Légoltalmi Liga fotósorozat

Általam előre nem látott okok miatt (a fenét nem láttam előre, hogy ide vezet a porckopás…) egészségügyi dögrováson vagyok itthon. Nyomom az ágyat, és ő is nyom engem… Ennek is megvan a maga bája, bár lassan kifogyok a megnézhető háborús filmekből (jelzésértékű, hogy ma már Kisváros-epizódokat fogyasztottam…) és a könyvespolcom minden lakóját kívülről ismerem lassan (a sarokban éldegélő pók viszont még mindig okoz meglepetést)… egy szó, mint száz, be vagyok zárva. 
Ma viszont bűnöztem egy kicsit…
 

Mint biztos emlékeztek rá, több ízben is (volt málnás, epres, csokis, meg vaníliás, a sztracsatellát meg nem tudom leírni nem szeretem) említettem szépen terebélyesedő, de nagyjából parlagon heverő II. világháborús Légoltalmi Liga-gyűjteményemet. Azért csak nagyjából kihasználatlan, mert az öncélú fotózáson kívül volt már rajtam legalább egy alkalommal kiállítóként is.
Na ez a mai, nem ilyen alkalom volt, ismét csak a magam örömére (és a kistestvéreim foglalkoztatására) ugrottam neki egy fotósorozatnak. No meg azért, mert a "kolompos marhákat", azaz a légoltalmi szolgálat méltatlanul elfelejtett hőseit alig egy maréknyi ember eleveníti fel, és sajnos ők is sokszor csak jobb híján, mintegy mellékesen, hiszen ez a brigád nem "elit", nem "Rambó", még csak fegyverük sincs, hovatovább nem is katonák. Mégis részesei és részei voltak a háborúnak, és számukra csak egy számított: az emberi élet, és a javak megóvása. Az ő szélmalomharcuk pedig ha irigylésre nem is, megemlékezésre mindenképp méltó.
A vérgőzös sminket a húgomnak, a képeken az utómunkát meg az öcsém szakmai útmutatásainak köszönhetitek.

Jöjjön tehát a Légoltalmi Liga (1937-1944) egészségügyi szolgálatos hordágyvivője. 100%-ig eredeti összeállításban. 

Ami a képeken lesz:

-Magyar 1935M Légó/B munkavédelmi sisak
-Olasz T-35 gázálarc tokkal, szűrővel
-M39 Krankenträger - német katonai hordágy
-Légoltalmi szolgálatos karszalag
-Egészségügyi szolgálat zománcjelvény
-Legénységi bőr derékszíj
-Légoltalmi igazolvány (képen nem látszik)
-Légoltalmi ABC (képen nem látszik)
-Velünk az Isten a légiveszélyben
-Óvóhely zománctábla
-Korabeli civil ruházat

Felkerül a karszalag

 "Velünk az Isten a légiveszélyben"

 

Kóbor cica, Tenki barátomnak ajánlom szeretettel!

 

 A megfáradt légós

 Menni kell tovább, gázálarcban is

"Madarak jönnek, madarak jönnek, halál-esőt permeteznek"

UPDATE: Légoltalmi Liga gyűjtemény (1937-1944) - megköszönős poszt

Legutóbb írtam arról, sikerült szerezni elemlámpát a légoltalmi gyűjteményhez. Az Élet, azonban közbeszólt, az eladó nem találta a terméket, így megegyeztünk, elhoztam tőle mást, ugyanabban az árfekvésben, amit hamarost bemutatok. Itt is szeretném megköszönni neki az együttműködést. 

  

Ez a kis kitérő nem vette el a kedvemet, úgyhogy kicsit átalakítottam a légoltalmi gyűjteményt, egy hosszabb bőrkabát segítségével. Ráadásul találtam még pár eredeti fényképet az interneten, amiket itt közlök is, hátha valakinek segítséget nyújthatnak:

Légoltalmi szolgálatosok, leventék, és tűzoltók kutatnak a romok között Budapesten egy bombatámadás után. Jól látszik a vastag tűzoltó-öv, a vászon kezeslábas, a már bemutatott 35M "Légó-B" sisak, és a 35M "Légó-A" változat is:

Légvédelmi keresőreflektor:

Valamint légoltalmi irányítóközpont, ahonnan az országos riasztórendszert koordinálták:

Ezek a képek jó betekintést engednek a légoltalom összetett munkájába, és nem utolsó sorban korabeli forrásként nekem az első kép különösen sokat segített a felszerelés továbbgondolásában. No de lássuk a medvét:

Ez volt a medve, és most rátérnék abban, mi változott a gyűjtemény képében. Első sorban hosszabb bőrkabátot használok hozzá, mert a háromnegyedest túl rövidnek éreztem ehhez az összeállításhoz, már azt is tudom, hová tökéletes viszont.
Egy kedves jó barátomtól emellett kaptam egy roppant érdekes olvasmányt, aminek már a címe is sokat ígér: Mezőgazdasági Termények Gyujtóbombák, Gyujtóeszközök, és Gyujtogatás Elleni Védelme Érés Aratás és Cséplés Idején 1942-es budapesti kiadású füzetke, ami leírja, hogyan telepítsük szét a gyúlékony és háború idején létfontosságú terményt úgy, hogy a lehető legkevesebb kárt okozza benne a fentről, vagy épp lentről érkező szabotázs, hogyan létesítsünk tűzfigyelő szolgálatot a szántóföldek mentén, és hogyan néz ki, miként oltható az angol gyújtóbomba és még sok más, akkor létfontosságú tipp. Mindezt csodálatosan érthető, már-már művészi ábrákkal teszi egyszerűbb lelkek számára is egyértelművé a füzet. A bonyolultabbaknak természetesen jut törvény- és rendeletgyűjtemény is a különféle idevágó paragrafusokkal egyetemben. A füzet megélt egyet s mást, ez látszik az állapotán is, de kellő óvatossággal olvasható. Innen is nagyon köszönöm Laci!!

A következő darabot jó ideig nézegettem, mielőtt megvettem volna. Úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem lesz rá szükségem, vagy ha igen, könnyen megoldható, egy másolattal. Azonban a kis szemét addig csücsült az aukciós oldalon, míg meg nem kérdeztem, olcsóbban eljönne-e a darab, és megneveztem egy nekem működő összeget. Szerencsém volt, mert az eladó jó ideje pakolhatta már, így beleegyezett. Neki ezt köszönöm! így egy kis alkudozás után került hozzám ez az ÓVÓHELY feliratú zománctábla, ami valaha, egy kevésbé jobb napokat látott légópince ajtaján, vagy bejárata fölött csügghetett szótlanul, mint szemölcs a fán. A zománctábla felülete enyhén domború, hossza 30 centi, szélessége 10 centiméter. A sárga háttér előtt élesen elütnek a nagy vörös betűk. Kifejezetten figyelemfelkeltő, és a hozzám hasonló lelkületű gyűjtőfélék, történelem iránt érdeklődők fantáziáját is biztosan azonnal megmozgatja. Emellett van neki két luka a csavarok okán.

Ő az a két újdonság, amik okán felújítottam a légós képet, talán kicsit közelebb jutva a valóságoshoz. Így néz ki egyben a már ismertetett összeállítás új arca egy életlen, későn készült fotón:

Ha tetszett, osszátok meg másokkal is! Ha nem, írjatok véleményt nyugodtan.

A hagyományőrzők típusai

Lelkierőt gyűjtöttem az egyik legnehezebb téma feldolgozásához. Az ember mindig nehezen néz őszintén tükörbe főleg akkor, ha másokról is véleményt alkot. Elkerülhetetlenek a viták, súrlódások, egyet-nem-értések, főleg ilyen esetben. Kényes az egyensúly, és nehéz meghatározni, kik is tartoznak a hagyományőrzők mely csoportjába, és van-e értelme egyáltalán ilyen megkülönböztetésnek egy olyan szabadidős tevékenységben-életformában, ahol az ember végül is a saját idejével-pénzével dolgozik. 
Szerencsére nem én találom fel a spanyolviaszt, valaki(k) már kategorizálták előttem a hagyományőrzőket, így nézzük, mik is a "törzsfejlődés" szakaszai egy katonai hagyományőrzőnél:

A Gagyizó (Farb)
Mint minden jó, ez a besorolás is az Egyesült Államokból ered, a feloldása pedig az idők homályába vész, de akad pár elmélet a megfejtésre.
Betűszó nr. 1: „Fast And Researchles Buying” azaz értelmi fordításban „Garantáltan Alaptalan GYors Invesztálás”. Oka a már említett eszeveszett felhalmozási vágy, tanulás és válogatás nélkül.
Betűszó nr. 2: „Far Be it from me to criticise” vagyis „Távol álljon tőlem, hogy kritizáljam…” ez az a mondat, amit az igényes, és vitázni vágyó kénytelen hagyományőrző egy átlagos rendezvényen ezermilliószor elkezd, majd egy hangsúlyos „DE”-vel folytat. Aztán felad.
Betűszó nr. 3: Farbe (német: szín): A hagyományőrzők ezen szegmensét máig arról lehet megismerni, hogy színpompásak, feltűnően csillognak-villognak, és hozzáértő szem számára kirívóan kellemetlen, már-már giccses látványt jelentenek.
Hogy őszinte legyek, a legtöbbünk itt kezdi, hacsak nem kerül elsőre olyan csapatba, vagy olyan tapasztaltabb hagyományőrzők keze közé, akik segítenek. Minden hagyományőrzőnek megvan a maga „első rendezvénye”, ahol tuti, hogy megkapja ezt a címkét. Van, aki utána sem tudja/akarja leszedni magáról és itt a baj. Miért is baj ez?
Gagyizó minden olyan figura, akinek a felszerelése, megjelenítése, vagy a viselkedése méltatlan ahhoz, amit képvisel és akarva, akaratlanul lejáratja a hagyományőrzést. Ékes magyar fordításban most tört be a halpiacra egy új szó, és ez a „Gagyományőrző”. Nem tudom jogdíjas-e, de ha igen, innen üzenem, hogy leisszuk.

A fő motívum (szerintem) ennél a brigádnál a hajthatatlanság és a nemtörődömség. Nagyon sokszor hiába jelzed akár ezerszer, hogy egyszerűen nem hiteles, amit alkotnak, és hiába mondanád, hogy van gyógymód, semmi pénzért nem válnának meg a szép műszóval csak anakronisztikusnak nevezhető kellékeiktől. Ennek pedig csak egy oka lehet: jól érzik magukat így, nem akarnak változtatni.

Természetesen vannak, akik látva, hogy lehet másképp is csinálni, és az nem feltétlenül drágább, kimásznak a gödörből. Ők azok, akik rosszkor voltak rossz helyen. Ha ez egy egész csapatot jelent, az még jobb. Az igényesség nem egyenlő a gazdagsággal, mert az ember mennyiségre kicsiny, de minőségileg támadhatatlan gyűjteménnyel is lehet elismert hagyományőrző. 
A minőség pedig nem egyenlő a magas árral. Például az "eredetivel megegyező anyagból eredeti eljárás alapján" készült repro felszerelési tárgyak nagy része, ugyanúgy pakisztáni, vagy kínai eredetű, csak van rajtuk egy címke, amitől az ember rögtön azt gondolja, hogy többet ér az adott termék. Pedig ez csak reklám, láttam szétesni "eredetivel egyező anyagú" felszerelést ott, ahol az olcsóbban vásárolt, "gagyi" darab még vígan muzsikált. Így számomra nem "gagyizó" az, aki az olcsóbb replikát veszi meg addig, míg az az olcsóbb másolat külső jegyeiben és minőségében, használhatóságában hozza azt, amit egy drágább másolat. Teljesen mindegy, hogy az amerikai M36-os hevederemet a Mil-Tec Sturm, vagy az At The Front gyártotta, attól még mindkettő M36-os heveder lesz.

Hogy mégis akkor miben károsak a "gagyizók"? Történelmet hamisítanak. Hozzáállásukkal, hiszen sokuknak ez a hobbi annyit tesz, hogy "villantsuk meg a cuccainkat hadd ámuljon a nép", (hiszen ehhez nem kell háttérmunka, dobozban készen kapható), és külső jegyeikben is, hiszen a kedvesdrágalátogató azt gondolhatja, tényleg így néztek ki a középkori lovagok:

 

 Avagy ez lenne a II. világháború előtti amerikai lovaskatona "abrakja":

editor's note: Én megértek mindent, ez egy drága hobbi. Én sem a saját hátsómból húztam ki a gyűjteményemet, de még csak nem is máséból. Viszont a legdrágább megoldás (megint csak szerintem) arra pénzt kiadni, ami aztán nem lesz jó. Nagyon nem. Ezért tartom fontosnak (és itt egy kis kitérő jön) egy új gyűjtemény összeállításakor a következő lépéseket:

1: Do your Homework! Ez nem azért van angolul, mert valami külföldi honlapról szedem az okosságot, hanem mert nem csak itthon kell körülnézni, számítanak a külföldi források is, főleg ma, amikor két kattintásnyira vagy mindentől. Mikor eldőlt belül, hogy nekilátsz egy történelmi korszak reprodukálásának (legalábbis megpróbálkozol vele), vedd elő a törikönyvet. Lehet középiskolai, vagy akár netes forrás is, de olvass utána a konfliktusnak, korszaknak. Mintha sosem hallottál volna róla előtte. Aztán áss mélyebbre. A már bemutatott Légoltalmi Liga-gyűjtemény lesz az állatorvosi ló, rajta mutatom be, mit hogyan csináltam:
A kedvemet egy itt meg nem nevezett budapesti muzeális kiállítóhely földalatti kazamatái hozták meg a kép összeállításához. Ez a motiváció, e nélkül ne is álljatok neki, nem fogjátok élvezni, és nem lendít semmi tovább a holtpontokon. 
Amint hazaértem, felcsaptam a könyveimet. Elsőként E. Davidson és D. Manning A II. világháború krónikája c. munkájához fordultam, ami az említett konfliktust napra pontosan szócikk-szerűen bemutatja. Emellett M. Szabó Miklós A Magyar Királyi Honvéd Légierő a Második Világháborúban című művét is lekaptam a polcról, és ott volt az 1939-ben a Légoltalmi Liga által kiadott Légoltalmi ABC is. Ezekből láttam mikorra tehetőek a nagy angolszász bombázások az ország felett nagyjából, és mi az amit ekkor hordhatott egy légós. 
Ezzel párhuzamosan kutatni kezdtem a felszerelések után. Ehhez a legjobb mindig eredeti forrást (naplót, katonai szabályzatot, fényképet, korabeli festményt, kódexábrázolást stb.) használni, és folyamatosan kételkedni, összehasonlítani. Én a fényképek mellett a Légoltalmi ABC-t használtam forrásként, és mivel a civilektől a légoltalmistákat sokszor csak a sisak és a karszalag különböztette meg, megnézegettem a korabeli civil fényképeket is, köztük a saját családi albumunkban lévőket is. A pancsolós-pöcsös-gumikacsásokat is.

Ha már viselet és háború: előttünk akárhányszáz évvel ezelőtt is csak emberek éltek, akik a lehetőségeikhez mérten választották meg a viseletüket, és ez akkor sem tűnt el, amikor a katonákat (és sokszor a civileket) egyenruhába bújtatták. Ezzel senkit nem arra bíztatok, hogy azonnal aggasson magára mindenfélét! Nagyon fontos, hogy térben és időben legyen hozzáférése az adott darabhoz, és meg tudja indokolni (nem kifogást keresni, indokolni), fényképekkel alátámasztani, miért azt hordja! Ezeket szem előtt tartva nem lehet gond és sok kötözködést gyorsan le lehet szerelni ha ismerd a korszakodat, és a felszerelésedet.

2. Gyűjtés: Ez a nagy pénzkidobálás szakasza: ahhoz, hogy minimális legyen a hibázás lehetősége, érdemes felvenni a kapcsolatot más, a területen már régebb óta mozgó hagyományőrzőkkel, akik tanácsokat tudnak adni, melyik beszállító, cég, mesterember készíti a legjobb másolatot a keresett darabból. Ha valakinek van szíve, vagy lehetősége eredeti darabokat nyúzni, akkor azzal nem lőhet mellé egyáltalán, csak vállalnia kell azt a kockázatot, hogy a viselés közben a darabok nem kifejezetten múzeumi körülményeknek lesznek kitéve. Ezt úgy mondom, hogy több majdnem teljesen eredeti gyűjteményem is van, amiket hordok is, bár nem feltétlenül kéne már…
Ha megkaptuk a tanácsokat, gyűjtsünk. Nem szabad fejjel a falnak menni, csak nyugodt körültekintéssel. 

Én mindig nagyon alaposan próbálom behatárolni azt az időintervallumot, amire felépítem a gyűjteményt. A légoltalmi gyűjtemény esetében ez leginkább az 1944-es hadiév nyarát, az angol-amerikai bombázások (korabeli nevükön „terrorbombázások” avagy „terrortámadások”) csúcspontját jelenti időben, míg térben Budapest székesfőváros I. kerületét. Ez persze egyéni ízlés dolga, de a példának okáért sokat számíthat az, hogy egy 1939-ben Lengyelországban szolgáló, vagy 1945-ben Berlinben harcoló német katonát mutatunk-é be. Vannak olyan hagyományőrzők, akik konkrétan egy-egy embert modelleznek le, és az ő viseletét, vagy épp viselkedését is beleviszik a megjelenítésbe. Róluk később.

3. Upgrade, upgrade, upgrade! Ne engedjük el a témát! Ha összeállt a kép, akkor is tartsuk az ujjunkat a kutatások verőerén. Hátha előjön némi új képanyag, sosem látott filmhíradó, feltáratlan lelet, ami alapján új lendületet kaphat a gyűjtemény, és tovább színesedhet… vagy épp fakulhat, mert kiderül, amit eddig igaznak hittünk, az valójában történelmi tévedés. Benne van a pakliban.

 
4. Emellett én mindig igyekszem az eddig kizárólag XX. századi katonai témájú (tehát uniformizált) gyűjteményeimet és képeimet egy kis személyes adalékkal perszonalizálni. Ez már a sokadik műszó, egyszer majd kigyűjtöm mindet. Ide tartozik mindaz, ami nem szabályos, de a katona a saját kényelme érdekében, vagy ízlése mentén beszerzi/átalakítja a felszerelésén.Benne van ebben a napló, a szótár, a fogkefe, a kedves/barátnő fotója, a zsákmányanyag, improvizált egyenruha-elemek, minden, amit nem a hadseregtől kap a katona, hanem civilből hoz, vagy a fronton felszed. Ezért fontos térben és időben észnél lenni, és tudni mi is az ami még belefér egy ilyen képbe (meglepően sok minden, ha ismered a korlátaidat).

Itt egy fotó az 1944-1945-ös ardenneki csatában egy katonáról. A sisakhuzata annyira eszelősen jó, és a fejszerkezete annyira hasonlít rám (egyesek szerint), hogy hülye leszek nem megcsinálni ezt az összeállítást (William Furia őrmester, 1944. telén valahol Belgiumban):

No de vissza is a lényeghez, a hagyományőrzők fajtáihoz. A következő típus elméletben a legszélesebb réteget adná, de szerintem legjobb esetben is holtversenyben állnak az előbb taglaltakkal, viszont hozzáállásukat fényévek választják el tőlük:


Mainstream avagy a középkemény-mag:

Ők azok, akik igyekeznek jól csinálni, ki is tesznek magukért, viszont nem mennek bele olyan "végleges" átalakításba, amit nem lehet a hétvégi rendezvény után levenni és elrakni, és nagyban befolyásolhatja az életüket. Ilyen például egy korhű hajviselet (egyes korszakokban bizony előfordultak döbbenetes frizurák) viselése:

Esetleg nem megfelelő arcszőrzet (a legtöbb hadsereg legtöbb fegyverneménél nem volt ildomos szakállat növeszteni, a bajusz is erősen opcionális, ha nagyon pontosak akartok lenni, mindig nézzetek utána gondosan, mi az a szőrzet ami belefér. A hölgyek is...).
Netán olyan testékszer, tetoválás. ami akkoriban még nem nagyon létezett, vagy nem volt elterjedt. Ezeket a legtöbben leragasztják/kiveszik/eltakarják.
Vagy akár lehet ez egy korhű szemüveg nem-viselése. Ez persze nem von le sokat egy igényes összeállítás képéből, számomra például mégis fontos. Sőt, hogy őszinte legyek, nekem a "100%-os" történelmi átéléshez kell a korhű alsónemű is. Ezzel persze magamnak nehezítem meg az életet kizárólag. Azért, hogy ne csak mások kapják az ívet képileg, itt egy nem-oly-régi fotó rólam, ahol éppen nem odaillő a szemüvegem (máris magyarázkodhatok, hiába 100% eredeti a rajtam lévő "eszközpark": az általam felvett '90-es évek-béli magyar mélységi felderítő-gyűjteményhez NEM LÉTEZIK korhű szemüveg, mivel az említett orvosi segédeszköz viselése kizáró okként szerepel. Kontaktlencsét nem vettem, ez az első olyan gyűjteményem, ahol a szemüveg anakronisztikus. Lesz szemműtét, aztán meglátjuk látunk-e)

Nagyon nehéz beskatulyázni ki is a "mainstream", mert végső soron külsőleg jól néz ki, egyben van a cucca, de mégis valami nem kóser. Ez nem hiba, ezzel még nem lehet félrevezetni senkit, mert senki sem várhatja el, hogy mindenki aki belevág, a teljes életét alárendelje a hagyományőrzésnek (bár láttam olyan mozgássérült srácot, aki például a lehetőségeit alkalmazta a gyűjteményére és csodálatosan látványos amerikai polgárháborús hadirokkant-képet állított össze), és emiatt ne csináltasson tetoválást, piercinget, vagy ne hordjon szemüveget. Minden ilyen helyzetre megoldást lehet találni, legrosszabb esetben el lehet (és kell!) magyarázni, mi az ami nem hiteles... alakult már ki ebből nagyon jó tetoválás-történeti beszélgetés a közönséggel...
Egy szó, mint száz, a mainstream-hagyományőrzők "kasztja" értékes része a hagyományőrző társadalomnak, ők az a középréteg, akik nem túl őrültek, és nem túl lusták ahhoz, hogy hitelesen jelenjenek meg, és a legtöbb esetben előbb lesz egy gagyizóból mainstream-hagyományőrző, mint fordítva, tehát egyfajta igény kialakulásával jár együtt a dolog, ami már önmagában nagyon nagyra becsülendő.
Végül, de nem utolsó sorban itt vannak azok, akik ezzel kelnek, ezzel fekszenek. Ők azok az őrültek, akiknek az egész életük a történelemről szól, és gyakran a hivatásuknak is ezt választják, bár nem feltétlenül:

Progresszív hagyományőrzők:

Ők egyáltalán nem "normálisak", majdnem azt mondanám, hogy a gagyizók (avagy gagyományőrzők) tökéletes ellentétei. egy progresszív hagyományőrző számára a korhű egyenruha mellett elvárás szintű a korhű alsóruházat, korhű szemüveg, korhű hajviselet, sőt a korhű nyelvezet is. Én magam is úgy gondolom, hogy az élmény csak így lesz teljes, ha és amennyiben a lehetőségeinkhez mérten tökéletesen felépítjük a korszak képét, és mi is "benne élünk", így van pofám ide sorolni magam, ami rengeteeeeg áldozattal jár, és nem midnig sikerül. 
Ide kívánkozik annak a hagyományőrzőnek a története, aki barátságot kötött egy általa mélyen tisztelt veteránnal, és hihetetlen mennyiségű háttérmunkával a rendezvények idejére felvette a szokásait, legyen szó egyéni öltözködési jellegzetességekről, vagy szófordulatokról, vagy bármilyen apróságról. Ezt a szóban forgó veterán az őszinte barátságával és tiszteletével hálálta meg, hiszen az említett hagyományőrző ezzel egy igen személyes módját találta meg a megemlékezésnek, és az emlékeztetésnek. Jobb oldalon a veterán, bal oldalt pedig a hagyományőrző látható.

Ez egy nagyon nagy odafigyelést és aprólékosságot követelő szint, ahol az ember könnyen csúszik át a sznobizmusba, amikor már mindenki mást gagyinak tart maga körül. Én (bár igyekszem a lehető legaprólékosabban bemutatni egy-egy korszakot a lehetőségeim mentén) a magam gyűjteményében tartok olyan összeállításokat, melyek még csupán "mainstream"-szintűek, kívülről tehát tök jól néznek ki, de én tudom róluk, hogy a zokni még nem eredeti, és vannak amiket kifejezetten progresszív szinten űztem évek hosszú munkája után. Ez is ilyen a hajviselettől  a szemüvegig:

 

Most, hogy többféle gyűjteményem is alakul, nem egyszerű ugyanazt a szintet tartani, amit egy gyűjtemény esetében tudtam. Ám a több gyűjtemény, többféle lehetőséget is jelent, amiket szeretnék a lehető legalaposabban kiaknázni, ennek pedig egyedüli módja az, ha mindenbe csak a lehető legaprólékosabb szinten, progresszív szemlélettel vágok bele. 

Ezzel együtt nem tisztem megmondani ki mit és hogyan csináljon, főleg nem egy olyan területen, ami mindenki számára csak anyagi befektetéssel és szabadidős áldozatvállalással működik.Csupán szerettem volna bemutatni a hagyományőrzés három egymástól eltérő szintjét, amik egyetlen kivétellel nem minősítenek semmit és senkit. Az az egy kivétel viszont nagyon komolyan kerülendő szint. Szerintem.

Ha tetszett, vagy csak vitatkoznátok, ne fogjátok vissza magatokat! Megosztani ér!

UPDATE - Légoltalmi Liga gyűjtemény (1937-1944)

Hát így van ez barátim! 

Írok nektek a gyűjteményről, a felhalmozásról, a felesleg kiszórásáról, majd beleesek a csapdába, és VÁSÁROLOK. Őszintén... tegyétek a szívetekre a kezeteket, és valljátok meg: Ott tudtatok volna hagyni 2700 forintért egy közepes állapotú zseblámpát, amiből egy kis szeretettel talán a légoltalmi gyűjtemény működőképes és hasznos tagja válhat? Ugye, hogy én sem?!
Mentségetekre felhozható, hogy ÉN írtam a cikkeket, ÉN olvasgattam a légópincék legmélyének legsötétebb bugyrairól, és BENNEM fogalmazódott meg, hogy nincsen, elemlámpám. Így fogadjátok szeretettel és örömmel a család legújabb tagját, egyelőre még csak az eladó fotói alapján:

 

Szerintem háború utáni, ráadásul talán nem is működőképes darab, de remekül lóg majd a zsebemen ennyiért. Szerintetek?