Magyar bakák amerikai egyenruhában?

Kedves Barátok!

A cím alapján azt hihetitek, hogy elment az a kevés maradék eszem is, amit a lőporgázok és a csatazaj még nem tudott kiölni, vagy talán azt, hogy a mostani posztom valami új egyenruha-reformkísérletről fog szólni, és semmi köze nincs a hagyományőrzéshez. Esetleg azt, hogy a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj lesz a téma, akik szinte kizárólag amerikai, vagy legalább is nyugati felszerelést és egyenruhát használnak.

Sajnos az a rossz hírem, hogy észnél vagyok, és itt még mindig MINDEN a hagyományőrzésről szól – úgy, ahogyan én látom.

Bár 1990 óta, vagy még inkább Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta, az amerikai katonai felszerelések egyéni, vagy csapatszintű megjelenése nem okozhat nagy meglepetést, mégis kevesen gondolnák, hogy az amerikai egyenruhák hazai hatása sokkal korábbi, mint a Berlini Fal leomlása. Itt omlik.

Jól ismert tény, hogy a Magyar Néphadsereg 1950 és 1957 között kritikátlanul átvette a szovjet szabású egyenruhák, sisakok, fegyverek használatát. Annyira sikerült, hogy amikor az 1950-es évek elejének magyar csapatfelderítőjét bemutatva jelentem meg egy rendezvényen, többen tréfásan szovjetül oroszul igyekeztek szóba elegyedni velem, amit én ugye tréfásan nem voltam hajlandó megérteni…

Éppen ez a „szovjetizáló” vonal törik meg, amikor 1962-ben rendszeresítik az 1962M gyakorló egyenruhát, mely anyagában, kidolgozásában, formavilágában semmilyen közösséget nem vállal a szovjet vonallal, sokkal jobban hasonlít viszont az amerikai hadsereg(!) egyenruhájára(!)…

„Mi történhetett?” kérdezhetik joggal azok, akik szerint a Kádár-éra nem volt feltétlenül a nyugati típusú fogyasztói társadalom trendjeinek fő követője. A lázadásnak is beillő cselekedet mögött történelmi munkásmozgalmi indokok álltak.

1953-ban ugyanis egy maroknyi kommunista felkelő Kubában lerohanta a Moncada laktanyát, ezzel kezdetét vette az 1959-ig tartó kubai forradalom. Melynek legfőbb, ám nem túl lelkes szponzora (a jóval lelkesebb Szovjetunió mellett) az Amerikai Egyesült Államok lett, mindkét oldal számára, hiszen a kormányerőknek juttatott felszerelés jó része hamarosan a Fidel Castro által vezetett egyre növekvő számú felkelőknél kötött ki, nem is beszélve arról, hogy a kubai hadsereg szintén amerikai szabású egyenruhákat rendszeresített. Itt látható az öreg Fidel, amint éppen amerikai mintájú egyenruhában forr a dala:

Ezek a friss forradalmi hagyományok vezethették arra az elhatározásra a Magyar Néphadsereg agytrösztjeit, hogy a kubai harcosok hasonló ruházatát alapul véve legyártsanak egy új, megbízhatóbb egyenruhát, ami felülmúlja a korábbi, szovjet mintájú ruházatot. Azt viszont senki sem gondolhatta, hogy ez az egyenruha, több, mint 40 éven át szolgálja majd a magyar katonák tömegeit, és máig keresett cikk lesz nem csak mint szuvenír, de mint megbízható munkaruházat is. Ez az új egyenruha lett a 62M, majd később 65M egyenruha néven ismertté vált szett, melynek korai változatához a katonák által is csak „Castro-sapkának” nevezett fejfedő társult, ez is mutatja, már akkor is mindenki pontosan tisztában volt azzal, honnan fúj a szél. Itt látszik a fejfedő, magyar ejtőernyős katonákon, akik az egyenruha ejtőernyős változatát viselik: 

A 62M és a 65M egyenruha között nagy vonalakban nagyjából csak a nadrág szabásában, és a galléron viselt színes fegyvernemi jelzések eltűnésében van számottevő különbség, a mintát pedig az amerikai OG-107 kódjelű gyakorló egyenruha adta. Itt ni:

Ez pedig a jól ismert magyar 65M egyenruha, az 1970-es évek gépesített lövészkatonájának összeállításában, ahogyan sosem viseltem még eddig. A tökfödő már az elterjedtebb 65M „bocskai” sapka, igaz abból a korai, műanyag szemellenzős, lehajtható fülű változat.

A hasonlóság elsőre is látható, mindazok számára is, akik eddig kételkedtek. A ruhák zubbonyain két-két mellzseb található, elől műanyag gombokkal záródik (az amerikai változaton hat, a magyaron öt található, ezek a hazai kiadásban koszorúba foglalt keresztbe tett puskákkal díszítettek is), a nadrágokon kanálzseb és farzseb található (a magyar verzión pluszban még egy "kanálgépzseb" a honvédségi étkészlet tárolásához, amit az amerikai katonák egy az egyben zseniális találmánynak tartottak), a vállszalagok szintén gombosak. Eltérés még, hogy a magyar nadrágban egy plusz derékbehúzó segíti a méret beállítását, ilyet az amerikaiak nem használtak. Az OG-107-es ruha 1952-ben került az amerikai csapatokhoz, mint "általános munkaruha", azaz magyar fogalmak szerint "gyakorló egyenruha". Nevét a ruha festékének színkódjáról kapta, ami az olivzöld egy szürkés árnyalata volt, és melyet a hazai egyenruha-tervezők sikeresen le is másoltak. Az amerikai szett szintén hosszú karriert futott be, 1989-ben vonult nyugdíjba, míg a magyar megfelelőjével még a 2000-es évek elején is találkozhattak azok, akik sorkatonaként bevonultak. Mindkét ruhára az egyszerűség, a praktikum, és bizonyos fokú elegancia jellemző, amellett, hogy erős pamutvászon anyaguk nagyon strapabíró. 

Így amikor a magyar 65M egyenruhákra gondoltok, vagy éppen felveszitek egy-egy darabjukat, jusson eszetekbe, hogy a szálak néha messzebb vezetnek, mint hinnénk! Aki még mindig nem hisz nekem, keresse fel az angol nyelvű Wikipédia szócikket, ahol a felhasználók között minket is megtalálhat!

Viva la Revolución (del Uniforme!)