankáin az 1973-ban rendszeresített, közel három kilós eszközt.

A rohamzsák fedelén fellelhető egy gyárilag beépített folytonossághiány, parasztosan lyuk, amit gumigyűrűvel körben meg is erősítettek, úgy sejtem egyrészt az anyag foszlását elkerülendő, másrészt talán vízállósági szempontból is, mivel ezen a lukon keresztül csodálkozik a világra a másfél méteres Kulikov-antenna. Ez a rohamzsák, benne összetekerve a Kulikov.

Az antenna sokaknak ismerős lehet, alapját az az elgondolás adja, hogy összetekerve kis helyen is elfér. Ehhez egy bovdenes, tehát acélsodronyos merevítési módszert alkalmaztak, amitől az antenna használat közben megfeszítve peckesen áll, ha viszont nem akciózik, akkor elernyedve, kis helyen is elfér. A biológiai hasonlatokra fogékonyak rossz helyen keresgélnek, mert kinézetre inkább gerincoszlopra hasonlít az egész, mint másra.

A Kulikov-antenna segítségével a rádió hatótávolsága sok apró kellemetlen jellegzetességtől függően (terepadottságok, páratartalom, beépítettség, a rádiózás helyi védőszentjeinek kedélyállapota stb.) hat, vagy akár tíz kilométer is lehet. A teljes készlet így néz ki "szétdobva":

A szetthez tartozik még, az én esetemben egy pár, fejhallgató, és/vagy mikrofon is, melynek típusneve nem meglepő módon R-392 (oroszosan: p392 наушники). A fülhallgatók sokféle, számomra is felfogható egyedi technikai megoldást vonultatnak fel, mivel amellett, hogy féloldalas kialakításúak, így nem zavarják a rádió kezelőjét, vagy a beszélőt más tevékenységben, még egy gumipánt segítségével a homlokon szépen rögzíthetőek is, így egy darab kezet sem vesznek el a fontosabb feladatok elől. Hovatovább a harckocsizók és a repülőhajózók által is használt gégemikrofonok elvén működnek, azaz nem a levegő továbbítja a rezgéseket, hanem maga a szerv, amihez közel van a mikrofon. Jelen esetben a pofacsont, így nyugodtan hívhatjuk "pofamikrofonnak" is. Az az értelme, hogy nagy zajban is, ami háborúzás idején előfordul, tisztán érthető az emberi beszéd. Itt jól látható szintén az előbbi szovjet katonán (vagy az ikertestvérén?) hogy hogyan is néz ki a fülhallgató-mikrofon felhelyezése a gyakorlatban:

A készülék kezelőszervei a rádió tetején helyezkednek el, az alább látható kiosztásban:

A készüléken hat, előre beállított frekvencián lehet forgalmazni, és venni, valamint képes morze-jelek továbbítására és fogadására is. A képen bal fölül látható csatlakozóba megy a Kulikov-antenna. Ennyit tudok róla, meg azt, hogy nincs hozzá akkumulátorom, még.

Végezetül itt egy fénykép-összehasonlítás, afféle "akkor és most" stílusban, hogy lássuk, a magyar katonák is használták ezt az eszközt - igaz, viszonylag kis hatótávolságuk miatt csak az alegységek közti kommunikációra. A jobb oldalon modellt áll az öcsém.

Ha tetszett a cikk, osszátok meg, ha nem, mondjátok el kommentben, miért nem! Szép napot mindenkinek!

Bréking Nyúz: Egy új hagyományőrző csapat a láthatáron!

Üdvözlet újra mindenkinek! 

Jól eltűntem az utóbbi időben, aminek egyetlen oka volt: Közös erővel, többen összefogva nekifogtunk egy olyan terv megvalósításának, aminek már most nagyon pozitív visszhangja kelt, ez pedig a Magyar Néphadsereg, később a Magyar Honvédség ejtőernyős, csapatfelderítő, mélységi felderítő katonái előtt tisztelgő, remekül csengő nevű MN-MH Ejtőernyős Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör életre hívását jelenti. Ez a logónk:

Mint sejthetitek, a célunk az 1950-1990 között szolgált magyar katonáknak igyekszünk emléket állítani. Valamint annak az elit fegyvernemnek, amelyről máig sok legenda, tévhit, viszont nagyon kevés konkrét információ ismert, legalábbis ami a köztudatba került részt illeti. 
A Baráti Kör ötlete először 2013. május 26-án az I. Hadi Kulturális Fesztivál alatt, illetve után merült fel, amikor öten összeálltunk, megpróbálni, hogyan fogadják a rendezvény nézői, és a hagyományőrző cimborák egy ilyen formáció porondra lépését. Ekkor még természetesen magunkra is csak "alkalmi felderítő harci kötelékként" gondoltunk, ám a SZERVEZŐK és a RÉSZTVEVŐK (így csupa nagy betűvel, mert hihetetlen lelkesedéssel, aktivitással, és odaadással dolgoztak mind), és nem utolsó sorban a Közönség felől érkező pozitív visszajelzések után úgy döntöttünk, megnézzük mire megyünk egy szinttel feljebb. 

Így Tapolca után elkezdtünk ismerősöket, segítőket keresni, akik tanácsokkal, útmutatással, szakértelemmel segítették és segítik most is a munkánkat. Mivel a tapolcai "kísérleti keretből" mind az öten valamilyen szinten-formában benne voltunk már a katonai hagyományőrzésben, megvolt az az alap, amire építhettünk, és azok az ismeretségek, barátságok, amik megkönnyítették a kezdetet. Felsorolni is nehéz lenne, hányan hányféleképp segítették már a munkánkat önzetlenül, egészen eddig a pillanatig, amikor ezeket a sorokat írom. 
A "tanulás" folyamata most is tart, folyamatosan alakul a közös gyűjtemény, ám az első fokozaton túl vagyunk, hiszen augusztus 10-én, egy közös gyűlésen úgy döntöttünk, hivatalosan is megalakulunk. Már a helyszín is történelmi tartalommal bír, hiszen a Harminckettesek terén, Budapest 272 éves múltra visszatekintő, számtalanszor átszervezett háziezredéről elnevezett téren gyűltünk össze egy baráti hangulatú délutánra, ahol lefektettük azokat az alapelveket, melyek szerint most is fejlődünk.
A következő lépést a folyamatos szellemi és anyagi (gyűjteményi) gyarapodás mellett az jelentette, mikor a találkozó után szinte azonnal a nyilvánosság elé léptünk. Egy hete működik a Baráti Kör nyilvános Facebook-oldala, ahol nagy meglepetésünkre, és örömünkre, a hajdani felderítők voltak az elsők, akik üdvözölték a kezdeményezést. Máig tőlük kapjuk a legőszintébb kritikákat, és a legtöbb segítséget is.

A jelenlegi célunk annak a körülbelül négy évtizednek a minél alaposabb megismerése, és bemutatása, amit képviselünk, ehhez pedig mind tárgyi téren, mind pedig tudásban folyamatosan fejlődünk. Jelenleg azoknak a szakirodalmaknak az összegyűjtésén dolgozunk, amiknek a segítségével a lehető legpontosabban feleleveníthetjük az általunk képviselt korszakokat. Szerencsére ebben viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen mindenről létezik szabályzat, leírás, visszaemlékezés, csak meg kell találni. Egyszóval folyamatosan épülünk, szépülünk, sok ismerős képet is láthattok majd az albumokban, és sok újdonságot is!

Minden kedves Olvasómat szeretettel várjuk a jövőbeni rendezvényeinken, amikről a facebook-on adunk hírt. Osszátok meg a barátokkal is!

Bújócska: Avagy a Néphadsereg álcaruhái terepen

A csodálatos, könnyed, szellős nyárias idő, amit mind úúúúggggyyyy szeretünk, meghozta a kedvemet egy kis "terepgyakorlathoz". A baráti körben ugyanis komoly eszmecserék futottak le abban a témában, hogy a Magyar Néphadsereg jobbára teljesen megegyező szabású álcaoveráljai közül melyik is igazi álcázó kezeslábas. Nosza összekötöttem a kellemeset (?) a hasznossal (?) és újra terepre vittem a régi harcosokat. Az alapkoncepcióm az volt, hogy minden egyes ruhadarabot azonos háttér előtt és azonos testhelyzetekben fotózok le, így láthatjátok (nagyjából) melyik terepminta hogyan olvad bele (vagy hogyan nem) a környezetébe. A fényképeket drága jó öcsém készítette, ráadásul mobiltelefonnal(!) így több szakember számos munkaórája van benne, hogy ennyire sikerült felhozni a képminőséget. Egyszóval ezek már a szép képek! Nem fotósblog vagyunk!

Első versenyzőnk a 82M háromszínnyomású, avagy "rábaterep" kezeslábas. Az ő mintája már ismerős lehet a már bemutatott mélységi felderítő összeállításból, ami nem is csoda, lévén ugyanaz. A kezeslábas anyaga nagyon jó vastag, strapabíró. Ha többet szeretnétek megtudni róla, a Combat Gear Blog idevágó bejegyzése minden fontosat elmond róla. Szintén megéri a kommenteket átböngészni! Bár az álcázás sikerességét nagyban növeli, itt én most nem használtam álcafestéket, érdemes lesz figyelni arra is, menynire világít a "csupasz" bőr a terepen.

Az első képen szép kulturáltan ácsorgok egy teljesen hétköznapi pusztai növénytársulás közepibe'. Mindegyik összeállításhoz honvédségi bőr derékszíjat, 65M gyalogsági bakancsot, alias "surranót" vettem fel, valamint a nyakamba kanyarítottam az AMD-65-öt is, hogy ne legyen üres a kezem. A fejemre ezen a képen a 87M ejtőernyős barettsapka került.

 
Elsőre is látszik, hogy a kezeslábas összhatásában sötétebb mint a háttér növényzete, így sötétebb alapszínű terepen (sűrűbb erdőben, ősszel, lehullott levelek között) talán jobban érvényesül, de lássuk hogyan teljesít amikor már bújócskázunk benne!

Itt az árnyak között már inkább érvényesül a kezeslábas álcázó képessége, ráadásul a csuklyát felvéve az arcot is takarja és védi az ágaktól-tüskéktől. A következő képen látjuk, hogy mennyire:

Az arc előtt lévő álcaháló nem töri úgy az arc kontúrjait, ahogy azt mondjuk egy általam is ismert és használt KZS-1-es álcaruha teszi, de itt is áll amit az előzőekben megállapítottam: sötétben, álcafesték használata mellett a kezeslábas remekül megállhatja a helyét, azonban a képen bemutatott körülmények között nem olvad bele teljesen a környezetbe.

A következő darab az 51M felderítő kezeslábas "őszi", azaz "zárt terep" avagy "erdei" terepmintás darabja. Magához a mintához nagy reményeket fűztem, hiszen önmagában is látványos, jól használhatónak tűnő ruháról van szó. Az egyetlen problémám az anyag vékonyságával adódott: mivel a kezeslábast eredetileg a rendszeresített gyakorló egyenruha FÖLÖTT ildomos hordani (elnézést a képes beszédért) a bánatos lepkepuki is lukat üt az anyagon. Ezt erősíti az is, hogy az overált az 1950-es években gyártották, és azóta csak nyúzták-nyúzták. A képen 65M "bocskai" sapkával a fejemen mutatom be a darabot:

Mint látjuk a terpeszállás elengedhetetlen része a metódusnak! Ez az álcaminta valóban jobban érvényesül mint az előző, talán némileg világosabb alapszíne okán. A körvonalakat is jobban töri, mivel a vékony anyag könynedebb esése erre remekül alkalmas. No de lássuk, mit tud a ruha a kertek alatt!

Önismétlés a tudás anyja: a ruha úgy látszik határozottan ilyesféle környezetre lett kitalálva, a bokorba bújva is rejti a viselőjét.

 

Szerintem itt látszik igazán jól a ruha és az álcaminta rejtőképessége, remekül elmossa a felhasználó körvonalait, a minta pedig szinte egyezik a talaj színével. Egyetlen problémát itt a vékony anyag jelenti, amin gond nélkül átszúrnak a tüskék, levelek, ágak, úgyhogy aláöltözet nélkül nem ajánlom a kúszás-mászást benne.

A következő darab ebből a bejegyzésből már ismerős lesz sokatoknak, ott is szidtam mint a bokrot, de most élesben is bizonyítja, hogy tényleg nem valami sokoldalú álcaruha. Ő pedig a tölgylevélmintás álcázó kezeslábas, a fejemen a 87M rendőrségi barettsapka csücsül.

Maga a fénykép is igen pszichedelikus jellegű lett (köszönöm drága öcsém!) amit remekül fokoz az álcaruha, bár ez a darab egy világosabb alapszínű háttér előtt talán még álcázni is képes... erre talán ősszel térjünk vissza. A ruha anyaga egyébként már elég kopottas, és ugye ott a Komondor Terrorelhárító Szolgálat kékségesen szépséges karfelvarrója is.

Szegény ruhát már annyit szidtam itt is és a másik bejegyzésben is, hogy illik megemlítenem: mégis ez a darab az egyik legnagyobb kedvencem a gyűjteményben, mivel szavak nélkül is bemutatja a "fából vaskarika" elvét amely mellett kis hazánkban a fegyveres rendvédelmi és honvédelmi szervek munkatársai dolgoztak(nak...?). Emellett pedig látványos, mert hason csúszva is virít.

A ruha anyaga egyébként nem túl vékony, nem túl vastag, csak a csukló és a boka gumírozása eresztett a tartásából az évek során.

A következő, és összeállításomban utolsó darab a már szintén (nem is oly rég) itt bemutatott 51M "tavaszi" terepmintás, avagy "nyílt terep" álcaoverál. A fejemre ismét 65M bocskai sapka került. Ezt a ruhát is sokat, és igazságtalanul bántottam, így megkövetem azokat, akik szerint igenis jól álcáz. Nekik volt igazuk!

Bár a fénykép még mindig az első színes házilag gyártott amatőr fotók stílusát idézi, már itt is látszik, hogy nagyon jól beleillik a háttérbe, pedig esküszöm nem kerestem másikat!

Itt kezdődik az igazi bújócska. Az eddig használhatatlannak gondolt 51M "tavaszi" kezeslábasban egyszerűen eltűnök! Csak a kezem árulkodik róla, hogy erre járok.

Itt hason fekve még komolyabb a helyzet.Persze a fotózás közben a Nap is bukott lefelé, ahogy azt ilyenkor tenni szokta, de a minta itt mutatja meg mit is tud igazán. Számomra, aki teljesen szkeptikus voltam a terepminta használhatóságát illetően, ezek a képek nagy meglepetést okoztak. Ezért is jó kipróbálni minek mi az értelme a terepen, nagyon sokat lehet belőle tanulni!

Egy szösszenet az álcázáshoz: nagyon fontos elem a szabadon maradó bőrfelületek eltakarása álcafestékkel. Ezeknél a kezeslábasoknál hiába az arc elé ereszthető álcaháló, mégis érdemes lekenni az arcot, és a fület is, mivel a csuklya fülrésze szintén hálós kidolgozású, így alá lehet látni. A kezek szintén árulkodóak lehetnek, úgyhogy amennyi kilátszik az egyenruhából azt szintén el kell takarni, álcafestékkel, vagy lövészkesztyűvel.

Remélem azért élvezhetőre sikerült az összeállítás, a blog facebook-csoportjában ki is írok egy szavazást, hogy Ti is eldönthessétek melyik álcaruhában kúsznátok ha muszáj lenne!

A dzsungelrúzs legyen veletek!