2013. szeptember 6., péntek

WARdrobe-szekrény: A szovjet R-392A adó-vevő "Akkor és most" rovattal

Az a szerzeményem, amit ma mutatok be Nektek, nem ma került a birtokomba, de valahogy csontom velejéig lusta voltam írni róla, pedig minden készen állt hozzá. Nincs mentségem, vagyis van, de azt keresni is lusta vagyok :-)

Jöjjön hát inkább a szovjet R-392A rádió adó-vevő bemutatása!



Egy kedves barátomtól jött el a darab, aki nagyon lelkiismeretesen fel is újította, így nagy örömömre a rádió működőképes állapotban került hozzám. Ez azért is nagy előny, mert magam a rádióelektronikához annyit értek, amennyi az autórádión a műsorkereséshez-hangerőszabályzáshoz épphogy elegendő. Szerencsére van nekem egy ezen a téren nagyon jó érzékkel megáldott öcsém, úgyhogy ő segített letesztelni a gépet, tényleg búg-é ha delejre kötjük. Jelentem, búg.

A rádióról csak annyit tudok mondani teljesen sötétben tapogatózva, amit a forrásaim tudnak, így bármiféle technikai pontatlanság az ő lelkükön szárad, feltéve, (de nem megengedve) hogy az én kritikátlan fordításommal van a baj.

Most, hogy kimagyarázkodtam magamat, elkezdhetünk foglalkozni magával a rádióval. 
Jellegét tekintve háti rádió, egyetlen katona elég a hurcolásához a szovjetek éppen ezért járőr-rádióként rendszeresítették, de eljutott még sokfelé a Keleti Blokkon belül - ide is. A szett részét képezi gyárilag egy rohamzsák, abban lehet kényelmesen (?) hurcolni az adó-vevőt és az összes mellékletét. A zsák vászonból készült, két zsebe van, egyikbe fér a készülék, másikba az alkatrészek. Én személy szerint hiányolok róla egy harmadik, kisebb zsebet a jegyzettömb részére, de ez egyéni szociális szívfájdalmam. Ezen a képen egy derék szovjet katona hurcolja Afganisztán azóta sem sokkal barátságosabb lankáin az 1973-ban rendszeresített, közel három kilós eszközt.



A rohamzsák fedelén fellelhető egy gyárilag beépített folytonossághiány, parasztosan lyuk, amit gumigyűrűvel körben meg is erősítettek, úgy sejtem egyrészt az anyag foszlását elkerülendő, másrészt talán vízállósági szempontból is, mivel ezen a lukon keresztül csodálkozik a világra a másfél méteres Kulikov-antenna. Ez a rohamzsák, benne összetekerve a Kulikov.



Az antenna sokaknak ismerős lehet, alapját az az elgondolás adja, hogy összetekerve kis helyen is elfér. Ehhez egy bovdenes, tehát acélsodronyos merevítési módszert alkalmaztak, amitől az antenna használat közben megfeszítve peckesen áll, ha viszont nem akciózik, akkor elernyedve, kis helyen is elfér. A biológiai hasonlatokra fogékonyak rossz helyen keresgélnek, mert kinézetre inkább gerincoszlopra hasonlít az egész, mint másra.

A Kulikov-antenna segítségével a rádió hatótávolsága sok apró kellemetlen jellegzetességtől függően (terepadottságok, páratartalom, beépítettség, a rádiózás helyi védőszentjeinek kedélyállapota stb.) hat, vagy akár tíz kilométer is lehet. A teljes készlet így néz ki "szétdobva":



A szetthez tartozik még, az én esetemben egy pár, fejhallgató, és/vagy mikrofon is, melynek típusneve nem meglepő módon R-392 (oroszosan: p392 наушники). A fülhallgatók sokféle, számomra is felfogható egyedi technikai megoldást vonultatnak fel, mivel amellett, hogy féloldalas kialakításúak, így nem zavarják a rádió kezelőjét, vagy a beszélőt más tevékenységben, még egy gumipánt segítségével a homlokon szépen rögzíthetőek is, így egy darab kezet sem vesznek el a fontosabb feladatok elől. Hovatovább a harckocsizók és a repülőhajózók által is használt gégemikrofonok elvén működnek, azaz nem a levegő továbbítja a rezgéseket, hanem maga a szerv, amihez közel van a mikrofon. Jelen esetben a pofacsont, így nyugodtan hívhatjuk "pofamikrofonnak" is. Az az értelme, hogy nagy zajban is, ami háborúzás idején előfordul, tisztán érthető az emberi beszéd. Itt jól látható szintén az előbbi szovjet katonán (vagy az ikertestvérén?) hogy hogyan is néz ki a fülhallgató-mikrofon felhelyezése a gyakorlatban:


A készülék kezelőszervei a rádió tetején helyezkednek el, az alább látható kiosztásban:



A készüléken hat, előre beállított frekvencián lehet forgalmazni, és venni, valamint képes morze-jelek továbbítására és fogadására is. A képen bal fölül látható csatlakozóba megy a Kulikov-antenna. Ennyit tudok róla, meg azt, hogy nincs hozzá akkumulátorom, még.

Végezetül itt egy fénykép-összehasonlítás, afféle "akkor és most" stílusban, hogy lássuk, a magyar katonák is használták ezt az eszközt - igaz, viszonylag kis hatótávolságuk miatt csak az alegységek közti kommunikációra. A jobb oldalon modellt áll az öcsém.


Ha tetszett a cikk, osszátok meg, ha nem, mondjátok el kommentben, miért nem! Szép napot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése