Előre szólok: a film angolul, közelebbről amerikaiul van! Aki nem érti ezt a nyelvet, annál sajnos hatványozottan csökken a termék élvezeti értéke, ezért felelősséget nem vállalhatok, a kocázatok és mellékhátasok tekintetéből kifolyólag kérdezzétek meg történelem- illetve angoltanárotokat. Ha láttátok a Ryan Közlegény Megmentését amiben Forrest Gump és katonái Will Hunting nyomában átverekszik magukat fél Franciaországon, és/vagy játszottatok a Call of Duty 2-vel, és épp nem szovjetek, vagy angolok voltatok, már nem indultok neki nulláról a dokufilmnek, és ha összesen ennyi volt eddig mögöttetek a témában, akkor határozottan csak nyerhettek. Miért?
Ezért: egy ilyen ismeret-erjesztő film egy dologra jó igazán: felpiszkálja a kíváncsiságot, és jó esetben arra sarkall, hogy az ember utánaássa magát a részleteknek. Hogy is volt az? Voltak még ott mások is? Ők hogy emlékeznek? Mi vezetett ide? Mit adtak nekünk a rómaiak? ilyenek... Rossz esetben elfogy egy tál popcorn. Gyerekek! MOPSZ!!!
A majdnem-kellemesen rekedtes és dörmögő férfihang fél percenként durmogja az arcunkba a hihetetlenül vérgőzös eseményeket a legdrámaibb szókészlettel, úgyismint "megoldhatatlan, ám létfontosságú küldetés" "szakadatlan, órákon át tomboló pergőtűz" és társai, mindezt olyan feszült, pergő, epikus stílusban, ami európai gyomornak már-már bevehetetlen. Nyilván nem könnyű a normandiai partraszállásról olyan filmet készíteni, ami az unalmas részletekkel foglalkozik, de itt még az unalmas lélektani pillanatokat is olyan heroikus epitheton ornansok kísér(t)ik, mint "idegőrlő várakozás" vagy "klausztrofóbikus katakombarendszer"... ez nem lenne baj, de mikor már a katonák reggelijét igyekeztek így leírni, akkor már néha átsuhant egy mosoly egyébként sziklakomor arcomon.
Bosszantó még, hogy a filmben konzekvensen "Amerika és Szövetségesei" jelennek meg. Olyanformán, mintha a nagy U. S. és A. nagyjából 1939-től a saját vállán vitte volna egyedül a háború minden terhét, mondjuk a Brit Birodalom helyett... nem dobálóznék számokkal sokat, és távol álljon tőlem az amerikai részvétel fontosságának kicsinyítése, de a britek és kanadaiak még ekkor, a háború számukra ötödik évében is több, mint 11 000 fővel több katonát tettek partra Normandiában a D-napon, mint "unokatestvéreik" (USA: 73 000 katona/Brit Nemzetközösség: 83 115 katona) és a britek-kanadaiak számára három partszakaszt, míg az amerikaiaknak "csupán" kettőt jelöltek ki az ötből. Ebből az egyik az OMAHA kódnevű, és ott valóban sikerült a nap legvéresebb veszteségét elszenvedni. UPDATE: Az egyik kedves Olvasóm jelezte, hogy a három brit/kanadai partszakaszon azért voltak többen a résztvevők, mert egyel több parton harcoltak, amiből ráadásul az egyiket teljesen a kanadaiakra bízták. Ez tagadhatatlan, így összeszedtem hányféle nép fiai indultak aznap Európa Erőd ellen földön-vízen-levegőben: Ott voltak ugyé az amerikaiak, Mellettük harcoltak aznap a britek, ausztrálok, új-zélandiak, kanadaiak, lengyelek, csehszlovákok, szabad franciák, görögök, szabad belgák, norvégok... zömmel a levegőben, vagy a tengeren. Így ez a hadművelet például Monte Cassino ostromához hasonlóan igencsak nemzetközi gárdával futott le. Nem is beszélve arról, hogy az Atlanti Falban, (azaz az Európát és Skandináviát átszelve a nyugati szövetségesek felőli partoldalon változatos fokon és mélységben kiépített "német" védelmi rendszerben) is elég sokféle nemzet katonái szolgáltak, úgyis mint: koreaiak, ukránok, lengyelek, oroszok (úgy hallottam, véletlenül még egy vendégségbe jött magyar tiszti különítmény is bekerült a szórásba, de erről közelebbit nem tudok mondani)... és még nem számoltam ide az eddigre egyfajta szélsőjobbos idegenlégióvá duzzadt Waffen-SS kismillió nemzetiséget-népet tömörítő alakulatai, igaz, ők 1944. június 6-án nem vettek még részt az adok-kapokban.
Ja, és a Szövetséges oldalon a főparancsnok is vitathatatlanul amerikai volt. Ennyit a számmisztikáról.
Jelen esetben, mivel a katonák 1944-ben nem vittek magukkal okostelefont Normandia partjaira, és ha vittek volna sem biztos, hogy lett volna kedvük filmezni és képeket megosztani, a film sokszor használ korábbi, hadgyakorlatokon készült, vagy valóban érdekes jeleneteket tartalmazó felvételeket, ám az "igazi" harcot a játékfilmesekre hagyja, akik ki is tesznek magukért.
Sokat ad a dolog "hitelességéhez" az, hogy történészek, mai katonák is beszélnek a dolog "szakmai" oldaláról, még kísérletezgetnek is néha. Jobbára ugyan a narráció hangvételében, adrenalintól és vértől csöpögő, hangulatfestő és -keltő módon, ám ezt nyilván a vágó és a rendező gondolta így, valamit valamiért.
Megszólalnak továbbá a filmben veteránok is, akiknek a narrációja alatt fut a cselekmény. Élveztem, hogy mikor egy bizonyos veterán kitért arra, hogy anno hogyan perszonalizálta a felszerelését (emlékszünk még erre?) akkor az a képernyőn is megjelent.
Rengeteg vaklőszer eldurran, sok-sok gallon művér szétcsorog, így nem lenne panasz a játékfilmes elemekre, mégis van. Nálam legalábbis akad: anakronisztikus egyenruhák. Nem feltétlenül, és nem mindenhol, látszik, hogy olyan hagyományőrző csapatokkal dolgoztak együtt a készítők, akiknek a háttértudása, és az ehhez párosuló tudása is megfelelő, de sajnos, vagy szerencsémre egy pici tapasztalatból tudom, hogy a képben az történik, amit a Rendező mond. Akkor is, ha te tudod, hogy amit kér, az nem hiteles, vagy amit rád ad, anakronisztikus. Mert ő fizet és te vagy a színész.
Így történik meg, hogy a sok csodásan antikolt, háborúsnak látszó amerikai rohamsisakos hagyományőrző/statiszta között az egyik főszereplő fejére '60-as évekbéli sisak kerül, aminek az állszíját kis fém kapcsok rögzítik a sisak szíjtartó füleihez, ez pedig kívülről remekül látszik. Itt az ágy kellős közepéről persze könnyen vagyok nagyon okos, de nem tudom miért nem sikerült valamelyik szakértőnek rájönnie, hogy (ha más nem) a kapcsokat le kéne szedni a sisakról, máris kevésbé lenne feltűnő az anakronizmus, főleg premier plánban...
Aztán ott vannak a CGI-s torkolattüzek, hovatovább epikus CGI-jelenetek, amikből csak egy picivel több motiváció hiányzik ahhoz, hogy elhiggyem, nem egy lvl800-as Paladin készítette két bossfight között haveri alapon. Jók és szépek, csak valahogy idegenül "kiállnak" az élőszereplős képsorok közül.
Összességében mindezek ellenére szeretnék sok jót is mondani a filmről. Ha valaki át tud lépni a nyilvánvalóan amerikai, és nyilvánvalóan "ismeret-erjesztős" hibákon, és hagyja, hogy a film lendülete beszippantsa, akkor nagyon jól és hasznosan tölthet másfél órát. A veteránok beszámolói, és a korabeli fényképek nekem is okoztak meglepetést, és hoztak újdonságot, ebből egyet húznék át erre a blogra. Ez pedig egy korabeli FARB: George Kerchner hadnagy fényképe a 2. Ranger-zászlóaljból (jobbra):
Van neki mindene, ami szem-szájnak ingere és egy hagyományőrzőt közép-komoly agyvérzésig juttat:
-Az M1A1 Thompson géppisztolyt a puskákhoz rendszeresített bőr fegyverszíjjal hordja, ezt máshol eddig nem is láttam.
-Az M1911A1 Colt pisztolyhoz rendszeresített pisztolytok fülét méretre vágta, nyilván azért, hogy jobban kézre essen a tok nyitáskor.
-A sisakon álcaként terepmintás ejtőernyőanyagot használ (Ez elég elterjedt volt azok között a katonák között, akiknek sikerült hozzájutniuk az alapanyaghoz, ami remekül álcázott és Normandia bizonyos területein, az úgynevezett "ugrózónák" fáin nagy számban tenyészett.)
-1015-ös "Corcoran" ugróbakancsot visel, amit elvileg csak az ugrókiképzést teljesített ejtőernyősök hordhattak, ám a gyalogosok is igyekeztek maguknak beszerezni ha tehették (Az 1. Gyalogoshadosztály számos katonája bizonyítottan ilyen bakancsot hordott például, valamint minél jobban távolodtunk a fronttól, a hadtápterület "hősei" annál inkább keresték ezt a státusszimbólumnak számító darabot, függetlenül attól, hogy egyesek már sámliról leugorva is szédültek. A Rangereknek pedig a különleges feladatokhoz testhez állóbb volt ez a bakancs, mint a rövidebb szárú, kamáslival párosuló gyalogsági darab) sőt!
A hadsereg vezetése egy időben utasításba adta, hogy azoknak a gyalogos katonáknak, akik nem képesek megtanulni valamilyen oknál fogva a kamásli gyors fel- és levételét, szintén ilyen bakancsokat adjanak ki, mert azokat egyszerűbb felvenni... ettől függetlenül, ha a balsorsod ilyen bakanccsal a lábadon igazi ejtőernyősök közé sodort, akikkel nem harcoltál vállvetve egy jó ideig mondjuk Észak-Afrikában (mint az 1. Gyalogoshadosztály) vagy nem voltál még náluk is keményebb elitkatona (mint a Rangerek) akkor számíthattál arra, hogy mezítláb mész haza.
Kerchner hadnagy egyébként épp a Kiemelkedő Szolgálatért érdemkeresztet veszi át a képen azért, mert 1944. június 6-án személyesen vezette a Pointe du Hoc szikláin elhelyezett német ütegállás elleni, az öngyilkosság igen szélsőséges, mondhatni extrém formájának is beillő rohamot, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki is rá merne szólni a lazaságért... egyébként sem érdekelné, mert 2012-ben, 93 évesen elhunyt.
UPDATE: ugyanaz az Olvasóm, aki facebook-on jelezte a Kanada-problémát, ugyanígy megjegyezte azt, ami talán nem teljesen jött át az írásomból, ezért itt konkrétan leszögezném: ez a film azt járja körül, milyenek voltak egy Normandiában, ott is leginkább az OMAHA kódnevű partszakaszon partot, vagy a part mögött éjszaka földet érő amerikai ejtőernyős túlélési esélyei (az ejtőernyősöknél is sikerült egy másik hadosztály katonáit megjeleníteni, mint akikről a veterán mesélt...) és ezt a feladatot jól is teljesíti a film, viszonylag kevés hibával. Hamarosan bemutatok Nektek egy másik D-napos, ezúttal ejtőernyősös filmet, ahol a ló túlsó oldalát láthatjuk, mert szinte kizárólag hagyományőrzők, hadtörténészek dolgoztak rajta, és miközben kínosan ügyeltek a történelmi precizitásra, a film művészi oldala szörnyet halt. Ezután előrántok a varázscilinderemből egy olyan szintén D-napos filmet, ami szerintem az apróbb hibái ellenére is kiválóan hozza kis költségvetésből amire vállalkozott. Azért megpróbálok nem átcsapni filmes blogba, de a hagyományőrzők világa bizony összefonódik a filmkészítőkével, hiszen az olyan szuperprodukciók, mint a már emlegetett Ryan Közlegény, vagy mint a még nem emlegetett Pacific-sorozat is mind-mind segítségül hívták a hagyományőrzőket. Ha másnak nem, statisztának.
Latiatuc feleym zumtuchel? Ezért érdemes belenézni ilyen "jóóóféle" dokufilmekbe. Előkerül egy sztori, egy fénykép, egy ötlet, és már ott vagytok, hogy "Hé! Erről többet akarok tudni!" avagy "Hé! Ezt meg akarom csinálni én is!" így ezek az ismeret-erjesztő filmek, ha nem is a kiapadhatatlan bölcsesség örök kútfejei, arra nagyon jók, hogy felébresszék a szunnyadó őrületet.
Nagyon köszönöm az olvasói kiegészítéseket, jöhet még sok ilyen okos gondolat!
Összességében a filmet a hagyományőrzőkre is alkalmazott skála szerint értékelve azt mondanám, ez egy a progresszivitást alulról célzó mainstream alkotás lett. Szerintem.
Itt a link filmje, vagy a film linkje, nézzétek meg, meséljetek róla másoknak is, ha pedig valami tetszett/nem tetszett benne és én kifelejtettem, vagy éppen nektek az tetszett ami nekem nem, esetleg fordítva, vagy teljesen másképp, akkor kommenteljetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése