Sziasztok!
Igazán
pörgős napokon vagyunk túl, és a magánélet (az miaz?) is közbeszólt, de újra
itt vagyok egy ismeret-erjesztő cikkel, ami megint valamilyen formában
hadtörténeti, egyenruha-történeti vonalon fog megindulni, aztán érinti a
cserebogarak halhatatlanságának kérdését is, és lehet, hogy a végére semmihez
semmi köze nem lesz. Szóval nem vállalok felelősséget semmiért, ami most
következik!
A mai
témánkhoz sokat kellett várnom, hogy ilyen kerek legyen, mert nem egyszerű
összeállítani ezt a képet. Mondhatni ez a legrégebbi összeállításom, és ahhoz,
hogy ilyen, körülbelül 90%-ig eredeti állapotában sikerüljön, sok idő, türelem,
segítség, és persze némi pénz is kellett…
Egy szó,
mint száz, 2014. 04. 13-án Zsámbékon sikerült terepre vinnem az 1950-es évek első felét felidéző
magyar csapatfelderítő egyenruhámat egy rendezvény keretén belül. Hogy mi is az érdekessége a korszaknak?
Természetesen
a sztálinizmus magyarországi dübörgése, és a nukleáris III. világháború
víziója. ez a kettő együtt nagyban segítette az ejtőernyős és felderítő fegyvernemek
újraéledését, hiszen a világ proletárjainak szabadságát csak úgy lehetett
kivívni, ha a nyugati agresszorok atomtölteteit minél előbb lokalizálják,
megsemmisítik, a dolgozó nép szelíd, önvédelmi atomrakétái.
Ebben volt nagy
szerepe a felderítő, és ejtőernyős fegyvernemeknek, és ennek az alapjait
kezdték lefektetni az 1950-es években, és ebből a gondolatból fejlődött ki az 1980-as évekre
a mélységi felderítés hazai feladatrendszere és eszköztára is.
A Magyar
Népköztársaság számára Moszkvában aktuálisan kijelölt ellenség az 1950-es évek
elején (az állandó főgonosz Románia mellett) Tito Jugoszláviája volt, akik
okosan a nagy és dicső (1953-tól: -emlékű) Sztálin Szovjetuniója mellett azért
Truman, majd Eisenhower USA-jával is igyekeztek jóban lenni. Két segget egy
lóval pedig igazán nem egyszerű megülni, legalábbis nem egy totalitárius
rendszer kebelében, már csak ezért is megéri elismerően biccenteni Tito
partizánisszimusz merész hintapolitikájához.
Az már más
kérdés, hogy a ’90-es évek széthulló Jugoszláviájában éppen emiatt egyaránt
akadt nyugati és keleti ölőszerszám dögivel...
No de
visszakanyarodva az 1950-es évek csengőfrásztól terhes hazai légköréhez, a
csapatfelderítők feladata ellenségképtől függetlenül egy adott katonai alakulat
(ezred, hadosztály) frontszakaszán információt szerezni az ellenség
elhelyezkedéséről, szándékairól, gyenge pontjairól, amit aztán támadásban, és
védekezésben is remekül ki (vagy alá) lehet aknázni. Éppen ezért a
csapatfelderítők ritkán mennek be 100 kilométereket az ellenség vonalai mögé,
tehát számukra nem létszükséglet az ejtőernyős ugrás, mint kirakási mód,
viszont a többit (gépjárművel, gyalog, vízen, lovon, szamáron, öszvéren, csincsillán
stb.) igen komolyan megtanulják, mint ahogy még sok fontos különleges
tantárgyat, mint álcázás, túlélés, pusztakezes harc, és a többi közelebbről meg
nem nevezett ördöngösség.
A
csapatfelderítők egyik legizgalmasabb ruhadarabja vitathatatlanul az 1951M
álcázó kezeslábas, ami a korszakban három színösszeállításban volt elérhető,
erről már bővebben is írtam, de a lustábbak kedvéért ide is áthozom, hogy
létezett „őszi/zárt terep”, „tavaszi/nyári/nyílt terep” és fehér „hóálca”
kiszerelésben is. A pikáns az, hogy bár dübörgött a hadiipar, a mintás ruhákat
nem egységesen osztották ki, hanem alakulatonként fele-fele arányban, a raktári
anyag kímélése érdekében. Aztán a gyakorlatban úgyis mindenkinek jutott
mindenféle, de érdekes gondolat, hogy az egység fele csak mezőn bújhat el, míg
a többieknek az erdő maradt az igazi terepe.
Az
összeállításban én az 1951M „őszi/zárt terep” kezeslábast használtam, mert az
eddig nem került még elő, csak amikor bújócskáztam.
A ruha alá sunyiban
felvettem egy korabeli szovjet katonai nadrágot, ami kissé anakronisztikus (bár
szabásában megegyező), de roppant kevéssé látszott, valamint muszáj is volt,
mert nincs magyar gatyám.
A habtestemet felülről az 1950M legénységi ing ingzubbony (gimnasztyorka) fedte, ami már sokkal korhűbb megoldás. A lábamra felhúztam egy
olyan csizmát, amiről sokáig azt hittem, hogy magyar utászcsizma, de műveltebb
emberek kiigazítottak, hogy csehszlovák a csizmám. Cseréje pénzfüggő, de
folyamatban van!
A katona
ruházatának fontos része, eleme a fejfedő. Úgy is mondhatnám, hogy a katona
sapka nélkül nem sapka. Az én esetemben a fejfedő egyrészről egy magyar 1950M
legénységi sapkajelvénnyel korhűvé varázsolt szovjet pilotkát, azaz ködvágó
sapkát takart (nem véletlen a sok szovjet felszerelés, hiszen az 1950-es
években a Magyar Néphadsereg a Nagy Testvér divatját követve öltözködött, a „magyaros”
egyenruházati elemek szinte teljesen eltűntek), másrészt pedig egy 1950M
rohamsisakot, amit megint csak a szovjetek II. világháborús sisakja „ihletett”.
A
felszerelés része egy legénységi derékszíj, azon pedig mindenféle hasznos
eszköz, mint például az 1949M utásztőr. Vagy ejtőernyős tőr. Vagy napostiszti
tőr. Mindenre használták, jobbára körbejárt a seregben, mert túlélőkésnek
életképtelen, harci késnek pedig az anyaga miatt nem megfelelő. Formavilágát
tekintve pedig az I. világháborút idézi.
A
derékszíjon (ami varrott, és nem szegecselt, ahogy annak akkoriban lennie
kellett) helyet kapott még az 1950M gyalogsági ásó, ami megint csak a
szovjetektől kölcsön kapott dizájn mentén haladt. Kínosan ügyelve az
egyformaságra. Ez egyébként az összképben is annyira jól sikerült, hogy a zsámbéki rendezvényen többen is megkérdezték tőlem "Te! Neked nem oroszul kéne beszélned? Úgy lennél autentikus szovjet katona!"
Ugyanígy
a derékszíjra került az 1948M pisztoly (a
szovjet TT-33 hazai variánsának) tokja is, ami formavilágában a Horthy-korszak
pisztolytokjait idézi, és semmiféleképpen nem alkalmas a pisztoly tárolásán
kívül más gyors, taktikai mozgásra. Igaz, ekkor ez még nem is volt cél.
Jutott
még hely ott az 1948-ban a Magyar Néphadseregben (és a Rendőrségnél, és a Határőrségnél,
1956 október-novemberében a pesti srácoknál, majd később a Munkásőrségnél)
rendszeresített 1948M géppisztoly tártáskájának is, amibe a 71, vagy erősen
megtaposva akár 75 lőszer befogadására alkalmas csigatár kapott helyet.
Egy
gondolat a csigatárról: NEM DOBTÁR! Mertmivelhogy, a lőszerek heggyel előre,
csigavonalban elrendezve várják rövid földi pályafutásuk kirobbanó fénypontját,
innen a név.
Ha már
lőfegyverek: az 1948M géppisztoly egyenes magyar koppintása a szovjet PPS-41M
géppisztolynak, némi apró gyártási változtatással, amit csak nagyon avatott
szemek vesznek észre. Ilyen pl. a sátorvas kialakítása, a fatus anyaga, no meg
a származást jelölő beütők is. Egy gondolat a PPS-41M géppisztolyról: NEM PPSh!
Az angolszászok nyelvkészletében az „S” betű az „SZ” hanggal egyenértékű, míg
az „Sh” adja ki az „S” hangot. Ami a PPS nevében a tervezőt, Spagin bácsit
jelöli. Fegyverzetnyelvészeti félóránkat hallották.
Van még
egy felszerelési darab, amiről nem szóltam. Ő pedig nem más, mint az 1949M
ejtőernyős hátizsák. Egy csoda… az alapötlet nyilván az ejtőernyősök számára
fontos „sok hasznos dolog kis helyen is elfér” alapelv betartása lett volna, ezért
született meg ez a három részből összehajtható szörny. amibe kötszertől
sátorlapon át, kulacsig, kézigránátig mindennek be kell férnie. Párnázás sehol,
viszont ha összehajtom hurcoláshoz, akkor a kulacs óhatatlanul fejre áll benne.
Vagy ha széthajtom, mivel a zseb hordhelyzetben fejjel lefelé áll. Ehhez jön
még, hogy a csajkának nincs kialakítva rögzítési pont vagy zseb, így azt a
roppant ergonomikus vesetálat is pakolhatom a hátam mögé, hogy tuti leverje a
saját, igazi vesémet. Az irigy dög.
Hátulja |
Kinyitva |
Persze
igazságtalan lennék, ha nem írnám le, hogy eddig nem találtunk hivatalos
utasítást arra vonatkozóan, hogy mi hová kerül ebben a zsákban, így csak
találgatni tudunk az alapján, hogy mi hol "kényelmes".
Nagyjából
ennyi lenne az 1950-es évek első felének csapatfelderítő összeállítása,
igazából egy roppantul kényelmetlen, szokatlanul bumfordi összeállítás, aminek
gyűjteményként vannak még gyerekbetegségei, apróbb hiányosságai, de alapvetően
viselésre kész. Már ha valaki azt szereti, hogy rossz neki egy egyenruhában. Persze
ettől még vitathatatlanul látványos, egyedi felszerelés. Már ha valaki azt
szereti, hogy lépten-nyomon szovjetnek nézik.
Ha
tetszett az összefoglalóm, dobj egy lájkot, megosztást, ha nem, akkor
vitatkozzunk! Köszönöm, hogy elolvastad!