A következő címkéjű bejegyzések mutatása: légoltalmi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: légoltalmi. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 5., szerda

Légoltalmi Liga fotósorozat

Általam előre nem látott okok miatt (a fenét nem láttam előre, hogy ide vezet a porckopás…) egészségügyi dögrováson vagyok itthon. Nyomom az ágyat, és ő is nyom engem… Ennek is megvan a maga bája, bár lassan kifogyok a megnézhető háborús filmekből (jelzésértékű, hogy ma már Kisváros-epizódokat fogyasztottam…) és a könyvespolcom minden lakóját kívülről ismerem lassan (a sarokban éldegélő pók viszont még mindig okoz meglepetést)… egy szó, mint száz, be vagyok zárva. 
Ma viszont bűnöztem egy kicsit…
 
Mint biztos emlékeztek rá, több ízben is (volt málnás, epres, csokis, meg vaníliás, a sztracsatellát meg nem tudom leírni nem szeretem) említettem szépen terebélyesedő, de nagyjából parlagon heverő II. világháborús Légoltalmi Liga-gyűjteményemet. Azért csak nagyjából kihasználatlan, mert az öncélú fotózáson kívül volt már rajtam legalább egy alkalommal kiállítóként is.
Na ez a mai, nem ilyen alkalom volt, ismét csak a magam örömére (és a kistestvéreim foglalkoztatására) ugrottam neki egy fotósorozatnak. No meg azért, mert a "kolompos marhákat", azaz a légoltalmi szolgálat méltatlanul elfelejtett hőseit alig egy maréknyi ember eleveníti fel, és sajnos ők is sokszor csak jobb híján, mintegy mellékesen, hiszen ez a brigád nem "elit", nem "Rambó", még csak fegyverük sincs, hovatovább nem is katonák. Mégis részesei és részei voltak a háborúnak, és számukra csak egy számított: az emberi élet, és a javak megóvása. Az ő szélmalomharcuk pedig ha irigylésre nem is, megemlékezésre mindenképp méltó.
A vérgőzös sminket a húgomnak, a képeken az utómunkát meg az öcsém szakmai útmutatásainak köszönhetitek.

Jöjjön tehát a Légoltalmi Liga (1937-1944) egészségügyi szolgálatos hordágyvivője. 100%-ig eredeti összeállításban. 

Ami a képeken lesz:
-Magyar 1935M Légó/B munkavédelmi sisak
-Olasz T-35 gázálarc tokkal, szűrővel
-M39 Krankenträger - német katonai hordágy
-Légoltalmi szolgálatos karszalag
-Egészségügyi szolgálat zománcjelvény
-Legénységi bőr derékszíj
-Légoltalmi igazolvány (képen nem látszik)
-Légoltalmi ABC (képen nem látszik)
-Velünk az Isten a légiveszélyben
-Óvóhely zománctábla
-Korabeli civil ruházat

Felkerül a karszalag


 "Velünk az Isten a légiveszélyben"


Kóbor cica, Tenki barátomnak ajánlom szeretettel!

 
 A megfáradt légós

 Menni kell tovább, gázálarcban is


"Madarak jönnek, madarak jönnek, halál-esőt permeteznek"

2013. július 6., szombat

UPDATE: Légoltalmi Liga gyűjtemény (1937-1944) - megköszönős poszt

Legutóbb írtam arról, sikerült szerezni elemlámpát a légoltalmi gyűjteményhez. Az Élet, azonban közbeszólt, az eladó nem találta a terméket, így megegyeztünk, elhoztam tőle mást, ugyanabban az árfekvésben, amit hamarost bemutatok. Itt is szeretném megköszönni neki az együttműködést. 
  
Ez a kis kitérő nem vette el a kedvemet, úgyhogy kicsit átalakítottam a légoltalmi gyűjteményt, egy hosszabb bőrkabát segítségével. Ráadásul találtam még pár eredeti fényképet az interneten, amiket itt közlök is, hátha valakinek segítséget nyújthatnak:

Légoltalmi szolgálatosok, leventék, és tűzoltók kutatnak a romok között Budapesten egy bombatámadás után. Jól látszik a vastag tűzoltó-öv, a vászon kezeslábas, a már bemutatott 35M "Légó-B" sisak, és a 35M "Légó-A" változat is:
Légvédelmi keresőreflektor:
Valamint légoltalmi irányítóközpont, ahonnan az országos riasztórendszert koordinálták:


Ezek a képek jó betekintést engednek a légoltalom összetett munkájába, és nem utolsó sorban korabeli forrásként nekem az első kép különösen sokat segített a felszerelés továbbgondolásában. No de lássuk a medvét:
Ez volt a medve, és most rátérnék abban, mi változott a gyűjtemény képében. Első sorban hosszabb bőrkabátot használok hozzá, mert a háromnegyedest túl rövidnek éreztem ehhez az összeállításhoz, már azt is tudom, hová tökéletes viszont.
Egy kedves jó barátomtól emellett kaptam egy roppant érdekes olvasmányt, aminek már a címe is sokat ígér: Mezőgazdasági Termények Gyujtóbombák, Gyujtóeszközök, és Gyujtogatás Elleni Védelme Érés Aratás és Cséplés Idején 1942-es budapesti kiadású füzetke, ami leírja, hogyan telepítsük szét a gyúlékony és háború idején létfontosságú terményt úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt okozza benne a fentről, vagy épp lentről érkező szabotázs, hogyan létesítsünk tűzfigyelő szolgálatot a szántóföldek mentén, és hogyan néz ki, miként oltható az angol gyújtóbomba és még sok más, akkor létfontosságú tipp. Mindezt csodálatosan érthető, már-már művészi ábrákkal teszi egyszerűbb lelkek számára is egyértelművé a füzet. A bonyolultabbaknak természetesen jut törvény- és rendeletgyűjtemény is a különféle idevágó paragrafusokkal egyetemben. A füzet megélt egyet s mást, ez látszik az állapotán is, de kellő óvatossággal olvasható. Innen is nagyon köszönöm Laci!!
A következő darabot jó ideig nézegettem, mielőtt megvettem volna. Úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem lesz rá szükségem, vagy ha igen, könnyen megoldható, egy másolattal. Azonban a kis szemét addig csücsült az aukciós oldalon, míg meg nem kérdeztem, olcsóbban eljönne-e a darab, és megneveztem egy nekem működő összeget. Szerencsém volt, mert az eladó jó ideje pakolhatta már, így beleegyezett. Neki ezt köszönöm! így egy kis alkudozás után került hozzám ez az ÓVÓHELY feliratú zománctábla, ami valaha, egy kevésbé jobb napokat látott légópince ajtaján, vagy bejárata fölött csügghetett szótlanul, mint szemölcs a fán. A zománctábla felülete enyhén domború, hossza 30 centi, szélessége 10 centiméter. A sárga háttér előtt élesen elütnek a nagy vörös betűk. Kifejezetten figyelemfelkeltő, és a hozzám hasonló lelkületű gyűjtőfélék, történelem iránt érdeklődők fantáziáját is biztosan azonnal megmozgatja. Emellett van neki két luka a csavarok okán.
Ő az a két újdonság, amik okán felújítottam a légós képet, talán kicsit közelebb jutva a valóságoshoz. Így néz ki egyben a már ismertetett összeállítás új arca egy életlen, későn készült fotón:


Ha tetszett, osszátok meg másokkal is! Ha nem, írjatok véleményt nyugodtan.

2013. június 15., szombat

UPDATE - Légoltalmi Liga gyűjtemény (1937-1944)

Hát így van ez barátim! 

Írok nektek a gyűjteményről, a felhalmozásról, a felesleg kiszórásáról, majd beleesek a csapdába, és VÁSÁROLOK. Őszintén... tegyétek a szívetekre a kezeteket, és valljátok meg: Ott tudtatok volna hagyni 2700 forintért egy közepes állapotú zseblámpát, amiből egy kis szeretettel talán a légoltalmi gyűjtemény működőképes és hasznos tagja válhat? Ugye, hogy én sem?!
Mentségetekre felhozható, hogy ÉN írtam a cikkeket, ÉN olvasgattam a légópincék legmélyének legsötétebb bugyrairól, és BENNEM fogalmazódott meg, hogy nincsen, elemlámpám. Így fogadjátok szeretettel és örömmel a család legújabb tagját, egyelőre még csak az eladó fotói alapján:






Szerintem háború utáni, ráadásul talán nem is működőképes darab, de remekül lóg majd a zsebemen ennyiért. Szerintetek?

WARdrobe-szekrény: A Légoltalmi Liga-gyűjtemény (1937-1944)

Gyűjteményem szettjeinek bemutatására készülve, debütáló posztként teljesen véletlenszerűen ez a szívemhez igen közel álló téma ugrott be. Egy budapesti nyári múzeumlátogatós napon ötlött fel bennem az igény arra, hogy összeállítsam ezt az igencsak mellőzött képet, hiszen (és erről a jelenségről egy másik alkalommal szeretnék bővebben vitatkozni) a hagyományőrzők túlnyomó többsége sokkal jobban szeret valamiféle elit egységet megjeleníteni, különleges felszerelésekkel, látványos egyenruhában, mint a "kolompos marhákat" azaz a légószolgálat tagjait. 

Arról, hogy pontosan mi is a Légoltalmi Liga feladatköre, hogyan alakult ki, és hogyan teljesített a II. világháborúban részletesebb cikket itt találhattok (és ez a szemérmetlen, ám teljesen anyagi érdek nélkül való önreklám helye) így csupán részleteket válogatnék majd belőle, jöjjenek a gyűjtemény képei, és a referenciafotók, melyek alapján megvalósult:



Első, és legfontosabb forrásom a Légoltalmi Liga által egymillió példányban kiadott "Légoltalmi ABC" című 1939-es opusz, mely a maga 64 oldalas terjedelmével észbontóan tanulságos olvasmány lehet egy esős péntek délutánon. Szerepel benne a légoltalmi szaknévsor mellett az ellenséges és saját repülőgépek felségjelzéseinek lajstroma (a kisantant-országok hiánytalanul megjelennek, és a békesség kedvéért Franciaország is belekerült, viszont sem Nagy-Britannia, sem az USA jelzéseit nem tartalmazza, ami már-már politikatörténeti jelentőséggel bír, és a történtek ismeretében a sors kifejezetten furcsa fintoraként is értelmezhető...) valamint a számomra és a gyűjtemény alakulása szempontjából is sokkal érdekesebb, a kiadvány 47. oldalán kezdődő, "A LAKÓHÁZ (HÁZCSOPORT) LÉGOLTALMI ŐRSÉGPARANCSNOK TEENDŐI" című fejezet, így, csupa nagybetűvel. Ebben a fejezetben megtudhatjuk, hogy mit is visel a légoltalmi szolgálatra beosztott egyén:

"Az őrség személyi felszerelése: 1-1 gázálarc, 1-1 vízhatlan munkaruha, 1-1 pár sárcipő (vagy vízhatlan talpú cipő) 2-2 gázsebcsomag, 2-2 sebkötözőcsomag, 1-1 villany kézi lámpa 1-1 karszalag - (szükségképpen ideiglenesen a gázálarc az orr és száj elé köthető nedves kendővel, a sisak s egyéb a fej megvédésére alkalmas eszközzel, a munkaruha pedig esőköpennyel, zárt vászonruhával vagy szerelőruhával pótolható.)"


Ebből máris tudtam, amit a fényképek is alátámasztottak, hogy a légoltalmi szolgálatot végző csapatok felszereltsége jelentősen eltér egymástól, így elég nagy szabadságot élvezek a gyűjtemény összeállításában, lásd ezeket a Filmhíradó-képkockákat a Légoltalmi Liga 1940 augusztusi díszszemléjéről:


 
Valamint ez a gázvédelmi gyakorlaton készült, "jóarcú" csoportkép:
Vagy ez, a Magyar Királyi Posta egyik alkalmazottját légoltalmi sisakban bemutató kép (hja kérem, a postaszolgálat nem állhat le holmi világháború okán!):

Esetleg személyes kedvencem, Istókovits Kálmán: Légóstűzoltó önarckép című festménye:

Ezzel a háttéranyaggal felvértezve már belevághattam a további pénzköltésbe, meghatározhattam a haladás irányát. Egyszerűen szólva megnézhettem, mit akarok bemutatni. Itt jön egy minden megjelenített gyűjteményem esetében nagyon fontos alapszabály számomra: Az érdeklődés felébredése után mindig első a kutatás, ezzel pénzt, időt, energiát spórolhatunk, ezt a saját bőrömön tanultam meg. 
Mivel a légoltalom szerveinek legfőbb feladata az élet, és a javak védelme légitámadások alatt, így egyértelműnek látszott, hogy a XXI. század materialista létfilozófiájával szembefordulva, én bizony egészségügyi szolgálatot teljesítő légóst mutatok be.

Egy szó mint száz, a gép forgott, de az alkotó még koránt sem pihenhetett meg, most jött a dolog ördöngösebb része, a gyűjtemény összeállítása. Ilyenkor sem árt, ha az embernek vannak hasonlóan megszállott, gyűjtő-hagyományőrző barátai, akik tippeket adhatnak egy-egy jó minőségű gyűjteményi darab beszerzéséhez. Ha ez sem megy, akkor marad az internetes aukciós oldalak (juszt sem reklámozom a legnagyobbat itthon, úgyis ismeritek...) böngészése, az idegtépő várakozás, vajh' felüllicitálnak-é az utolsó egy percben, majd a kudarc- avagy sikerélmény, ami csak akkor teljesedik ki, mikor az áhított tárgy már a kezedben van. Jelen gyűjteménynél a baráti segítség éppúgy fontos volt, mint a szerencse. 

A gyűjtemény első konkrét darabja talán a most következő gázálarc volt, amibe első látásra beleszerettem, már ha van szerelem ember és gázálarc, pontosabban gázálarctok között.



Ő volna talján barátaink T-35 típusjelzésű gázálarca, melyet 1936-ban gyártottak, a már ekkor is patinás múlttal rendelkező, 1872-ben alapított Pirelli & C Societá per azioni-nál, akik azóta profilt váltottak, és inkább gumiabroncsgyártással, környezetvédelmi technológiák és a környezeti kármentesítés propagálásával keresik kenyerüket... változnak az igények. 


Hogy hogyan került Magyarországra ebből a gázálarcból nem is kevés? Az 1938-as Győri Program hadsereg-fejlesztési tervének szellemében, és a szintén 1938-ban, augusztus 2-3-án tartott bledi konferencia okán, ahol a kisantant országai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia a bábáskodó Franciaországgal a háttérben) elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. Az olasz fél örömmel adott át sokféle haditechnikai anyagot (kisharckocsitól a biológiai fegyverekig bezárólag széles a paletta), ám mivel ekkorra a Magyar Királyi Honvédségnek már volt saját gázálarca, az olasz Pirelli-álarcok jobbára a Légoltalmi Ligánál kötöttek ki.
Maga az álarctest gumiból készült, kettes méretű, míg szíjazata okán keretálarcként viselhető. A gumi még most, 77 év után is rugalmas, nem törik, nem pereg. A szűrőbetétben aktív szén zizeg, "kibiztosítani" egy papírplomba leszakításával lehet(ne ha nem lennék sóher) valamint egy fémkupakot letekerve helyezhetjük az álarc alján található menetes foglalatba.

 
Érdekesebb maga a tok, ami az úgynevezett "Népgázálarc" magyar fejlesztésű könnyű, vászon gázmaszk tokjaként szolgált, de előző tulajdonosa, immár sárgára fakult LÉGÓ felirattal egyértelműsítette, hogy ez a készlet kiosztásra került. Ez a modell a Légoltalmi ABC gázálarc-katalógusában (mert ilyet is tettek bele!) minden bizonnyal a "Gumi munkagázálarc" címszó alatt megtalálható eszköz, melyet a Mercur Műszaki és Vegyipari Rt. forgalmazott. Itten látható a Népgázálarc roppant bájos plakátja, gyerekméretben is készült, és darabja csupán két fillérbe került. Összehasonlításként egy kiló kenyér 1938-ban 38 fillér volt. A helyzet könnyebb megértéséhez itt egy kép, egy gázálarc-alakú kenyérről:


A légoltalmi-gyűjtemény következő darabját egy 1937-es, kiadatlan irat, becses nevén "IGAZOLVÁNY légoltalmi szolgálatra kötelezett részére" jelenti. 



Ez az igazolvány egy egyszerű hivatalos irat volt, melybe bekerült viselőjének neve-vallása-születési éve-foglalkozása mellett légoltalmi segélyosztagának jellege, a jelentkezés helye, valamint mivel nem fényképes igazolvány, és chip-vonalkód sem tartozott hozzá, a birtokos részletes személyleírása (arc, szem, orr, száj, haj, bajusz/szakáll, testmagasság, valamint "különleges ismertető jegy" kategóriákban. Ezt az iratot Budapest Székesfőváros kerületi légoltalmi vezetői jegyezték ellen, általában egy jól kivehető pecsét, és egy felettébb olvashatatlan aláírás által, amit a tulajdonos a saját kivehetetlen szignójával szentesített. A belső lap másik oldalán az irat jellegét érintő mindennemű változás (lakcímváltozás, átkeresztelkedés, hajvágás-orrvesztés-borotválkozás) bejelentésére alkalmasnak vélt pici rubrikák találhatóak, a hátoldalon pedig egy roppant baráti négy pontból álló figyelmeztetés látható, amit érdemes páratlan irodalmisága okán itt idézni:
"A légoltalmi szolgálatos
        1. Ha kiképzésre, vagy gyakorlatra hívják be, azon lelkiismeretesen résztvenni köteles.
        2. Légvédelmi készültség idején a kijelölt helyét azonnal elfoglalni és kötelességét mindenkor pontosan teljesíteni tartozik.
        3. Állandó tartózkodási helyének megváltoztatását az illetékes kerületi légo. vezetőnél legkésőbb 24 órával a változás előtt bejelenteni köteles. Tartozik továbbá az új lakóhelyének megfelelő légvédelmi (légoltalmi) szervnél legkésőbben a beérkezés után 24 órával jelentkezni és új beosztását kérni. Ez esetben igazolványát hozza magával.
      4. Kötelességmulasztásával - elsősorban maga ellen vétkezik, de vét a törvény ellen is, amely mulasztását, amennyiben az súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, 2 hónapig, háború esetén pedig 6 hónapig terjedhető elzárással bünteti."
Az irat arról bővebb tájékoztatást nem ad, mi történik a gyakorlatok lelkiismeretlen résztvevőivel. 

A felszerelés következő darabját a légoltalmi szolgálat egyik legelengedhetetlenebb darabja, a sisak jelentette, amit egy kedves barátom testvérek között is igen korrekt áron bocsátott a rendelkezésemre, ez pedig az 1935 mintájú "Légó-B" fantázianevű sisak.



Ezt a sisakot a Légoltalmi ABC 35. oldalán található ábra "Újonnan rendszeresített légoltalmi acélsisakként" jellemzi, ami számomra azt valószínűsíti, hogy valamikor 1939 folyamán kerültek a légósok kezébe ilyen sisakok. Ez a darab a győri Magyar Waggon és Gépgyárban készült, méretét tekintve a legnagyobb sisakharanggal, 68-as méretben, ami az én általában 64-es méretű fejemre egészen addig tűnt csak nagynak, míg ki nem tapasztaltam a nagyon komoly, vastagon párnázott sisakbélést, amitől már csak egy picit lötyög a fejem tetejére helyezett sisak, az állszíj meghúzásával viszont már ez is abbamarad. Ha már szíjazat: a sisakot egy NÉGY ponton rögzített szíjrendszer teszi nagyon kényelmesen viselhetővé, a feladatok végrehajtása közben fellépő hatásokat bőr védőborítással bevont rugók csillapítják. 

 
A sisak színe "légókék", ebből is látszik, hogy elsődlegesen nem harcra tervezték, hanem a mentő (főleg tűzoltó) csapatok számára, viszont valami oknál fogva a sisakon "felejtették" a klasszikus 35M sisakokon is megtalálható málhafület, bármiféle számomra megfogható cél nélkül. 


A sisak, szíjazat mellett másik távolról feltűnő jellegzetessége az alumíniumból készült keret, vagy keresztborda, ami nagyon jól jön amikor az ember szűk, sötét folyosókon haladva minduntalan igyekszik beverni a fejét (...én legalábbis... izé... úgy hallottam...) és el sem tudom képzelni mennyire fontos lehet mikor az összedőlés-egyben maradás között vacilláló bombasérült épületekben kell dolgozni. Természetesen ma már vannak ennél jóval kifinomultabb és megbízhatóbb biztonsági- és tűzoltósisakok, így mindenkit nyomatékosan megkérek NE a nagypapa "légóbé" tűzoltósisakjában próbáljon lebombázott házakban, vagy bármiféle omladozó épületben/cseppkőbarlangban túlélni, mert a gyártó jogutódja visszamenőleg nem vállal semmilyen felelősséget az így bekövetkező balesetekért. A sisakból létezik egy "mezei" változat is, amit nagyon fantáziadúsan "1935 mintájú Légó-A sisak" néven ismer a gyűjtővilág magyarabbik szelete, és sem párnázott bélése, sem négypontos szíjazata, de még csak kerete/keresztbordái sincsenek, ezt (papíron) a tűzoltással nem összefüggő feladatot végző légoltalmi szolgálatot teljesítő egyének, tehát légórendőrök, figyelőszolgálatosok, műszaki munkaszolgálatosok, gázrendészek és egészségügyi szolgálatot ellátók kapták. 
"Hohó!" - ismétli itt a szemfüles Olvasó Sir Winston Leonard Spencer Churchill méltatlanul elfeledett fiatalkori elszólását, mikor rányitott kies blenheim-i kastélyukban az éppen fürdőző szobalányra - "Nem arról volt szó, hogy a bloggerünk egészségügyi szolgálatos légoltalmistát mutat itt nekünk? Micsoda kókánymunka ez!" 
Ámde a Kedves Olvasó ha így is tesz, csalódást kell okozzak neki: a már sokszor említett Légoltalmi ABC sehol nem írja, hogy kinek melyik sisakot kell megvennie saját pénzen a Magyar Királyi Állambácsitól, így érdekes kavarodásokat tudott okozni az egyéni ízlés (őszintén megmondva nagyobb biztonságban érzem a fejem kétes értékű tartalmát ha egy jól párnázott, merevítőkkel megtámogatott védősisakba dugom, mintha annak lebutított, ám kétségkívül könnyebb testvérével próbálkozok) és az elérhető raktárkészlet találkozása. Ez pedig itt a blenheim-i kastély:



A következő darab igazán érdekes kortörténeti csemege, nem is a Légoltalmi Liga kiadása, de a kor átlagpolgárának számára mindenképp fontos, és a lövészárkokban megbúvó ateisták bősz rohamát kiváltó kiadvány, a "VELEM AZ ISTEN A LÉGIVESZÉLYBEN" című légóimakönyv. 



Az elsőre ártalmatlannak tűnő papírkötéses zsebfüzet második pillantásra sem fog bántani senkit. Legelső oldalán egyszerű tanácsokat találunk légiveszély esetére, olyanokat, melyek bár kimaradtak a Szentírásból, a totális háború legsötétebb óráiban létfontosságúak lehetnek.
A praktikus bevezetés után válogatott prédikációt olvashatnak a hívek a higiénia fontosságától a lélek hallhatatlanságáig pontosan úgy, mintha az ország minden pincéjére jutna egy-egy szószék. A füzet nem csak hasznos, de olvasmányos is, bibliai idézetek mellett magyar költők verseinek részleteit is tartalmazza, így a megrendülő hit visszaállítása mellett ténylegesen átsegíti a pincékben órákon át tehetetlenül várakozókat a légitámadások időtartamán. A füzetet 1943-ban adták ki, talán véletlen is lehet, de terjedelme pont 33 oldal.

Mindezek után nem maradt más, mint a légoltalmi szolgálatot teljesítő személyek jogállását-beosztását jól láthatóan jelölő felszerelési darabok bemutatása, így következik a légoltalmi egészségügyi szolgálat kitűzője:



Ez, a roppant egyszerű kialakítású, körülbelül 4 cm átmérőjű lemezjelvény, az egészségügyi mentőosztagok tagjainak központilag kiadott ismertető jele volt, fehér alapon egyenlő szárú vörös kereszttel. Hasonló méretben és kialakítással készült számos más a beosztást jelölő kitűző is, ezeken csak a rövidítés változott, eszerint (forrás):

Pk.= parancsnok
Pk.H.= parancsnokhelyettes
S.szolg.= segédszolgálat
Fi.= figyelőszolgálat
Ri.= riasztószolgálat
Elsöt.= elsötétítő szolgálat
Mü.= helyreállító szakszolgálat ill. légo. munkásosztagok (műszaki)
Rd.= rendőrségi szolgálat (segédrendőr)
G.= gázvédelmi szolgálat
Tüo.= tűzoltó szolgálat


Viselésére eddig nem találtam egységes megoldást, sokan a karszalagon (lásd: mindjárt), sokan a ruha mellrészén, megint mások a ruha karján hordták, a lényeg a láthatóság volt. Karszalagon engem kifejezetten zavar, mert amellett, hogy lehúzza a szalagot, útban is van, beleakad mindenfélébe, ugyanez igaz a karon való viselésre, így én teljesen szubjektíve, egyéni döntés alapján a kabátom mellzsebén hordom. A tízforintos nagyságú tízforintos a méret szemléltetését hivatott ellátni, nem darabár!



Most következik egy másik kitűző, melyet sok Légoltalmi Liga-tag sokféleképpen viselt, ez pedig a Légoltalmi Liga kisméretű zománcozott kitűzője.



A darab átmérője 1.5cm x 2.5cm, ez a legkisebb kitűző ebből a fajtából, házon belül csak LL Junior néven fut. Anyaga réz, melyre zománcolással vitték fel a mintát. A fehér háttér előtt álló két vörös L betű a Légoltalmi Liga rövidítése, míg a hármashalom egyértelműen a koronás címerből vett motívum, a jelvény megalkotói nem sokat tanakodhattak a heraldikai részleteken, leginkább a nemzeti hovatartozást jelöli. Viselték gallérhajtókán, és sapkajelvényként is, amikor épp nem sisakban végeztek feladatot.

A sorrendünkben és beszerzést tekintve is legutolsó darab a jellegzetes légoltalmi karszalag, amely változatos formákban érkezett, ennek oka egyszerűen az, hogy nem határozta meg senki, milyennek is kell lennie egy ilyen karszalagnak azon kívül, hogy tartalmaznia kell a LÉGO. feliratot.



A karszalag kialakításában sok hasonlóságot mutat a munkaszolgálatra behívottak korai, nemzetiszínű karszalagjaival azzal a kivétellel, hogy ezen a Légo. (légoltalom) felirat szerepelt, valamint a légoltalmi szerv pecsétje, ami ezen a példányon sajnos már olvashatatlan, mérete patentokkal állítható. 
Itt látható pár általam megfigyelt, az interneten keringő légoltalmi karszalag-változat, melyekből sajnos saját példánnyal nem rendelkezem:






Valamint kétféle korai nemzetiszínű munkaszolgálatos karszalag (1940-től 1941-ig használt):


Végül az egész Légoltalmi Liga-kép egyben, korabeli bőrkabáttal (korlátozott tűz- és gázállósága, valamint tartóssága miatt a Légoltalmi ABC szellemében eszközölt "ideiglenes" megoldásként), vészjelző síppal, a zsebben pedig zsebkendővel felszerelkezve várva a légitámadások orvosi segítséget kereső sérültjeit:


Észrevételeiteket várom szeretettel lentebb!