Valahol
valakinek az az ötletük támadhatott a Magyar Néphadsereg berkein belül, hogy remek
ötlet lenne az ejtőernyősöket egy kibővített elsősegély-csomaggal harcba vetni,
mint gépesített lövész társaikat. Az ötletet értem is, és nem is, hiszen a
sebesülés lehetősége mindkét fegyvernemre jellemző, így indokolt, hogy a gépesített
lövészeknek is bővebb választék álljon a rendelkezésére orvosi eszközökből, míg
az ejtőernyősöknek nyilván a lehető legtöbb mindent magukkal, és magukon kell
vinniük ahhoz, hogy önállóan, az utánpótlástól elvágva is a lehető legtovább
tudjanak harcolni. Összehasonlításul: egy mezei lövésznek egy kötéscsomag járt,
ilyen ni:
Ez
utóbbi koncepció végterméke az I. és II. típusú Személyi Ejtőernyős Csomag,
azaz a SZECS-I. és SZECS-II. Én most itt csak a II. típust tudom bemutatni,
mivel nagy szerencsémre egy baráton keresztül hozzájutottam egy ilyen szetthez.
A
SZECS-I. és SZECS-II. közötti legnagyobb különbséget az jelenti, hogy előbbiben
különféle gyógyszerek kapnak helyet (jód-párna, Sevenaletta-tabletta, stb.) míg
a SZECS-II-ben zömmel kötszereket talál, aki keres.
Míg
a SZECS-I. teljességi jegyzékét nem tudom rekonstruálni (mivel nekem ilyenem
nincs) a SZECS-II-ben ezek a jópofa játékszerek kaptak helyet:
- 100
lapos steril géz (1 csomag)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)
- Háromszögletű kendő (1 darab)
- Szegett mullpólya (2 csomag)
- Ragtapasz (1 csomag)
- Steril sebkötöző csomag (2 csomag)- Vízhatlan belső csomagolás (1 darab)
- Műbőr tok (1 darab)
- Tartalomjegyzék (1 darab)
Az egészet egy nagyon praktikus, vízhatlan, műanyag védőfólia tartja össze, amit
egy rettenetes műbőr tokba csúsztathatunk be. Azért rettenetes, mert mint
minden korabeli műbőr, és a műanyagok általában, idővel ez is rigiddé,
törékennyé válik, és egyszerűen szétrohad majd, ha nem vigyázunk rája. A műbőr
tokot egy az egész szájat körbeérő füllel lehet lezárni, és egy egyszerű patenttal
rögzíteni. Ez a fül, remekül meggátolja a nedvesség, vagy más külső behatás
bejutását a bezacskózott cuccokig. A tartalomjegyzék a tok aljában kap helyet,
így a zacskó kibontása nélkül is láthatjuk, miből élünk.
Hogy mikor rendszeresítették a SZECS-eket, arról csak halvány fogalmam van,
én valamikor az 1960-as évek második felére, az 1965-ös egyenruha- és
felszerelés-reform idejére tenném a megjelenésüket. Ez persze nem akadályozza abban
a szettet, hogy akár 1953-as gyártású darabokat is tartalmazzon (1953-ról egyébként
érdemes megjegyezni, hogy a hadsereg szempontjából egy roppant termékeny év
volt, hihetetlen mennyiségű egyenruhát, fegyvert, katonai cikket sikerült akkor
legyártanunk Magyarországon, így azoknak a felhasználása bizonyos tételeknél
máig tart). Érdekesség, hogy ettől függetlenül a szettek elkísérték a mélységi
felderítő és ejtőernyős katonákat egészen az 1990-es évekig, változatlan
külsővel, viszont természetesen frissített belső tartalommal. Eredeti fényképen
eddig nem láttam előfordulni, gondolom M-zárolt (azaz mozgósítás idején
kiosztható) felszerelési darabnak számít.
Az én SZECS-II.-m a pecsétjei alapján 1966-ból származik, viselni a
derékszíjon lehet, egy széles, duplán szegett bújtató segítségével. Valaki már megdézsmálta, mert a vízhatlan fóliát feltépték, és a ragtapasz galád módon hiányzott is, azt utólag pótoltuk ki.
Ha tetszett a leírás, dobj egy lájkot, ha van sztorid, fényképed,
véleményed a SZECS-ekről írj egy kommentet bátran!